Nyári színház, öt nagyszínpadi bemutató, neves rendezők, nagyhírű vendégek a Színműhelyben, világirodalmi művek átdolgozása középiskolásoknak: egy új korszak kezdete a szolnoki színházban.

Új korszak keződik a Szigligeti Színházban. Július 1-től ugyanis új igazgatót, de színészként jól ismert, 17 éves társulati tagot köszönthetett a színház.

Barabás Botond, a Szigligeti Színház igazgatója így nyilatkozott: „Szolnokon élek, itt alapítottam családot, itt születtek a lányaim, ide köt már minden, ami igazán fontos. A Szigligeti Színház Társulata a második családom.”

A társulat az idei évadban egy darabig még az Aba-Novák Agóra színháztermében vendégeskedik, de a tervek szerint az évad második felében már a felújított színházban áll a közönség elé.

Az idei évadban öt nagyszínpadi bemutatót láthatnak a nézők olyan rendezőktől, mint Szinetár Miklós, Szurdi Miklós, Székely Kriszta, Vida Péter és Csiszár Imre.

A nagyszínpadon elsőként Örkény István Kulcskeresők című tragikomédiáját láthatjuk Csiszár Imre rendezésében. A darab ősbemutatója a Szolnoki Szigligeti Színházban volt Székely Gábor rendezésében.

Szurdi Mikós rendezi az évad második bemutatóját: Peter Shaffer komédiáját, a Black Comedy-t. Harmadikként egy zenés vígjáték, aVesztegzár a Grand Hotelben, Rejtő Jenő zseniális műve Vida Péter rendezésében kerül színre.

A tervek szerint pontosan ötven évvel a szolnoki bemutató után immár a felújított színházban mutatják be Csehov Sirályát Székely Kriszta rendezésében.

Az évadot egy háromfelvonásos operett zárja majd: Léhár Ferenc Víg özvegye Szinetár Miklós rendezésében.

A gyerekek sem maradnak ki az idei nagyszínpadi előadásokból: érkezik Szolnokra Lúdas Matyi, akinek történetén generációk nevelkedtek. A produkció rendezője Nagy Orbán, a Szatmárnémeti Északi Színház főigazgatója, a társulat színésze, aki a csíkszeredai produkcióban Kobak, a szatmári előadásban pedig Döbrögi szerepét játszotta, utóbbinak pedig koreográfusa is volt.

A darab augusztus 28-án, 29-én és 30-án a Művésztelepen kerül színpadra, majd szeptember elején Szandaszőlősön, a Széchenyi lakótelepen és Rákóczifalván is. Idén ugyanis nyári színház is lesz, ami már augusztus 21-én megnyílik a Damjanich János Múzeum udvarán a Csapodár Madárka című komédia bemutatójával.

A teátrum 80 férőhelyes kamaraszínházában egy egyrészes bohózatra: Az öldöklés istene című darabra, egy film színházi adaptációjára: Ingmar Bergman Őszi szonáta című művére is jegyet válthatunk. Színpadra lép Mészáros István is, akinek Verebes István rendez egy színpadi játékot Ember, ember és ember címmel.

A Színműhely várja a fiatalokat is, hogy a színház nyelvén érthetőbbé és átélhetőbbé tegye a kötelező és ajánlott magyar és világirodalmi műveket. Az idei évadban Jon Fosse A görögök (Halál Thébában) című darabot, Szophoklész műveinek átdolgozott változatát és Boccaccio Dekameronját nézhetik meg a fiatalok.

Nyitókép: Barabás Botond, a Szigligeti Színház igazgatója és Szalay Ferenc polgármester a sajtótájékoztatón. Forrás: Szolnoki Szigligeti Színház