Az NKA honlapján (www.nka.hu) megjelent a Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma által kiírt pályázat, mely remek lehetőség azoknak a tehetséges, de még a karrierjük elején álló zenészeknek, akik a támogatásnak köszönhetően már befutott zenekarok nagy közönsége előtt léphetnek fel.

 


guitar_586161_960_720_600x427.png
Fotó: pixabay

A pályázatot azonban az úgynevezett főzenekaroknak kell benyújtaniuk: a kiíró azoknak a könnyűzenei műfajba besorolható együtteseknek, koncertszervezőknek a jelentkezését várja, amelyek/akik az elmúlt két évben legalább ötven koncertet lebonyolítottak, ezeknek legalább a fele belépőjegyes volt, és ezeknek a nézőszáma elérte vagy meghaladta a 150 főt. A zenekarok koncertenként maximum 400 ezer forintra pályázhatnak, melynek legalább 70 százaléka az előzenekar költségeit kell fedeznie.

 

A részletes pályázati kiírás megtalálható az NKA honlapján is. Pályázni is ezen a felületen keresztül lehet regisztrációt követően. A benyújtási határidő 2017. október 13-a. A 2018. január 1-jétől megvalósítandó koncertek és turnék támogatásáról várhatóan novemberben dönt az NKA Cseh Tamás Program Ideiglenes Kollégiuma.