Az 1939. és 1944. között épült kórház tervezői viszont nemcsak ezekre, a víztározásra, víztisztításra, saját víznyelő-rendszerre, sőt, egy kezdetleges megoldással - a kórtermek plafonjába szerelt izzításos szerkentyűkkel - még az átlagos 12-14 fok föltornászására is gondoltak.
A maga idejében a sziklakórház hipermodern volt, persze, az fontos kérdés, a gyógyító bunkernek valójában mikor volt a maga ideje. A török időkben, amikor állítólag a természetes karsztvíz alakította barlangrendszer nyílásaiba megunt háremhölgyeiket taszították a szultánok? Netán évszázadokkal későbbi háborúkban, légoltalmi pinceként? Vagy legjobban tesszük, ha a barlangrendszer történetét a II. világháború, egyben kórházzá alakulása kezdetétől számítjuk?
Annyi biztos: a legutóbbi rendhagyó tárlatvezetésen Dr. Holló József Ferenc honvéd vezérőrnagy 1939-től kezdte a történetét, amikor a két kilométer hosszan kiépített pincerendszert a legkomolyabb háborús műtétekre, leginkább végtagsérülésekre és amputációkra alakították ki. A műtők ma majdnem egészen úgy néznek ki, mint hetven éve, így kis fantáziával elképzelhetjük, milyen flottul mehetett itt egy operáció. Az infúzió kéznél volt, az biztos, porladófélben lévő gumicsöve most is ott kanyarog állványa körül. A kötszerek megsárgult, bontatlan csomagolásán az áll: a RICO vállalat a háborús ínség közepette egy forint negyvenért árulta a vattát. Ha az ember az Orion típusú katódcsöves elektrokardioszkóp, az üveges szekrényben sorakozó fogók, fecskendők, érszorítók és jódpárnák láttán még nem lett tejesen rosszul, elég a sarokba tolt altatógépet röviden megvizsgálnia. Felébredni abból az álomból, amibe ez a masina ringatott, fölérhetett egy újjászületéssel!
De Holló vezérőrnagy még ennél is jobban kiábrándít: az ötvenes években szerzett gépet összesen egyszer használták, néhány éve, az Evita című film forgatásán. Vagyis, amikor a legjobban kellett volna, a világháborúban, a katonák - ha csak a sérülés okozta fájdalomtól nem veszítették eszméletüket - éberen tűrték a műtéteket. A sziklakórház csúcsfelszerelései közül jó néhánynak - például a szomszédos szobát betöltő hatvan éves, magyar gyártmányú röntgengépnek - hasonló sors jutott. Tulajdonképpen most is vadonatúj. A hidegháború összes lehetséges kimenetelére fölkészülő hadsereg ehhez hasonló, csúcstechnológiának számító műszerekkel szerelte föl a helyiségeket.
A gépekért - ahogy idegenvezetőnk mondja - nem is kellett messzire mennünk, a Varsói Szerződés országait ugyanis kenterbe vertük orvosi műszer- és gyógyszergyártásban. Állítólag az egész régiót mi láttuk el annak idején gyógyszerrel, és legalább ilyen mértékben híradástechnikával, hála az akkori Videotonnak. Mindezt, persze, nem vertük nagydobra. Ahogy azt sem, hogy a Budai Vár alatti barlangrendszer központi nagy alagútja nemcsak hadikórház, a Varsói Szerződés egyik harcvezetési pontja is volt egyben. Azt meg végképp nem híresztelték, hogy az 1978-ig teljes készültségben várakozó klinika járatai nemcsak a Hadtörténeti Múzeumból, de még az I. kerületi önkormányzat épületéből is megközelíthetők.
Persze, az inváziót nem ezekből az irányokból várják. Holló vezérőrnagy a tavalyi Múzeumok Éjszakáján kollegáival óvatos kísérletet tett a sziklakórház iránti érdeklődés felmérésére. Túlzottan nem hirdették az éjjeli bunkerbarangolást, gondolták, meglátják, mit szólnak hozzá a civilek. Nyilván számított valamit, hogy két éve a Krétakör Színház társulatával Térey János Niebelung-lakópark című drámáját a sziklakórházban rendezte meg Mundruczó Kornél. A limitált nézőszámmal futó előadásnak híre ment. Ekkora érdeklődésre azonban ezzel együtt sem számítottak Holló Józsefék.
A kilenc bejáratú földalatti kórház Lovas utcai bejárata előtt álldigálva nemcsak az derül ki, ezt a részt utólag nyitották, kifejezetten a mentőknek, hanem az is, hogy a múltat konzerváló klinika tulajdonképpen gazdátlan. A Magyar Honvédség már régen lemondott róla, a polgárőrség raktárnak használta, de nem tartotta elég gondosan karban, ezért adták a pincerendszert a Szent János Kórház kezelésébe.
A Hadtörténeti Múzeum, az I. kerületi önkormányzat meg a János Kórház ugyan összefogtak a hely megőrzésére, sőt, egy állandó katonai egészségügyi kiállítás megrendezésére, de gazda továbbra sincs. - A jogi helyzet finoman szólva tisztázatlan - vallja be Holló, és azt is hozzáteszi, földalatti objektumról lévén szó, a klinikának még helyrajzi száma sincsen.
Van viszont több tucatnyi viaszfigurája, amelyet a Panoptikum Kft. lelkiismeretes szobrászai a helyzettől függően a kórteremben fekvőknél szenvedő arcúra, a lábadozóban inkább fáradt-bágyadtra alakítottak. Szóval, van nekünk saját panoptikumunk, igaz Madame Tussaud-éhoz képest elenyésző benne a sikeres és a vidámember, de mintha mi nem is erről volnánk híresek. Panoptikum hungarikum.
