Milyen izgalmasan sokféle lehet egy papírmunka! – döbbenek rá magam is a VILTIN Galéria Papírmagány című kiállításán állva, ahol egyébként is gyakran szerepelnek papíralapú művek, most azonban médiumspecifikusan, kizárólag ilyenek láthatók. Ezek a „works on paper” alkotások azonban nem kizárólag rajzok, annak ellenére, hogy a két fogalmat gyakran kapcsoljuk össze. Szerepelnek itt akrilfestmények, akvarellek, tintával készült munkák, kollázsok, sőt még egy szobor is.

Kezdjük is ezzel, ugyanis valószínűleg ez a mű az, ami leginkább túlmutat a klasszikus fogalmainkon. Tranker Kata Karikás lány című miniatűr plasztikája egy efemer anyagokból összeállított, törékeny és finom konstrukció. Tulajdonképpen olyan, mint egy archeológiai lelet, amely a nőiséggel kapcsolatos sztereotípiáink érvényességét teszi vizsgálata tárgyává. De nemcsak azt, hiszen a papírmaséból, zúzott kőből és fából készült mű a szoborról alkotott fogalmaink elavultságára is rámutat. 

Tranker Kata: Karikás lány

Tranker egyébként is remekel abban, hogy kőszerű, sérülékeny konstrukcióival finoman rámutasson az ember és a környezete közötti ellentmondásokra, valamint előítéletes gondolkodásunkra. Két kollázst látunk még tőle: a Női fejek a Zsidó Múzeumban nemrégiben kiállított installációjához hasonló kérdéseket feszeget, a Leletek (Magas-Tátra) pedig az idő múlásáról, a múlt jelenbe való beágyazódásáról gondolkodik.

Az időbeliség témáját járják körül a VILTIN Galériában első alkalommal kiállító Sági Gyula munkái is. Ezeken a tintarajzokon az idő fizikai dimenziója és annak múlása egy-egy algoritmus mentén megfogalmazva válnak láthatóvá. Izgalmas végigzongorázni a szemünkkel az ismétlődő vonalakból összeálló analitikus struktúrákon, amelyek idővel hipnotikus formákká állnak össze. A teljes belefeledkezést azonban mégsem engedik ezek a munkák. A monoton rendet hol egy szín, hol egy vonal, egy apró „zaj” megakasztja, ami minket is visszaránt a valóságba. Az egyik munkán pedig egy hatalmas, gesztusjellegű, fröccsentett piros folt váratlanul és „véletlenül” megtöri a szisztematikus mintázatot.

Sági Gyula: Op. 128.

iSKI Kocsis Tibor fragile sorozatának hat kisméretű képe olyan, mint az emberiségről megfogalmazott ikonok. Ezeken a rajzokon kultúránk, természetes és mesterséges környezetünk törékenységéről szól egy-egy szubjektív példán keresztül. A LUNA 5 -12 December 1972 szénrajza pedig egy kortárs tájkép, az Apollo-17 űrprogramra adott egyéni művészi reflexió. Ez a nagyon pontos, részletes fekete-fehér rajz meditatív erejénél fogva ejt minket rabul.

Előtérben Tranker Kata: Leletek (Magas-Tátra), háttérben Sági Gyula és iski Kocsis Tibor munkái

Gerber Pál munkáit a humorosságuk és frappánsságuk miatt kedveljük. A Papírmagány című tárlaton szereplő művei közül a Festmény, a Kép gyűjtővel akrilfestmények és a Hálátlan szerep című rajz a mai magyar művészeti szcéna disszonáns helyzeteire mutat rá. A művész egzisztenciális bizonytalanságát, valamint a hazai műgyűjtés elitista szemléletét és hétköznapi élettől való elrugaszkodottságát tárják elénk. A Csőrökkel szemetelő gólyák már más vizekre evez: ez a rajz önpusztító társadalmunknak tart tükröt. Mi, emberek vagyunk a gólyák, akik saját önzésünk folytán szétszemeteltük és pusztulásba döntöttük a Földet.

iski Kocsis Tibor: fragile

Szabó Klára Petra papírmunkái érzékeny, finom akvarellek. A magány árnyalatai című sorozatában darabjaira hullott női testeket fest meg. A meztelen kezek, lábak és torzók egy-egy női portrét foglalnak keretbe. Szabó Klára Petra munkái azért érdekesek, mert bennük nagyon erősen jelen van egy szubjektív, narratív hang, ugyanakkor ezek a festmények a képzőművész személyéről és a női identitásról is képesek általános kérdéseket megfogalmazni. A Concupiscentia a vágyakozásról szól: a kép középpontjában egy fejét lehajtó nő ül egy meztelen torzón, miközben a háttér borongós, esős tája a beteljesületlenség érzetét kelti bennünk.

Szabó Klára Petra: A magány árnyalatai I-III.

A magány többféle formában ölt testet a Papírmagány kiállításon. Szabó Klára Petra munkáiban a nő magára hagyatottsága ölt testet, Gerber Pál képein a művész magányossága érhető tetten, míg iski Kocsis Tibornál a táj embernélkülisége kerül a középpontba. Ha a magány felől közelítjük a képeket, akkor Sági Gyulánál ez a természetben található ismétlődő szerkezeti rendszerekben és a dolgok tiszta formációiban ölt testet, míg Tranker Katánál a lelet mint az idő múlását közvetlenül magán hordozó tárgy magányossága, magába zártsága lesz a téma. A munkák tematikai közös nevezője az önreflexív attitűd is, amely a művészlétre a műalkotások útjára reflektál, valamint a kollektív kulturális önazonosság aktuális helyzetére szül karakteres, művészi álláspontokat.

A kiállítás január 26-ig látogatható.

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond