A világ legnagyobb egynapos fesztiválja lesz a Nemzetközi Cigány Dal Napja

Program

2025. augusztus 8-án – a legendás északmacedón énekes, Esma Redžepova születésnapján – rendezik meg a negyedik Nemzetközi Cigány Dal Napját. Idén már hét ország 16 helyszíne vesz részt, és 50 zenekar lép fel itthon és külföldön. A fesztivál arca idén Balogh Guszti, az oláhcigány zene egyik legkreatívabb és legkiemelkedőbb dalszerzője és énekese.

Szabadság, szerelem - Petőfi 200 - Zenés irodalmi előadás a Hagyományok Házában

Budapest, 2023. március 13.

Lakatos Mónika, a Romengo együttes énekese (b) a Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című zenés irodalmi előadás próbáján a Hagyományok Házában 2023. március 13-án. Az előadást március 15-én mutatják be Káel Csaba rendezésében.

Készítette: Mónus Márton
Személyek: LAKATOS Mónika
Tulajdonos: MTI/MTVA
Fájlnév: ADMARC202303130002
Lakatos Mónika, a Romengo együttes énekese. Fotó: Mónus Márton / MTI

Rostás Mihály Mazsi kezdeményezésére, a Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózat szervezésében 2025-ben tíz magyarországi városban, valamint hat külföldi helyszínen közel ötven fellépő zenekarral várják a közönséget. A nem cigány zenekarok műsorának az érdekessége, hogy a saját repertoárjukba beleépítenek cigány dalokat is, és a zenekarok minden helyszínen együtt, egy időben közösen éneklik el a nemzetközi cigány himnuszt, a Gelem, Gelem című dalt.

Európa egyik legszínesebb, leggazdagabb nemzetisége a cigányság páratlan és a mai napig élő, fejlődő zenei kultúrával, amely a történelem során számos ponton járult hozzá az európai zenekultúra fejlődéséhez. Nincs még egy olyan népcsoport, amely jelen lenne az unió összes országában, ily módon az európai közösségnek nagyon fontos összetartó ereje a cigányság. A cigány kultúra félreismerhetetlenül magán hordozza a saját jegyeket, egyúttal visszatükrözi a velük kapcsolatba kerülő nemzetek jellegzetességeit is. A spanyol flamenco eleganciájától a szerbiai rezesbandák magával ragadó erejéig képes átölelni egész Európát és a világot, hirdetve a romák szokásait, nyelvét és végtelen életörömét. Kultúrájuk egyik legékesebb része az, amelyik a magyar nemzettel virágzik évszázadok óta, olyan gyümölcsöket teremve, mint az éttermi cigányzene, az oláhcigány muzsika és tánc vagy a vonós magyar népzene – írják a szervezők.

Rostás Mihály Mazsi, (a Lakatos Mónika és a Romengo és a MazsiMó – GipsyMó zenekarok alapítója és zenekarvezetője) a Cigány Dal Napjának ötletgazdája, művészeti vezetője és főszervezője az elmúlt évtizedekben négy kontinens több mint harminc országában koncertezett a Kossuth-díjas és Womex-életműdíjas Lakatos Mónika és a Romengo zenekar vezetőjeként és menedzsereként. Megtapasztalva és cigányul szót értve a különböző országok cigányzenei fesztiváljaival és cigány zenekaraival hívta életre a Nemzetközi Cigány Dal Napja hiánypótló kezdeményezést és egyben a nemzetközi cigányzenei együttműködésekért sokrétűen tevékenykedő Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózatot.

A cigány dalok a közösséget éltetik, az életet ünneplik. Nem tudunk mások, csakis önazonosak lenni. Zenéből sem tudnánk mást adni, csak azt, ami generációról generációra szállt a közösségeinkben, és amit gyerekkorunktól fogva magunkba szívtunk” – fogalmazta meg Lakatos Mónika.

„Ez a kultúra a szeretetről, az életigenlésről szól, az önazonosság fontosságára és a másik elfogadására tanít. Márpedig a másik elfogadása teszi igazán emberivé a világot. A Cigány Dal Napja emlékeztet minket arra, hogy a sokszínűség kincs. Ez a nap – a cigány dalokon, kultúrán keresztül – az egymás iránti tisztelet és nyitottság ünnepévé vált. Ezért is fontos a Mol – Új Európa Alapítvány számára, hogy idén is támogassa ezt a csodás kezdeményezést – mondta az esemény kapcsán rendezett sajtótájékoztatón Miklósa Erika, a Mol – Új Európa Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A 4. Nemzetközi Cigány Dal Napjának magyarországi kiemelt helyszíne idén Debrecen, ahol már augusztus 7-én is programok sokasága várja az érdeklődőket.

Helyszínek és programok

Debrecen: 19.00 Romengo & Lakatos Mónika + vendég: Sárközi Lajos hegedűművész és Kökény Attila előadóművész, 20.00 MazsiMó - GipsyMó + vendégművész: Szokolai Dongó Balázs, 21.00 Boján Krstić Orkestar

Budapest: 19.00 Muzsikás, 20.00 Kalyi Jag, 21.00 Besh o droM

Százhalombatta: 19.00 Pere és a Sani Luludyi, 20.00 Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, 20.00 Fanfara Complexa

Szentendre: 19.00 Berki Péter és cigányzenekara, 20.00 Balázs Elemér Group, 21.00 Viviann

Veszprém: 19.00 Ternipe, 20.00 Szilvási Gipsy Folk Band, 21.00 Anima Sound System & Bognár Szilvia

Ravazd: 18.00 Lásho Lecsó, 19.00 Háj Ku Minye, 20.00 Autentikus flamenco Jerez de la Fronterából, 21.00 Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band

Hódmezővásárhely: 19.00 Mókus és a Bend, 20.00 EtnoRom, 21.00 Nadara Gipsy Band

Zánka: 19.00 Söndörgő, 20.00 Canarro, 21.00 Khamoro Budapest Band

Nova: 19.00 Bogdán Norbert Lanó és Kedves Zenekara, 20.00 Varga Helena Band, 21.00 Cimbaliband

Oroszlány: 18.00 Dromara Acoustic Live, 19.00 Botos Family, 20.00 Szolnoki Barna Gyöngyök (Király család), 21.00 KAL

Külföldi helyszínek

Spanyolország – Jerez de la Frontera: Sala Quema, Romano Drom

Szlovákia – Párkány: Chache Rom, Felvidéki Jazz Land

Sepsiszentgyörgy: Dalinda, Vojake Shave

Szerbia – Malomfesztivál keretén belül: Luma Dui, Kanizsa Csillagai

Lengyelország – Kotelinca Festival keretén belül: Amaro Duho, Megitza

Olaszország – Velence: Tóth Evelin & Hamid Drake & Frankie Látó Trió, Karaván Família

A koncerteket számos családbarát és felnőttprogram kíséri a debreceni fő helyszínen. Ebben szerepelnek gyermekelőadások, foglalkozások, és lesz cigánytánctanítás is.

Főszervező: Nemzetközi Cigány- és Világzenei Hálózat. Fesztiváligazgató: Rostás Mihály Mazsi. Támogatók: Mol – Új Európa Alapítvány, NKA – Nemzeti Kulturális Alap, Belügyminisztérium Társadalmi és Esélyteremtési Főigazgatóság, Szerencsejáték Zrt.