?Nem akarom, hogy a házam minden oldalról be legyen falazva, és az ablakom el legyen zárva? ? idézte előadásában Gandhi szavait Lázár Imre az Emmi, Nemzetközi Kulturális Kapcsolatok Főosztályának vezetője, aki hozzátette: a magyar-indiai kulturális kapcsolatok története példa arra, hogy lehetséges különböző kultúrák együttműködése egy olyan korban, amikor domináns kultúrák próbálnak másokat befolyásuk alá vonni.
?A kultúra mindig is a legfontosabb kapcsolati elemként élt, távolabbra tekint vissza, mint a politikai vagy gazdasági együttműködések a két ország között? ? hangsúlyozta a főosztályvezető, aki a kezdetekről elmondta: a 16-17. században készültek el az első magyar fordítások az indiai irodalomból, emellett India fontos kutatási területté vált a tudományban is. Körősi Csoma Sándor például, aki a magyar őshazát indult megkeresni, végül a buddhizmus tudományos kutatásának máig tisztelt képviselőjévé avanzsált.
A magyar tudósok és művészek Indiához való viszonya különbözött a nyugati országokétól: nem szolgált ugyanis semmilyen gyarmatosító érdeket, így nem illett bele az orientalizmus fogalmába, amely a nyugat keletről alkotott hamis filozófiai rendszerét jelöli ? utalt Lázár Imre arra, hogy a fennálló kapcsolatra máig ható tényező a sajátos motiváció: a hazafias lelkesedés, az indiai kultúra iránti nyitottság, tisztelet és a mélységes szimpátia.
?A XX. században egyre inkább megerősödtek az indai kapcsolatok, ennek a folyamatnak kiváló példája Amrita, aki a művészetében egyedi szintézisét alkotta meg a magyar, az indiai és európai hagyományoknak? ? fogalmazott az Emmi főosztályvezetője, aki emlékeztetett, lényeges lépés volt a kulturális diplomáciában az 1962-es két ország közötti kulturális egyezmény aláírása, valamint a Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központ megalapítása 1979 Delhiben. Utóbbi egyébként a még Klebelsberg Kunó által megkezdett külföldi hálózatépítés harmadik hullámaként jött létre, és ezidáig egyetlen intézetként működött Ázsiában. A jövőben Pekingben nyílik majd hasonló Collegium Hungaricum.
Lázár Imre kifejtette: a nemzetközi kapcsolatok rendszere jelentősen átformálódott a rendszerváltozást követően. A leáldozó két pólust egypólusú világ váltotta fel az USA hegemóniájával: a kulturális diplomácia pedig mára fontosabb szerepet játszik, mint a világtörténelemben valaha. ?A külpolitika organikus részévé vált, a kulturális háttér egyre erőteljesebben befolyásolja a külpolitikai döntéseket? ? mondta.
A ?90-es évek politikai történései és az ebből adódó következmények, azaz a két ország prioritásában végbemenő változások ? hazánk Nyugat felé fordult, India elkezdett közeledni az USA-felé ? nem érintették a nagy hagyománnyal rendelkező kulturális kapcsolatokat.
?Az együttműködés egyre intenzívebbé vált, az új koncepció pedig a minőséget, a tartalmas érdemi közös munkát hangsúlyozta, a kultúra így megszabadult az ideológiai terhektől és a szakmai érdekekre koncentrál? ? hangsúlyozta a főosztályvezető.
Amrita kortársa ? a békés ellenállás jelképe
Gáthy Vera, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi docense Gandhiról, mint Amrita Sher-Gil egyik legjelentősebb kortársáról beszélt. ?Gandhi politikai eszköztárának legfontosabb eleme a ?nem bántás? elve volt. Emellett felismerte, hogy az indiai társadalom állapota katasztrofális, és a 95 százalékos analfabetizmust aktív, konstruktív programmal kell megszüntetni? ? fejtette ki a kutató, aki hangsúlyozta, Gandhinak köszönhető az erkölcs fogalmának beemelése a politikába. Ő mondta ki ugyanis először, hogy a cél nem szentesíti az eszközt a kormányzásban sem, ez pedig a világ számára ma is releváns üzenet.
