Az együttműködési megállapodás aláírása az OSZK és az ELTE között. Fotó OSZK..jpg

Digitalizálási együttműködést kötött az OSZK és az ELTE

Az Országos Széchényi Könyvtár és az Eötvös Loránd Tudományegyetem között együttműködési megállapodás született közel kétszázezer papíralapú doktori disszertáció és szakdolgozat 2027-ig megvalósuló digitalizálásáról.

Az együttműködés célja, hogy az ELTE a dokumentumokat modern formában az egyetemi polgárok számára hozzáférhetővé tegye, ezzel támogassa a jövőbeli mesterségesintelligencia-alapú innovációkat és elemzéseket.

Az ELTE, Magyarország legnagyobb egyeteme kiemelkedő szellemi és adatvagyont őriz, amelynek részét képezik a papíralapú doktori disszertációk és szakdolgozatok, összesen mintegy 186 000 példányban. Az együttműködési megállapodást Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója, prof. dr. Borhy László, az ELTE rektora, valamint dr. Kulcsár Szabó Ernőné Gombos Annamária, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár főigazgatója írta alá az egyetem rektori hivatalában.

Az eseményen Rózsa Dávid hangsúlyozta: ez az OSZK történetének legnagyobb volumenű digitalizálási megállapodása, amelynek eredményeként 2027-ig több mint tízmillió oldalnyi dokumentum válik kutathatóvá. Borhy László kiemelte: büszke arra, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem óriási szellemitermék-kibocsátással rendelkezik, amely tudásanyag végre méltó módon hozzáférhető és kutatható lesz.

Az OSZK online tartalomszolgáltatásának egyik alappillére Közép-Európa legnagyobb és legjelentősebb eszközparkú digitalizáló központja. A mintegy ezer négyzetméteren működő központ minden dokumentumtípus üzemszerű, tömeges és teljes körű digitalizálására, valamint a kiemelten védett műtárgyak megőrzésére egyaránt képes. Az OSZK jelenlegi digitalizáló eszközparkjának aggregált beépített kapacitása tavaly meghaladta az évi 13 millió levilágított oldalt. A digitalizálás előtt megtörténik a dokumentumok állapotának gondos felmérése is.

A nemzeti könyvtár számára kiemelten fontos, hogy digitalizáló kapacitásait közhasznú projektek szolgálatába állítsa. Az együttműködés révén az ELTE diákjai és kutatói korszerű formában férhetnek hozzá az intézmény gazdag tudásbázisához, támogatva ezzel a tudományos kutatást és az innovatív technológiai fejlesztéseket.

Ez is érdekelheti

„Mindig szükség lesz olyanokra, akik eligazítják az érdeklődőket az információözönben”

Milyen szerep hárul a nemzeti könyvtárra egy olyan világban, ahol a digitalizáció elnyomja a nyomtatott kiadványokat, és az emberek egyre kevesebb könyvet olvasnak? Vajon mi került digitális formában a Spitzbergákon található, a végítéletre felkészülő archívumba a nemzeti bibliotéka gyűjteményéből?

A megújult Jeles napok tartalomszolgáltatás bemutatója az OSZK-ban

Június 5-én délután 6 órakor az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kiállítóhelyén rendezték meg a Jeles napok tartalomszolgáltatás bemutatóját, amelyen elsőként Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója köszöntötte az egybegyűlt közönséget, majd beszédet mondott Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központjának elnöke. A megújult tartalomszolgáltatást Sudár Annamária, az OSZK munkatársa és a honlap főszerkesztője mutatta be a jelenlevőknek.

Az ELTE a legjobb magyar egyetem egy nemzetközi rangsor szerint

Az ELTE mintegy 140 helyet javítva tavalyi eredményén idén az 564. lett a Quacquarelli Symonds világrangsorában, ezzel az első helyre került a hazai felsőoktatási intézmények között. A magyar egyetemek közül a Szegedi Tudományegyetem a második, a Debreceni Egyetem pedig a harmadik helyezett.