400999d3-ac6f-406f-bd3b-313aff123310.jpg

Ötven kistelepülésre viszi el a klasszikus zenét a Concerto Budapest

Év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Concerto Budapest. A Petőfi Kulturális Program szervezésében megvalósuló, Mozart Planet címet viselő koncertsorozat célja, hogy a magyar zenei örökséget és az egyetemes kultúra értékeit olyan helyszínekre juttassa el, ahol az élő klasszikus zenei előadás ritka kincsnek számít.

„Az egyik legfontosabb misszióm a Concerto Budapest Mozart Planet sorozata, amelyben országszerte kamarakoncerteket adunk. A Petőfi Kulturális Program szervezésében idén ötven vidéki településre viszünk Mozart Planet programot oda, ahol ritkán van lehetőség élő klasszikus zenét hallani. Hisszük, hogy a zene képes közösségeket formálni, identitást erősíteni és közös élményeken keresztül gazdagítani a mindennapokat. A koncertekre a Liszt Intézetek meghívására nyolc ország fővárosában is sor kerül” – hangsúlyozta Keller András, a Concerto Budapest fő-zeneigazgatója, aki hozzátette: „Mozart zenéje mindenkit megérint, életörömöt sugároz és boldogságot ad. A „Mozart-bolygón” ebből a tiszta zenéből fakad az élet, és ha ezt akár csak egy órára is átélhetik az emberek, máris kicsit jobb hellyé válhat számukra a világ.”

A koncerteken Mozart remekművei mellett Haydn, Mendelssohn, Bach, Beethoven, Schubert, Vivaldi, Bartók és Kodály kamaraegyüttesekre komponált alkotásai is helyet kapnak a műsorban.

A koncertsorozat állomásai: Kondoros, Ják, Konyár, Bicske, Karcag, Mélykút, Balassagyarmat, Udvari, Sitke, Törökszentmiklós, Kápolnásnyék, Nagyberény, Letenye, Villány, Apc, Pusztaszer, Kisléta, Epöl, Apostag, Tiszadorogma, Orgovány, Bag, Erdőtarcsa, Csokonyavisonta, Létavértes, Jászdózsa, Halimba, Zirc, Elek, Zákányfalu, Dunaalmás, Buzsák, Szabolcs, Szamosszeg, Kismaros, Ugod, Nova, Rátka, Újkígyós, Makó, Verpelét, Vonyarcvashegy, Mozsgó, Iregszemcse, Cegléd, Fertőszentmiklós, Bánréve, Dunavarsány, Zsámbék és Magyaregregy.

A Mozart Planet sorozat a zenekar hosszú távú törekvéseinek része, amely a zene társadalomformáló erejét állítja a középpontba. Célkitűzései szorosan kapcsolódnak a Petőfi Kulturális Programhoz, hozzájárulva a magyar zenei örökség és az egyetemes kultúra értékeinek minél szélesebb körű megismertetéséhez és terjesztéséhez.

Ez is érdekelheti

Különleges koncerttel idézik meg a Queent a Zempléni Fesztiválon

Huszonöt település negyven helyszínén több mint ötszáz fellépővel várja a közönséget augusztus 8. és 17. között a 34. Zempléni Fesztivál – jelentették be a szervezők július 9-én Sátoraljaújhelyen. A programok között komolyzenei és jazzkoncertek, tánc- és gyerekprogramok, valamint kiállítások is helyet kapnak.

A Nemzetközi Cigány Dal napjáról szól a világ

2025. augusztus 8-án – a legendás északmacedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a negyedik Nemzetközi Cigány Dal Napját. Idén már hét ország 16 helyszíne vesz részt, és 50 zenekar lép fel itthon és külföldön. A fesztivál arca idén Balogh Guszti, az oláhcigány zene egyik legkreatívabb és legkiemelkedőbb dalszerzője és énekese.

Nyári fesztiválokra viszik a Hangfoglaló Program előadóit

Tizennyolc hazai és külhoni nyári fesztiválon játszik az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program idén támogatásban részesülő tizenöt induló előadója: összesen száztizenöt koncertet adnak a fesztivál roadshow keretében.