Pálfi György Mindörökké című filmjének világpremierjét a november 12-én kezdődő Tallinni Fekete Éjszakák Nemzetközi Filmfesztiválon tartják.

A film Tar Sándor A mi utcánk kötetének El, valahová című novellája alapján készült.

A film az eredeti mű gondolatvilágát felhasználva a nem túl távoli jövő militarizált övezetében, Magyarországon játszódik. A történet szerint Ocsenás egy katonai kórházban lábadozik, amikor a falu fölött szétlőnek egy utasszállító repülőgépet. Ocsenás a kocsmában ismerkedik meg Béressel, majd asszonyával is. Margitka magatehetetlenül létezik, egy kisgyerek értelmi szintjén, külseje azonban arról árulkodik, hogy a lezuhant repülőgép túlélője lehet. A hármójuk között kialakuló furcsa szerelmi háromszög az elkerülhetetlen tragédia felé tart ebben a közegben.

A forgatókönyvet Pálfi György rendező (Hukkle, Taxidermia, Szabadesés, Az Úr hangja) Ruttkay Zsófiával, állandó alkotótársával közösen írta.

A főbb szerepekben Polgár Tamás, Érsek-Obádovics Mercédesz, Ubrankovics Júlia és Menszátor-Héresz Attila látható. A film operatőre Dobos Tamás, a vágó Lemhényi Réka volt.

Pálfi Györgyöt korábban már díjazták Tallinnban: 2006-ban a Taxidermia az észt filmkritikusok díját nyerte el.

Nyitókép: Pálfi György filmrendező. Fotó: MTI/Kallos Bea