Pályázz a Hangfoglaló Programba!

Egyéb

audience-1835431_960_720

A Hangfoglaló Program történetében első alkalommal kiírt pályázatra elektronikus zenei műfajba sorolható együttesek, előadóművészek pályázhatnak, a támogatást pedig külföldi fellépésre és promócióra fordíthatják. Százmillió forint áll rendelkezésre a külföldi élőzenei fellépések támogatására. Erre a pályázatra a könnyű-, jazz-, és világzenei műfajba besorolható, élőzenét játszó együttesek, előadóművészek jelentkezését várják. A pályázat keretében fellépésenként akár 600 ezer forintot is igényelhetnek a jelentkezők. Mindkét pályázatra november 19-éig lehet jelentkezni az NKA honlapján. A hosszabb jelentkezési idő azért van, mert a kollégium szeretné, ha a zenekarok és előadók hosszabb távú, nemzetközi koncepciót is mellékelnének az anyagukhoz. Ezeknek az elkészítésében kíván segíteni a HOTS október végi képzése.

 

A külföldi könnyűzenei showcase fesztiválokon, valamint könnyűzenei konferenciákon való részvételt támogató kiírás tervezett keretösszege 15 millió forint. Ez a rész a magyar könnyűzenében dolgozó szakembereket kívánja segíteni a nemzetközi kapcsolatok kiépítésében és elmélyítésében. A pályázat benyújtására október 17-én éjfélig van lehetőség.

 

Forrás: MTI

Fotó: pixabay.com