Az amatőr
és alternatív hagyományokra építő, társulattal nem rendelkező, saját és
meghívott produkciókra épülő PHSZ közleménye szerint a Pécsi Konnektor
Egyesület a pandémia idején alakult azzal a céllal, hogy a városban alkotó
független előadóművészeket maga köré gyűjtse, szakmai támogatást nyújtson
számukra, illetve fellépési lehetőségekhez segítse őket.
A Konnektor
Fesztiválon a PHSZ épületében délelőttönként ingyenes gyermekprogramok várják a
kicsiket, délutánonként pedig különleges monodrámák a felnőtteket.
Az
underground zenei műfaj kedvelőinek igazi különlegességet ígér 28-án este az a
dupla koncert, melyen a pécsi kötődésű Új Anya zenekar és az alternatív bandák
legendás képviselője, az 1979-ben alakult Balaton együttes várja rajongóit a
fesztivál külső helyszínére, a pécsi Szabadkikötőbe.
Ugyanitt a
koncert előtt a felnőtt olvasók irodalmi esten találkozhatnak Varró Dániellel
és Keresztesi Józseffel, vasárnap reggel pedig a Pécsi Harmadik Színházban a
gyerekeknek olvasnak fel legnépszerűbb műveikből.
A két nap
során a színház közösségi tereiben folyamatosan zajlik a Papír Panír Alkotóközösség
játékos versíró programja is, de a Drukker Közösségi Nyomdaműhely
riso-workshopja is várja az érdeklődőket.
A fesztivál ideje alatt alkalmi tárlatot is rendeznek a Pécsi Tudományegyetem művészeti karának tervezőgrafika szakos hallgatóinak plakátterveiből is.
A héten a
PHSZ épületének környékén az egyesület művészei utcai performanszokkal,
flashmobokkal hívják fel a figyelmet a közelgő eseményre.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló I. Konnektor Fesztivál részletes programja itt olvasható.
Nyitókép: Pécsi Harmadik Színház