PALACKPOSTA_DEBRECEN_HJL_8434.jpg

Közel hatszáz pályamű közül választották ki a Palackposta irodalmi pályázat díjazottjait

Megvannak a Palackposta, a Petőfi Kulturális Ügynökség országos irodalmi pályázatának díjazottjai. A szakmai zsűri közel 600 pályamű közül választotta ki azokat az alkotásokat, amelyek elismerésben részesülnek, szerzőik pedig mentorprogramban vehetnek részt, országos publikációs lehetőséget kapnak, valamint bemutatkozhatnak a Palackposta POKET-különkiadásában. A pályázat iránti kiemelkedő érdeklődés azt mutatja: a magyar irodalom ma is képes megszólítani az embereket.

Több mint pályázat: olvasás-népszerűsítés és közösségi élmény

A Palackposta irodalmi pályázat célja az volt, hogy párbeszédet kezdeményezzen a magyar irodalom klasszikus művei és a mai olvasók, alkotók között. A pályázóknak az volt a feladata, hogy saját nézőpontjukból reflektáljanak a meghatározó magyar szerzők műveire személyes hangvételű írásokkal, újraértelmezésekkel vagy képzeletbeli párbeszédekkel. A Palackposta nemcsak pályázatként, hanem országos programsorozatként is népszerűsítette az olvasást: az öt, pályázatot kísérő eseményen összesen több mint 1400 résztvevő kapcsolódott be az irodalmi párbeszédbe.

Közel hatszáz pályamű érkezett

Az országból, a Kárpát-medence több pontjáról, valamint Németországból, az Amerikai Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból is érkeztek pályázatok. Mivel egy alkotó több művel is pályázhatott, a szakmai zsűri összesen közel 600 pályaművet értékelt.

A pályázat egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a klasszikus szerzők – úgymint Szerb Antal, Márai Sándor, Szabó Magda vagy Nemes Nagy Ágnes – művei ma is érvényes kérdéseket vetnek fel. Az identitás, az otthon, a szabadság, az emlékezet, a kapcsolódás vagy éppen a személyes felelősség témái erőteljesen jelentek meg a pályaművekben – sokszor meglepően friss, bátor és érzékeny megközelítésekben.

A Palackposta ezzel nemcsak az új tehetségek bemutatkozását segíti, hanem hozzájárul az olvasás népszerűsítéséhez és az irodalom közösségi élményének erősítéséhez is.

Díjak, mentorprogram, megjelenési lehetőségek

Az eredményhirdetés a Palackposta esetében nem egy folyamat lezárását, hanem egy új szakasz kezdetét jelenti: a kiválasztott alkotók a következő hónapokban mentorprogramban és további szakmai lehetőségekben részesülnek.

A zsűri – Farkas Levente András, Vecsei H. Miklós, Bonczidai Éva, Farkas Wellmann Endre, Döme Barbara, Izsó Zita, Leczo Bence és Nagy Borbála Réka – által kiválasztott szerzők bekerülnek a Palackposta mentorprogramjába, ahol kortárs írók, költők és szerkesztők támogatják őket alkotói útjuk során. A mentorprogram helyszíne a Szigligeti Alkotóház, amely évtizedek óta a magyar irodalom egyik meghatározó alkotói műhelye, és számos jelentős szerző munkáját inspirálta.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megvalósuló pályázat díjazottjai és a mentorprogram résztvevői mellett a zsűri további pályaműveket is kiemelt, amelyek bekerülnek a Palackposta POKET-különkiadásába, országos megjelenési lehetőséget biztosítva a szerzők számára.

A kiválasztott alkotók a Kultúrapont felületein és a Kultura.hu oldalon is bemutatkozhatnak, emellett meghívást kapnak a Petőfi Kulturális Ügynökség országos irodalmi gálájára.

A Palackposta díjazott alkotói

I. KATEGÓRIA (15–18 éves)

Első helyezett:

Szabó Regő – Ulpius Tamás monológja

Második helyezett:

Kiglics Fanni Natasa – Pilinszky halai

Harmadik helyezett:

Madarász Csenge – Narancshéj

Különdíj:

Tabi Leila – Lédával a neonban

II. KATEGÓRIA (19–25 éves)

Vers

Első helyezett:

Gyetvai Balázs – A veszteséglíra nehézségeiről

Második helyezett:

Baranyai Lili – A testem templom

Harmadik helyezett:

Gutai Lilla – KATABASIS I–III.

Próza

Első helyezett:

Harangozó Dóra Ibolya – Az utolsó kávé a nemlétező presszóban

Második helyezett:

Berzsán Roland Tamás – A férfi, aki háromszor szállt le a villamosról

Harmadik helyezett:

Kétyi Luca Mária – Mellékhatások és kockázatok

Különdíjak:

•             Antal Csenge – Fényes napom

•             Sohajda Erik – József Attilához

•             Szilágyi Máté Sámuel – Csecsemő Isten

III.  KATEGÓRIA (26 év feletti)

Vers:

Első helyezett:

Aldermann D. Judit – Libakert

Második helyezett:

Karácsony Orsolya – Ébredés

Harmadik helyezett:

Nyőgér Róbert – Apámtól tanultam a fákat

Próza:

Első helyezett:

Szabó-Biró Brigitta – Jónás imája

Második helyezett:

Panyi Orsolya – Polietilén és intertextualitás

Harmadik helyezett:

Fühl Dániel – A név változó helyzete „József Attila” mint visszatérő nyelvi mintázat

Különdíjak:

•             Forró Bence – pályamű: Köszöntő

•             Dorozsmai-Szabó Eszter – pályamű: Mielőtt az asztalhoz ülnénk

•             Gécsek Bendegúz – pályamű: LAZARUS TRIPTICHON – I. Bontásra váró terület; II. 101; III. Egy kép halála

•             Birtalan Etele-Ákos – pályamű: Levél Madách Imrének: A Gép, amely már álmodik XV. Szín: Az Adat-falanszter

Mentorprogram:

•             Ekker Flóra – Kisablak

•             Filotás Karina – Lazúr

•             Siska Péter – Második személy

•             Véssey Miklós – Átvilágít

•             Szabó Regő – Ulpius Tamás monológja

•             Gyetvai Balázs – A veszteséglíra nehézségeiről

•             Harangozó Dóra Ibolya – Az utolsó kávé a nemlétező presszóban

•             Baranyai Lili – A testem templom

•             Berzsán Roland Tamás – A férfi, aki háromszor szállt le a villamosról

•             Kétyi Luca Mária – Mellékhatások és kockázatok

•             Antal Csenge – Fényes napom

•            Aldermann D. Judit – Libakert

•             Karácsony Orsolya – Ébredés

•             Nyőgér Róbert – Apámtól tanultam a fákat

•             Dorozsmai-Szabó Eszter – Mielőtt az asztalhoz ülnénk

•             Gécsek Bendegúz – LAZARUS TRIPTICHON - I. Bontásra váró terület; II. 101; III. Egy kép halála

Antológia (a fent említett műveken felül)

•             Főfai Abigél Hanna – Kódolt szívvel

•             Miklán Balázs – A Kecskemese

•             Veres Attila – Záppor – P. J. emlékére

•             Balog Péter – Ballagás után

•             Baranyai Lili – Kedves naplóm

•             Csermely Mátyás – A belvárosin könnyebb az átjutás

•             Csukárdi Sándor – Pardon, tanár úr, a felelet elégtelen

•             Dobrosi Andrea Vandi – Láthatatlanság – Levél Örkény Istvánnak

•             Đurkinjak Petra – Kávéházi értesítés

•             Erdei Péter – Auschwitz után

•             Farkas Natália-Krisztina – Szélbeszéd

•             Gécsek Bendegúz – Látogatási idő – Szabó Magda emlékére

•             Gulya István Imre – szűrt

•             Karácsony Orsolya – Állandó változó

•             Magyarkuti Anna – Visszaüt, de eltakar

•             Major Eszter – Szigliget kimeríthetetlen

•             Major Eszter – Az emberi élet geológiája

•             Major Eszter – Boldog, szomorú vers

•             Máthé Csongor – „aludt a város…”

•             Megyeri Edit Tünde – Fő utca

•             Tóth Edit – Adat-apokrif (Párbeszéd Pilinszky Jánossal)

•             Nyőgér Róbert – Előszeretet

•             Sokcsevits Judit Ráhel – Borz a neten

•             Erdős-Szabó Anna – Hamu

•             Szaszkó Bettina – Nemes és Nagy

•             Ugron Loránd – Levél Márai Sándornak

Fotók: Hegyi Júlia Lili/Kultúra.hu

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – szeptember 1.

Hegedűs D. Géza újra színpadon, Scorsese teljes archívuma Olaszországba kerül, Űrtudományi Nemzeti Laboratórium az ELTE-n – hírösszefoglalónk.

Bemutatták a Kaszás Attila-díj idei döntőseit, elindult a közönségszavazás

Bartha Borókát, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, Kelemen Zoltánt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, Ötvös Andrást, a Vígszínház, valamint Pap Lujzát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészét jelölték a díjra. Idén négy színművész közül választhatja ki a közönség az elismerés várományosát.

Német, osztrák és svájci sztárszerzők érkeznek a 31. Budapesti Könyvfesztiválra

Németország, Ausztria és Svájc lesz a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál három díszvendégországa 2026. október 1–4. között a Hungexpón. A négy nap során Christian Kracht, Martina Hefter, Tonio Schachinger, Katja Brandis és a kortárs német nyelvű irodalom számos ismert alkotója találkozik a budapesti közönséggel. A programhoz a Frankfurti Könyvvásár is csatlakozik.

Kiss Bence Álmos nyerte az idei Álljon meg egy novellára! pályázatot

Kiss Bence Álmos Öt perc című írásával nyerte meg az idei Álljon meg egy novellára! pályázatot, amelynek az eredményhirdetéssel egybekötött díjátadóját kedden tartották Budapesten.