Paletta ? PENGEél

Egyéb

Magával a zenével ? és a dalszövegekkel ? is bajban vagyunk. Színészdallal kezdik, piadallal végzik, időnként egyesével és kórusban énekelnek erről-arról az Ódry Színpadon a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói. ?Színész vagy ? kurva vagy?, ezt is útravalóul adja fél emberöltővel fiatalabb kollégái számára a szövegíró Máthé Zsolt, gazdagabb tapasztalatai birtokában hamletileg úgy vélve a pályáról: ?A többi néma csönd és csőd?. A néha ötletes szöveg életképesebb, mint a muzsika, mert nem könnyű ?vérpezsdítő dzsessznek? hallani azt az egyveleget, mely Dinyés Dániel zenei vezető munkája nyomán felcsendül, s időnként úgy hat, mintha valamiféle bástyasétányt idézne meg a vén New York-i hársfák alól.

  Lawrence Block A penge élén című könyvét PENGEélként színpadra alkalmazva Enyedi Éva ? maga is színművész Pintér Béláéknál ? talán a színészlétre igyekezett összpontosítani. A színészpálya választására, buktatóira (egy detektívhistóriában a buktató lehet a halál is), a rivalizálásra, a mindennapok akart-akaratlan teátrális megnyilvánulásaira, a játék derűs és véres oldalaira. E törekvés valamelyest indokolja, hogy a zenét egyáltalán nem igénylő bűndráma zenés legyen, s e téren is próbára tegye az átütő produkciót nem nyújtó növendékeket. Az alaptörténet lokális, illetve privát (színiegyetemi) hangolását szolgálhatja a kétes ötlet, hogy bizonyos darabbeli szerepeket alakítóik polgári nevén is bekonferálnak. Általában sok a megelőlegező és lekövető kommentálás, ami részben az epika maradványa. Amikor már halott személyek látják el a narrátori funkciót, kap egy kis bizsergető dramaturgiai érdekességet az adaptáció.

  A többszörös gyilkolási história nehezen megyeget előre és sok izgalmat nem tartogat. A hamarosan diplomázó osztály atelié együttlétéhez, csipkelődő diskurzusához, játékkedvéhez képest másodlagos, hogy az eltűnt Paula nyomára jut-e a magánnyomozó Matt, miért haverkodik össze a véres kötényű és kezű Ballouval, mi van a hasán, amikor Willát izzítja, és a látszólag a szegény David Carradine sorsára jutó Eddie maga vásárolta-e a pornóújságokat vagy sem. A csem-csem gyűrű jelenetezés általában beválik: egyik kép átcsúsztatja magát a másikba. Máté Gábor rendezésének jól sikerült (nyitó) szituációja, az AA, vagyis az Anonim Alkoholista gyűlés sorskibeszélő terápiája csem-csem alma módszerrel él: aki megvallotta szeszgondjait, továbbadja a tenyerében görgetett gyümölcsöt a következőnek.

  Az osztály egyik tagja, Neudold Júlia tervezte a díszletet és a jelmezeket. Színes az összehatás, hiszen a PENGEélnek a pillanatnyi tudás minél szélesebb skáláját kell megmutatnia. Az alig berendezett, galériás tér műteremre hasonlít. Egyik sarkában foglal helyet a zenekar (Balázs Gábor ? nagybőgő, Boegán Péter ? dob, Dinyés Dániel ? zongora), a többibe különféle bútor- és tárgyrepeszek szóródtak, a sárga, piros és zöld szín élénkségének fennhatóságával. Az öltözékek kikerülhettek a civil ruhatárból is. Változatos a mintázat, a kolorit, mindenki más-más emberi festékgomb. Tombolnak ? főleg a lányokon ? a fiatal színek. Üde, tavaszi-nyári benyomást keltenek a fekete fordulatok is. Pedig a humor eléggé rászáradt a szövegre, ebben az anyagban elszabadulhatna jobban is.

  A Matt Scuddert játszó Rétfalvi Tamásnak sem a kedély most az erőssége. Spleenesen, ivószenvedélyének kiújulása ellen küzdve fúrja előre magát a zsaru, hogy megszolgálja a fizetséget, melyet Paula szülei részéről kidobott pénznek tart. Simon Zoltán (Ballou) tesz sikeres lépéseket egy ?mindenkit megnyúzunk? típusú szerep groteszkuma felé, és Kovács Gergő (a Katona József színházi plakátokon: Kovács Gergely e. h.) tud halkan nevettetni a slemil mélabúval. Egy vagy több szerepet formál meg ? helyét keresve az egyenetlen rendezésben ? Tóth Eszter, Neudold Júlia, Radnai Márk, Pálos Hanna, Ficza István, Tasnádi Bence, a találó karakterekkel kirukkoló Huzella Júlia, valamint Borbély Alexandra, akiben, úgy fest, ezúttal legfékezhetetlenebb a játszhatnék.

  Semelyik motívum, semelyik célkitűzés, semelyik szál nem perdöntő a PENGEélben. Ám attól a közösségtől, amely remekelt például Bertolt Brecht Félelem és macskajaj?-ában, amely komoly nyilvános repertoárral bír (Georges Feydeau, Martin McDonagh stb.), s amelynek szinte összes tagja sikerrel rajzott már ki színházakba (elsősorban a Katonába és a Radnótiba), semmi ok elpártolni. Ígéretesnek tűnik a paletta.