Nagy Imre

Király Béla élettörténetét Rejtő Jenő tudta volna a legjobban megírni

Hős kérdőjelekkel? Sármőr szerencselovag? Hogyhogy mindent túlélt? Eörsi László példás fegyelemmel próbál rendet tenni Király Béla életrajzában, talán a dolgok természetéből következően csak részleges sikerrel.

Nagy Imre újratemetése három fotóriporter szemével

Nagy Imrének és mártírtársainak az újratemetését megörökítő fényképekről, fotósorozatokról lesz szó június 17-én az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum szabadegyetem programsorozata, a Múzeumakadémia Negyedmillióan a Hősök terén című előadásában, és a múzeum egy felhívást is közzétesz a témához kapcsolódóan.

Zalaegerszeg: a városszövetben rejtőző Mindszenty nyomában

A 2022. október 23-án megnyitott zalaegerszegi Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont a politikai szerepvállalása miatt sokat szenvedett, végül emigrációba kényszerült bíboros életútját és a diktatúra egyházüldözését mutatja be.

A rabnak egyetlen társa van: a fantáziája

A váci börtönben lett költő a kilencvenöt éve született Gérecz Attila.

November 1-jén történt

1923. november 1-jén született Varga Imre, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Prima Primissima díjas magyar szobrászművész, hazánk egyik legismertebb szobrásza, akinek több mint háromszáz köztéri szobra látható világszerte.

Tanú akart lenni

Gyenes Judith, Maléter Pál özvegye egy életen át tanúskodott igazságtalanul kivégzett férje mellett, és e szolgálata során maga is hőssé nőtt.

Június 9-én történt

1958. június 9-én kezdődött Nagy Imre, az 1956-os forradalom miniszterelnöke és társai perének utolsó felvonása. Miután eltávolították a per első szakaszát jogszerűen irányító Radó Zoltán bírót, a hírhedt fanatikus Vida Ferenc vette át a zárt tárgyalás irányítását, aki addigra több halálos ítéletet hozott. Minimális esélyt sem hagyva a vádlottaknak, június 15-én halára ítélték Nagy Imrét, Gimes Miklóst és Maléter Pált. Az ítélet azonnal jogerőre emelkedett, másnap hajnalban mindhármukat felakasztották.

Múzeumot is alapított Nagy Imre első monográfusa

Száz éve, 1924. április 6-án született Méray Tibor Kossuth- és József Attila-díjas író, újságíró. Ő készítette el Nagy Imre első monográfiáját Nagy Imre élete és halála címmel, 2002-ben pedig az egyik első kitüntetettje volt az az évben alapított, a politikusról elnevezett érdemrendnek.

Lányok, asszonyok Nagy Imre művészetében

Nagy Imre nőket, nőiességet ábrázoló alkotásaiból nyílt kiállítás a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. A hosszú kényszerszünetet követően ez az első időszakos tárlata a székelyföldi intézménynek.

„Összeszeded a tényeket, kettőt hátralépsz és hagyod a nézőt végigmenni az úton"

A vádlott vádló című film premierje kapcsán Szentgyörgyi Bálint rendezőt a Médiatanács blogja kérdezte.

Kihirdették az V. Esterházy-díjat

Ezer Ákos, Keresztes Zsófia és Nagy Imre az ötödik Esterházy Művészeti Díj nyertese. A független szakmai zsűri a második fordulóba huszonegy művészt választott be: a műveikből rendezett jubileumi kiállítást a nagyközönség december 15-étől 2018. január 14-éig tekintheti meg a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.