Ötszáz év házasság- és nőtörténete

Egyéb

A Magyar Menyasszony című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású új időszaki kiállítása, amelyben több száz ismert és ismeretlen nő rejtélyes története elevenedik meg: féltve őrzött ruháikon, kellékeiken, szerelmes leveleiken keresztül.

A Magyar Menyasszony kiállítás széleskörű összefogás eredményeként, a múzeumi szakma, a kutatók, hivatásos gyűjtők és magánemberek összefogásából, felajánlásaiból jött létre. A kiállítás az elmúlt 500 év házasodástörténetén vezeti keresztül a látogatót, a 16. századból, egy olyan korból indulva, amelynek történetét jobbára férfiak írták. A rendkívül sokszínűen illusztrált tárlat egyszerre világít rá arra, hogy a nők szerepe fontosabb volt, mint az a történetírók rostáján átszűrődik, illetve arra is, hogy miként változott az elmúlt öt évszázadban a nők társadalmi szerepe és harcolták ki maguknak saját sorsuk alakulásának jogát, lehetőségét.

A Magyar Nemzeti Múzeum több száz párválasztással és esküvővel kapcsolatos műtárgyat őriz a kora újkortól egészen a jelenkorig. A Textilgyűjtemény legkorábbi, Európa második legrégebbi menyasszonyi öltözete a 16. század elejéről való, melyet a hagyomány szerint Mária királyné viselt Lajos királlyal való házasságkötésekor, 1522-ben. Ez a nemzetközi viszonylatban is páratlanul értékes darab jelöli ki a kiállítás által felölelt korszak kezdő dátumát.

A látogatók megismerhetik Habsburg Mária és II. Lajos frigyének történetét is, amely például azon ritka elrendezett középkori házasság volt, amelyet szerelem pecsételt meg. A két fiatal a király korai haláláig (1526) rajongva szerette egymást. Uralkodó dinasztiák és arisztokrata asszonyok történetei mellett a kiállítás foglalkozik családja előrejutását mindenekelőtt ambicionáló polgárnővel, korabeli társadalmi és öltözködési normákat felrúgó múzsával, holokauszt árnyékában igent mondó arával, vagy online társkereső oldalon párját megtaláló asszonnyal, és még sok izgalmas és tanulságos női sorssal.

A Magyar Menyasszony ötletgazdája és kurátora dr. Simonovics Ildikó divattörténész. A kiállításhoz tartozó online gyűjteményben több mint ezer esküvői fotó tekinthető meg. Az oldalra folyamatosan lehet fotókat feltölteni, amelyek mind megjelennek a kiállításban látható interaktív installációban.

A Magyar Menyasszony kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum