„Pályám olyan, mint egy inka piramis”

Győri Márk apja hippilelkész volt, az első keresztény rockbandát ő alapíotta. Ő tehénpásztornak készült, de operatőr lett, nem is akármilyen: az első magyar, aki netflixes filmet fényképezett, a Calibre című „skót Gyilkos túrát”, amely még Stephen Kingre is a frászt hozta. Dolgozott mások mellett Peter Stricklanddal (Varga Katalin balladája), Sopsits Árpáddal (A hetedik kör), a Mátyássy Áron rendezte Víkend című film fényképezéséért pedig Aranyszem-díjat kapott. Soós Tamás interjúja.

Azt mondtad, hogy az Erdélyben forgatott Varga Katalin balladájának köszönheted a karrieredet.

Peter Stricklanddel egy barátom hozott össze. Peternek volt egy kis örökölt pénze, amiből leforgattuk a Varga Katalin balladáját, de az utómunkára már elfogyott, így a rendelkezésére bocsájtottam a pici stúdiónkat, amit még a SZFE-s évek alatt raktunk össze az ilyen projektek támogatására. Peter itt összevágta az első verziót, és a munkakópiával házaltunk a magyar producereknél, de senkit nem érdekelt a film. Végül kivitte egy fesztiválra, ahol egy román producer annyira beleszeretett, hogy szerzett 63 000 eurót a végleges kópia elkészítésére, majd benevezte a Berlini Filmfesztiválra. Mivel ez nem magyar film volt, hanem román-angol koprodukció, így kreditértéke lett számomra Angliában, és egy csomó megkeresést kaptam.

A Víkendet és a Varga Katalin balladáját is Erdélyben forgattátok. Milyen viszony fűz Erdélyhez?

Vidéki gyerek vagyok, nekem ez a környezet otthonos. Egy Nógrád megyei faluban nőttem fel, ahol a főtéren lévő kurblis telefon jelentette a kapcsolatot a külvilággal. Filmmel is csak édesapám révén találkoztam. Erdély ehhez képest még vadregényesebb, és magán hordozza az ezeréves hagyományaink és kultúránk folytonosságát.

Édesapád filmes volt?

Evangélikus „hippilelkész”. Filmezett, rockzenélt, és volt egy házi filmlaborja is. Óriási archívuma van a 60-as évekig visszamenőleg az egyházi eseményekről. Sokszor én is beálltam a kamera mögé. Külföldről kapott bibliai témájú filmeket is szinkronizált, és ezeket istentiszteleteken vetítette. A kertünk végében pedig rockzenei fesztiválokat rendezett, az egész megyéből és Budapestről is oda jártak a fiatalok, dúlt a Woodstock-hangulat.

Kik léptek fel?

Keresztény zenekarok. Apám, Győri János Sámuel alapította az egyik első keresztény rockbandát, a Hermonst.

Illegálisan játszottak?

Nem voltak betiltva. Templomokban játszották a rock and rollt. Apám annak a generációnak tagja, amelyik a hatvanas években elkezdte a beatzenét, és maga barkácsolta a hangszereit. Volt úgy, hogy a nagymamám írta nekik a dalszövegeket.

Politikailag üldözték a családotokat?

Apám azt szokta mondani, hogy amit akkoriban el szeretett volna érni, azt mind megvalósította. Pakolgatták jobbra-balra az országban, de mindig volt, aki mellé állt. Jámbor ember, nem tudott fennakadni ezen. Kiskőrösön kezdte a lelkészi pályafutását, de áthelyezték, miután az ifjúsági körben összeállított és sokszorosított egy beszámoló füzetet. Az éjszaka leple alatt kellett elköltöznie Békéscsabára, ahol az egyik legnagyobb evangélikus közösség élt. Én ott születtem, de onnan is tovább kellett költöznünk, mert a fiatalok nem a KISZ-be, hanem keresztény rockzenei estekre jártak. Választás elé állították: vagy befejezi a lelkészséget, vagy elmegy egy 300 fős kis faluba Nógrádban. Ahol persze folytatódott minden: a végén még az úttörőtábor lakói is hozzánk jártak.

Mellette találtad ki, hogy operatőr leszel?

Én tehénpásztor akartam lenni. Aztán állatorvos. Biológia szakra jártam, de kamaszként rám tört a művészkorszak. Faltam a régi filmeket, fotózgattam. Az utolsó évben már be se nagyon jártam a gimibe, mert hajnalig laboráltam.

A Calibre óta többet csöng a telefonod?

Itthon nem. A Víkendért Aranyszem-díjat kaptam, utána egy évig nem hívott senki. Nálunk elsősorban az alkotói kapcsolatok és barátságok számítanak, külföldön viszont jó kreditje van egy olyan filmnek, mint a Calibre.

Miért kellett öt év, hogy a Víkend után megint filmalapos játékfilmet – Groșan Cristinával A legjobb dolgokon bőgni kell-t – forgass?

Korábban főként Mátyássy Áronnal dolgoztam, aki az Aranyéletet is rendezte Dyga Zsombor mellett, akinek viszont Marosi Gábor az állandó operatőre. Az HBO felajánlotta, hogy legyek a B kamerán, de én csak úgy akartam vállalni, ha én leszek a vezető operatőr azokban a részekben, amiket Áron rendez, ezért nemet mondtam. Ekkor azt hittem, nem nagyon lesznek munkáim, de sok más rendező is elkezdett dolgozni velem, és rengeteg reklámfilm is megtalált hirtelen.

Kívülről nagyon szerteágazónak tűnik a pályád. Forgattál neves rendezőkkel, Mátyássy Áronnal, Sopsits Árpáddal, Peter Stricklanddel, de vállalsz olyan no budget filmeket is.

El szoktam vállalni vizsgafilmeket is szívességből, barátságból, vagy egyszerűen kíváncsiságból, hogy drámát is forgassak a reklámok között. Én nem szerteágazónak látom a pályámat, hanem olyannak, mint egy inka piramis, amelyben vannak apró és nagy összecsiszolt kövek is, amik együtt légmentesen zárnak.

Most, hogy megszaporodtak a külföldi munkáid, nem gondoltál rá, hogy kiköltözz Angliába?

Az operatőrök nincsenek helyhez kötve, oda repülnek, ahol a forgatás lesz. Magyarország ráadásul filmes Kánaán. Ha Los Angelesbe születek, lehet, soha nem jutok el erre a szintre, mert ott sokkal nagyobb a merítés. Itthon viszont részt vehettem az itt forgatott hollywoodi produkciókban, és a magyar filmek finanszírozása is rendben van jelenleg. Olyan filmek is megvalósulhattak, mint a Saul fia. Egy profitorientált rendszerben nem tudott volna kicsírázni egy olyan koncepció, amelyben szinte végig az egy plánban tartott főszereplő visz végig minket a történeten. Az egészben az a legszebb, hogy utána pont ebből a filmből lesz világsiker.

A teljes interjú a filmtett.ro oldalon olvasható.