Az egyetemi docens elmondta, a magyar szellemi élet gyorsan reagált az említett filozófiára, bár Gandhi értékrendje vegyes fogadtatásban részesült. 1924-ben már róla szóló könyvet fordítottak magyarra, 1925-ben pedig Herczeg Ferenc írt róla értekezést. ?Ezután 1927-ben Ignotus készített könyvajánlót, Miller Történelem mögül ? Lenin és Gandhi című művéről ? Ignotus a cikkben érthetetlen módon kritika nélkül átvette a szerző gondolatait, aki szerint Gandhi egy egész földrésznyi népet akart aszkétaságban tartani? ? fejtette ki Gáthy Vera.
A fel-felbukkanó tanulmányok, értekezések ellenére sokáig csend volt Gandhi körül a magyar közéletben, végül Németh László írt drámát, majd esszét róla. Németh úgy vélte, a magas erkölcs és a sikeres politika összeegyeztethetetlennek, mégis az indiai filozófus valami újnak a kezdetét hozhatja el.
Gandhit visszaemelte a köztudatba az ENSZ által kezdeményezett emlékév, amelyhez Magyarország is csatlakozott: jelentős konferenciát tartottak, valamint a Magyar Posta emlékbélyegét is kiadták, India pedig Gandhi-bronzszobrot ajándékozott hazánknak.
?Miközben idehaza is egyre népszerűbb az indiai kultúra, hiszen jóga iskolák, tánccsoportok alakulnak, senki nem veszi észre, hogy ennek a filozófiának a háttere homlokegyenest ütközik mindennel, ami az európai kultúrának alapja. Ezeket a mélységeket már nem fedik fel? ? jegyezte meg Gáthy Vera, aki szerint teljesült Albert Einstein Gandhi 70. születésnapján mefgogalmazott jóslata, miszerint ?a leendő generációk alig fogják elhinni, hogy egy ilyen hús-vér ember valóban járt a Földön.?
A gondolkodás megszűnése a megértés
Bethlenfalvy Géza indológus Baktay Ervin kutatóról beszélt, aki életének több mint 50 esztendejét szentelte az indiai kapcsolatok kutatásának, és körülbelül 40 könyvet írt róla. Baktay visszaemlékezései szerint már 14 évesen vonzódást és sejtelmes vágyat érzett India iránt. Később festészeti tanulmányai vitték még közelebb az kultúrához, hiszen Hollósy Simon volt a mestere, akinek öccse József is a műhelye tagjaként működött, őt pedig az első buddhista közösség alapítójaként tartjuk számon Magyarországon. Baktay Ervin végül a lövészárkok veszélyei közepette fogalmazta meg, hogy az európai kultúra válságát éli, hiszen a tudomány és technika fejlődésének mámorában egymást ölő emberek helyett olyan világot kellene építeni, ahol nem a hatalom szabja meg az élet értelmét. Amrita Sher-Gil nagybátyjához, Baktay Ervinhez írt levelében szólt így: ?kevés művész bír rálátással az alapvető elvekre, amelyeket tőled tanultam, de én használni fogom őket, mert magabiztosságot adnak nekem? ? idézte Bethlenfalvy Géza.
Az Indiai éveim című 1939-ban megjelent könyvében Baktay, akit egyébként inkább a földrajztudomány becsült meg, nem pedig a filozófia, személyes jellegű mondanivalókkal foglalta össze a kultúráról szóló tudását: a sokat járt kutató végül a Himalájában, a malária kortól szenvedve értette meg az indiai filozófia lényegét, azaz hogy nem a gondolkodás, hanem a gondolkodás megszűnése kell a megértéshez.
