„Összeszeded a tényeket, kettőt hátralépsz és hagyod a nézőt végigmenni az úton"

A Nagy Imrét és 19 másik ötvenhatos forradalmárt halálra ítélő Vida Ferenc életét kíséri végig Szentgyörgyi Bálint első dokumentumfilmje. A vádlott vádló a Magyar Média Mecenatúra programjában készült el, és október 23-án 18:40-kor látható a Duna Televízió műsorán.

Ezt a történetet képernyőre vinni érzelmileg is erős igénybevételt jelenthetett, hiszen mégiscsak a Nagy Imrét halálra ítélő bíróról szól. Szándékosan nem fekete-fehérben gondolkozol?

Egyetlen szándékom volt, hogy ezt a történetet érdekesen meséljem el. Úgy láttam, hogy ezt egyféleképpen lehet megoldani: ha nem is felmentve, de nem is démonizálva mutatjuk be Vida Ferenc életét, hanem egyszerűen elmondjuk, mi történt: a menthetetlen döntéseit ugyanúgy, mint az elszenvedett sérüléseket, tragédiákat. Az pedig még izgalmasabbá teszi a filmet, hogy Vida életének nagy fordulópontjai egyben a huszadik század nagy eseményei is. Hiszen kisfiúként ott volt a csongrádi antiszemita bombamerényletnél, később az illegális kommunista szervezetben, majd vádlottként a Schönherz-perben. Túlélt két koncentrációs tábort, de a Rajk-per is érintette, mindezek után pedig jött a Nagy Imre-per, ahol már ő volt a bíró. Mindezt csak úgy lehet átadni, ha összeszeded a tényeket, kettőt hátralépsz és hagyod a nézőt végigmenni az úton.

1992-ben, azaz a rendszerváltás után születtél. Honnan jön a huszadik századi traumák iránti érdeklődésed?

Kisfiúkoromtól kezdve szeretem a történelmi filmeket és nagyon korán tudtam, hogy én is ilyeneket szeretnék majd készíteni. Nincs különösebb családi érintettségem vagy speciális okom arra, hogy ezekkel a történetekkel foglalkozzam, egyszerűen csak érdekelnek.

Mitől vált egyértelművé?

Ahogy hallgattam a Nagy Imre-per anyagát, megdöbbentett a hangnem, ahogy az elvileg pártatlan bíró leinti az ügyészt, átveszi a szerepét, és kiabálni kezd a vádlott Nagy Imrével. Vidának nagyon jellegzetes hangja volt: mély, mint egy korabeli színésznek. Elkezdett érdekelni, ki ez az ember. És nagyon kevés kutatás után láttam, hogy ő is ült a vádlottak padján, várt a kivégzésére, majd nem sokkal később ő hozza meg a leghírhedtebb halálos ítéletet a magyar történelemben. Kevés döbbenetesebb sorsot tudok elképzelni, mint egy rabét, akit kiengednek a halálsorról, aztán bíróként ugyanoda küld 20 másik embert.

Feszes dramaturgiájú, lendületes filmet készítettél. Milyen volt együtt dolgozni a történészekkel? Ők nem színészek, akiket instruálni lehet.

Nagyon pontos kérdésekkel készültem, amire konkrét, rövid válaszokat lehet adni, és igyekeztem tartani a párbeszéd ritmusát, hogy jól vágható anyag szülessen. A másik fontos alapelvem pedig az volt, hogy egy óránál tovább nem veszünk föl anyagot a történészekkel. Ha egy órába nem fér bele az adott szakértő szakasza, akkor biztos, hogy sok fölösleges dolgot kérdezek, az interjúalany pedig joggal elfárad.

Ugyanakkor egy színész is részt vett a filmben, Tóth János Gergely, aki a rekonstruált jelenetekben játszotta el Vida Ferencet – ő nem szólal meg a filmben, csak a tekintete és a mozdulatai „játszanak”. Vele hogyan készültetek föl erre a munkára?

Írtam neki egy 15 oldalas felkészítő anyagot Vida életéről, sokat beszélgettünk a karakterről, és hogy hogyan lehet őt pusztán mozgással, mimikával, tekintettel megjeleníteni. Gergely már régóta fontos munkatársam, így már egy évvel a forgatás előtt tudta, hogy számítok rá a rekonstrukciós részekben, volt idő felkészülni. Ő egy nagyon alapos színész, ráadásul meghökkentően hasonlít a fiatal Vidára.

Vida Ferenc története tobzódik drámában, feszültségben, fordulatokban és tragédiákban. A vádlott vádló kevés filmes eszközzel is leköti, beszippantja a nézőt, kitöltene egy nagyszabású mozifilmet vagy akár egy sorozatot is. Nem gondoltál arra, hogy játékfilmet forgass belőle?

Gondoltam rá, de az ember élete túl rövid ahhoz, hogy mindenből nagyjátékfilmet csináljon, ami nagyvásznat kíván. Régen egy rendező 35-40 filmet is el tudott készíteni egy életút alatt, manapság ez a szám bőven 20 alatt van. Nincsen semmi probléma, de fel kell állítani egy rangsort az anyagok közt. És van néhány téma, amit még ennél is jobban szeretnék nagyjátékfilmen megvalósítani.

Így született meg a dokumentumfilm ötlete?

Magam is meglepődtem, mert sosem álmodoztam arról, hogy dokumentumfilmet forgassak, de aztán éppen a lecsupaszított történetmesélés, az eszköztelenség kihívása miatt szerettem bele. Most is két történet is van a fejemben, az egyik a magyar filmezés kezdeteit dolgozná föl, a másik egy történelmi személyhez kapcsolódna.

Egy rövidfilmen is dolgozol, erről mit érdemes tudni?

Ez egy harminc perces, szintén mecenatúrás produkció, a címe Elszámolnivaló, és már a vágás stádiumában van. A főszereplő egy színinövendék, aki 1989-ben a Nemzeti Színházba kerül, ahol igyekszik státuszt szerezni magának. A történelem viszont átrendezi a viszonyokat, megtörténik a rendszerváltás, és ezzel elindul egy hatalmi játszma a magyar színházi közegben. Fantasztikus élmény volt leforgatni, Törőcsik Franciskával, Mácsai Pállal, Máté Gáborral és Mucsi Zoltánnal dolgozhattam együtt.

Hálás vagyok azért, hogy az elmúlt két évben folyamatosan filmeken dolgozhatom, és azért is, hogy nem vész el belőlem a lelkesedés, ami gyerekkorom óta tart. Sosem kelek fel úgy, hogy ma nincs kedvem dolgozni. Persze azért is nagyon szerencsés vagyok, mert sosem volt még olyan munkám, hogy én írok, de nem rendezek, vagy olyat rendezek, amit más írt, így magaménak érezhetem az összes projektemet.

A teljes interjú Médiatanács blogján olvasható.