8+1 dal a cigány dal napjára

Zene

Idén először ünnepeljük a cigány dal napját. Akik ma nem jutnak el a Kobuci Kertbe, Nagyecsedre vagy Vajára, azoknak 8+1 dalt ajánlunk.

Ando Drom

Zsigó Jenő hozta létre 1984-ben az együttest, amelynek neve azt jelenti: úton. Ebből jött létre az alapítvány, amelynek táboraiból olyan művészek indultak, mint Juhász Miczura Mónika, a Romano Glaszo, a Rom Som, a Lindri, az Amaro Szuno, a Romano Drom vagy a Szilvási Gipsy Folk Band.

Bangó Margit

A Kossuth-díjas előadóművész zenészcsaládba született. Pályája 17 éves korában, a Magyar Rádió tehetségkutatóján indult, és azóta is töretlenül ível. Fellépett a legjelesebb cigányzenekarokkal – köztük a 100 Tagúval –, de a Swing á la Djangóval is megtalálta a közös hangot.

EtnoRom

A roma világzenét játszó együttest a Kalyi Jag szólistái, Balog
József és Künstler Ágnes alapították 2005-ben. Igazi virtuózok, bejárták
a világot.

Kanizsa Csillagai

Jövőre lesz 30 éves a nagykanizsai együttes, amely az oláh
mellett a beás hagyomány ápolására is nagy hangsúlyt fektet. Ismerik őket határon
innen és túl, egészen a Távol-Keletig.

Kalyi Jag

A Budapesten, de szabolcsi fiatalokból alakult Fekete tűz volt
az első olyan, ősi cigány népzenét játszó zenekar, amely 1980-ban hivatásos működési
engedélyt kapott az Országos Rendezőirodától.

Parno Graszt

Az autentikus cigány zenét játszó, világjáró paszabi együttes nemrég ünnepelte a 30. születésnapját. Koncertjeiken a zenekar mellett nemritkán táncosok is fellépnek. Nevük jelentése fehér ló.

Itt olvasható interjú velük.

Romano Drom

A két Kovács Antal, apa és fia köré formálódott az 1999-ben alakult együttes. Nevük jelentése: cigányok útja. Az autentikus oláhcigány zenét latinos, balkáni és közel-keleti hatásokkal ötvözik, a tradicionálist bátran fuzionálják poppal.

Romengo

A Romengo gyökerei egészen az 1990-es évek közepéig nyúlnak vissza: az énekes Lakatos Mónika és a gitáros Rostás Mihály ’Mazsi’ együtt szerepelt a Holdvilág Színházban és az 1996-os Ki mit tud?-on. 1999-ben lettek a Romano Drom tagjai, majd 2004-ben megalakították saját együttesüket, amely feldolgozásaiban és saját szerzeményeiben is a nagyecsedi oláhcigány hagyományon alapuló cigányzenét játssza.

Fontos megőriznünk a hagyományainkat, ez fog a jövőben megtartani bennünket – véli a Kossuth-díjas és WOMEX-életműdíjas Lakatos Mónika, akivel a konyhában dúdolt AC/DC-dalokról, a cigányság lelkéről és az új lemezről is beszélgettünk korábban.

Esma Redzepova

Esma Redzepova olyan a cigány zenében, mint Maria Callas az operában vagy Ella Fitzgerald a jazzben. Kitüntette az UNICEF, kétszer jelölték béke Nobel-díjra, 1976-ban, a Candigar-Pandzibaban rendezett Első Cigány Fesztiválon Indira Gandhi koronázta a cigányok királynőjévé. Nem véletlen, hogy a cigány dal napjának ötletgazdája, Rostás Mihály Mazsi az ő születésnapjához kapcsolta az ünnepet.

Az 1943. augusztus 8-án született és 2016. december 11-én elhunyt északmacedón énekesnő a magyar közönség számára sem ismeretlen, fellépett a Szigeten és a Müpában is.

14 éves korában megnyert egy tehetségkutatót, felfigyelt rá Stevo Teodosievski, az ismert zenész, magával vitte Belgrádba, és nem túlzás azt állítani, hogy ezzel a kislány elindult a világhír felé. A munkakapcsolat átalakult, hét évvel később összeházasodtak, és Stevo halálig éltek és dolgoztak együtt. Készítettek több tucat lemezt, alapítottak zeneiskolát, és mivel Esmának nem lehetett gyereke, örökbe fogadtak 47 árvát és utcagyereket.

A nap fellépői
Kobuci Kert: Bangó Margit, Kanizsa Csillagai, Romengo, Fekete Bori, Roby Lakatos, valamint Szinetár Dóra
Nagyecsed: Karaván Família, Amaro Trajo, Nagyecsedi Gyöngyszemek Tánccsoport
Vaja: Ham Ko-Ham, Harmonia Folk Band
A programok ingyenesek

Nyitókép: a Romengo együttes. Fotó: Farkas András