Az osztrák nemzetiszocialisták puccskísérletet hajtanak végre

Egyéb

Az osztrák nemzetiszocialisták egy puccskísérletük során meggyilkolták Bécsben Engelbert Dollfuss osztrák szövetségi kancellárt. A puccsisták, akik katonai és rendőri egyenruhákba öltöztek, dél felé benyomultak a kancellári hivatalba és az osztrák rádióstúdióba. A felkelők a rádióban hírül adták Dollfuss (meg nem történt) lemondását, s előzetes megbeszélésük szerint ez a bejelentés robbantotta ki egész Ausztriában a felkelést. Dollfussra menekülés közben rálőttek, s a kancellár a délután folyamán belehalt sérüléseibe. A rendőrség a rádió épületében legyűrte a nemzetiszocialistákat. Tárgyalások után a puccsisták este felé kiürítették a kancellári hivatalt, és megadták magukat. A következő napok folyamán a kormány a szövetségi tartományokban is felszámolta a felkeléseket. Az ausztriai helyzetet évek óta gazdasági válság, a munkanélküliek nagy száma, a munkásmozgalom aktivitása a Köztársasági Védőszövetség (Schutzbund, az osztrák szociáldemokraták fegyveres szervezete) és a tekintélyelvi jobboldali Heimwehr, valamint a nemzetiszocialisták terrorakciói jellemezték. Az 1932 óta hivatalban lévő Dollfuss kancellár a válságot tekintélyelvi rendi államrendszer létrehozásával és a demokratikus elvek háttérbe szorításával kívánta orvosolni. 1933-ban kiiktatta a parlamentet, majd a nemzetiszocialista pártot betiltatta. 1934 februárjában a Heimwehrhez közel álló kormány és a diktatórikus politikát elutasító szociáldemokraták között kiéleződtek a feszültségek. Február 12-én a Köztársasági Védőszövetség a munkásotthonok tervszerű átkutatására lövésekkel választolt. A felkelés Bécsből átterjedt Ausztria más részeire. Az ellenállást a szociáldemokrata Otto Bauer és Julius Deutsch vezette, tevékenységük azonban nem volt kellően megszervezve. A kormány Bécsben és az érintett szövetségi tartományokban statáriumot rendelt el, és Bécsben tüzérséget vetett be a felkelőkkel szemben. Délután betiltották az Ausztriai Szociáldemokrata Pártot, február 14-én pedig feloszlatták a szabad szakszervezeteket. A véres harcok február 15-éig elhúzódtak.