A felhívás alább olvasható:

Felhívás működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények részére

A 2018-as évet Magyarország Kormánya a Családok évének nyilvánította, így a Múzeumok Őszi Fesztiválja 2018-ban ehhez is kapcsolódni kíván. A fesztivál egész ideje alatt arra szeretnénk inspirálni a múzeumokat, hogy hiteles válaszokat adjanak a kérdésre: milyen speciális élményekkel lehet elősegíteni a minőségi szabadidő családi körben és múzeumi környezetben való eltöltését. Fontosnak tartjuk, hogy ezáltal is hozzájáruljunk a meglazult családi kötelékek megerősítéséhez, a szülői minták formálása révén pedig a múzeumi szocializációhoz.

 

A fiatalok és a gyermekek önbizalmának, önkifejezésének, kompetenciáinak fejlesztésére irányuló múzeumi programok szervezését is javasoljuk. Az idősek számára pedig a hasznosság érzését és a társaságot jelentő programok meghirdetését, ezen felül az eltérő generációk közötti párbeszédet generáló intergenerációs programok szervezését ugyancsak szorgalmazzuk a Fesztiválhoz csatlakozó muzeális intézmények körében.

 

Feladatunknak érezzük az önkéntesek, illetve az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok (IKSZ-esek) bevonásával zajló múzeumi programok szorgalmazását. Így a múzeumoknak lehetősége nyílik olyan csoportok megszólítására is, amelyek eddig alulreprezentáltak voltak a múzeumlátogatók között.

A rendezvénysorozat szervezője a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ (MOKK, Szentendre), társszervezői az Országos Múzeumi Koordinátori Hálózat tagjai.

A Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA) elnyert 13 millió forint támogatás 2018-ban is lehetővé teszi, hogy a MOKK központi kampánnyal (programfüzet, szórólap, plakát, fesztivál honlap, online kampány, nyomtatott sajtó stb.) segítse a rendezvény kommunikációját. Emellett lehetőség nyílik arra, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum megrendeljen a Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódó múzeumi programokat az alábbi kategóriák szerint:

- múzeumok esetében minimum 50 ezer forint, maximum 200 ezer forint,

- közérdekű gyűjtemények és kiállítóhelyek esetében minimum 50 ezer forint, maximum 100ezer forint értékben.

Kérjük, a jelentkezéshez benyújtani az intézményvezető által aláírt, részvételi szándéknyilatkozatot, mely a MOKK honlapjáról is letölthető (levelünkhöz mellékeljük). A szándéknyilatkozatot eredeti formában, postai úton is kérjük megküldeni Vörös Mónika nevére, (Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 2001 Szentendre, Pf. 63). A postára adási határidő: 2018. július 6., péntek (postai bélyegző kelte), továbbá a beszkennelt változatot kérjük feltölteni a regisztrációs felületre.

Muzeális intézmények tagintézményei anyaintézményük főigazgatójának szándéknyilatkozatát benyújtva önállóan regisztrálhatnak a Múzeumok Őszi Fesztiválján való részvételre.

Figyelem! Csak a regisztrált résztvevőknek tudjuk biztosítani a részvételt a központi kommunikációban (például a megjelenést a programfüzetben vagy a rendezvény honlapján)!


Regisztráció, jelentkezés és a programtervezet megadásának határideje: 2018. július 13., péntek.

Kérjük, hogy részvételi szándékát az alábbi linken elérhető kérdőív kitöltésével jelezze: IDE KATTINTVA!

A korábbi évekhez hasonlóan a Múzeumok Őszi Fesztiválját koordináló MOKK 2018-ban is több témakört ajánl a programokat szervező muzeális intézmények figyelmébe.

Ebben az évben az elsődlegesen kiemelt tematika a Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! lesz, a Nemzeti Kulturális Alap alapításának 25. évfordulójához kapcsolódva a tematika jegyében szervezett túraútvonalakat is 25 km vagy 2,5 km hosszúságúra javasoljuk tervezni. A muzeális intézmények olyan útvonalakat állítanak össze a résztvevők számára, melyek gyalogosan és/vagy kerékpárral megtehetők egyénileg, baráti vagy munkahelyi közösségek programjaként és családi kirándulások keretében egyaránt. A túra keretében felkereshetők az olyan kulturális örökségi objektumok, melyek NKA által nyújtott támogatásban részesültek.

Az NKA 25 évfordulóhoz kapcsolódva Kulturális Örökség Túra Napot szervezünk október 14-én Miskolcon 2,5 km-es és 25 km-es sajtónyilvános túrák keretében, melynek részleteiről hamarosan további információkat teszünk közzé.

A múzeumok programjavaslatainak értékelésénél előnyt jelent majd, ha a Sétálj, gyalogolj, bringázz velünk! tematikát is beépítik a Múzeumok Őszi Fesztiváljához kapcsolódó programtervezetükbe, valamint ha az intézmény kulturális örökségi helyszínként látogatható. A múzeumok, levéltárak, könyvtárak esetében a rájuk legjellemzőbb elemek (az épület belső terei, kiállításai) megtekinthetők legyenek a túrázók számára ingyenesen vagy kedvezményes belépővel az intézmény által megadott nyitvatartási időben.

Idén is lehetőség lesz kapcsolódni az Utazó Múzeum, 16+ múzeumi találkozások és a Múzeumi Őszbúcsúztató tematikákhoz.

A Tanárok Éjszakája című tematikát a célcsoport és a múzeumok igényeihez igazodva a Lámpás én vagyok ? Tanárok éjszakája helyett Tanárok napjára neveztük át, amely az Óvodapedagógusok Napjával együtt továbbra is kiemelt program lesz. Folytatódik a Mesterek és alkotók, a Múzeumi szünetelő és a korábban is nagyon népszerű Pincétől a padlásig tematika. A 2017-ben nagy sikerrel bevezetett Irodalmi találkozások a múzeumban tematika kapcsán ismét lehetőség lesz jeles írókra, költőkre emlékezni (2018-ban Füst Milán és Tersánszky Józsi Jenő születésének 130., Szentkuthy Miklós születésének 110. és halálának 30. évfordulóját ünnepeljük, Mándy Iván pedig kereken 100 évvel ezelőtt született).

Amennyiben a rendezvénnyel kapcsolatban további kérdéseik vagy észrevételeik vannak, kérjük, vegyék fel a kapcsolatot Vörös Mónikával, a Múzeumok Őszi Fesztiválja programkoordinátorával az alábbi elérhetőségeken: voros.monika@sznm.hu, mobil: +(3630 272-0234).

Szíves figyelmükbe ajánljuk a 2017-es Múzeumok Őszi Fesztiválja értékelését, melyet a mokk.skanzen.hu oldal Tudástárában olvashatnak az alábbi linken: http://mokk.skanzen.hu/2017-es-mof-ertekelese.html

A programok megszervezéséhez további inspirációt kaphatnak az alábbi linken: http://mokk.skanzen.hu/otletek-a-programszervezeshez2.html

A programok kidolgozásában és összehangolásában segítséget kérhetnek megyei múzeumi koordinátorainktól is.

További információ itt: http://mokk.skanzen.hu/felhivas-muzeumok-oszi-fesztivalja-2018.html