000_C94D6HH.jpg

Julius Caesar beszámolói elevenedtek meg a párizsi ásatáson, fény derülhet a város múltjára

Több mint kétezer éves, húsz méter hosszú falat fedeztek fel a nyáron Párizs belvárosában, amely az első tárgyi bizonyítéka lehet a város gall eredetének.

A júliusban felfedezett fal, amelyet szeptember 23-án mutattak be a sajtónak, az Hôtel-Dieu kórház alatt található. Kőből és fából készült, és feltehetően egy erődítmény maradványa lehet, amely bizonyítja, hogy a gall Lutetia – mielőtt Julius Caesar csapatai i.e. 52-ben meghódították –, a Cité-szigeten, Párizs központjában helyezkedett el.

A parisii kelta eredetű törzs városának pontos helyét mindeddig nem sikerült biztosan meghatározni, a kutatók rendelkezésére álló egyetlen elem Julius Caesarnak a város meghódításáról szóló beszámolója, amelyben egy, „a Szajna egyik kanyarulatában, hidakkal összekötött szigetet" említ.

„Elképesztő itt lenni és felfedezni Párizs városának valószínű eredetét" – mondta Emmanuel Grégoire párizsi polgármester az AFP hírügynökség tudósítása szerint, miután megtekintette az alig egy méter magas körfalat, amelyet négy méter mélyen fedeztek fel az Hôtel-Dieu kórház udvarán.

A fal egy darabján látható tűz nyomai szintén utalhatnak Julius Caesar beszámolójára, miszerint a gallok maguk gyújtották fel saját létesítményeiket a rómaiak ellen vívott lutetiai csata előtt, akik aztán több mint ötszáz évre elfoglalták a várost.

Elodie Perugini régész az ásatás helyszínen mutat egy most előkerült lándzsahegyet 2026. szeptember 23-án. Fotó: Simon Wohlfahrt / AFP
Elodie Perugini régész az ásatás helyszínen mutat egy most előkerült lándzsahegyet 2026. szeptember 23-án. Fotó: Simon Wohlfahrt / AFP

Amfórák törmelékei és egy lándzsahegy is előkerült a feltárások során, amely munkálatok még több hónapig eltartanak. „Újabb meglepetéseket sem zárhatunk ki" – mondta az AFP-nek David Couturier, az ásatás vezetője.

A kulturális minisztérium szerint a szénizotópos kormeghatározás már lehetővé teszi a fal datálását az i.e. 200 és 10 közötti időszakra, de további vizsgálatokra van szükség az első feltételezések megerősítéséhez.

A jelentős felfedezés véletlenül történt, amikor februárban elkezdődtek az Hôtel-Dieu átalakítása keretében végzett ásatások. A gall jelenlét első nyomaira a nyár elején bukkantak a régészek.

„Mint minden régészeti ásatásnál, itt is a legfelsőbb, legújabb rétegekkel kezdtük. Ahogy haladtunk előre, egyre távolabbra kerültünk az időben" – mondta Julien Avinain, Párizs régészeti központjának vezetője, aki szerint az építmény gall eredete szinte biztos.

A következő hetekben a falról lenyomat készül, amelybe beépítik az eredeti burkolóköveket, amelyeket az építmény „törékeny állapotának" figyelembevételével fognak kinyerni. A későbbiekben a fal egy részét, amelyben eredeti kövek is lesznek, kiállítják a nagyközönség számára egy párizsi múzeumban.

Nyitóképen: Párizs polgármestere, Emmanuel Gregorie meglátogatja az ásatás helyszínét az Hôtel-Dieu kórház alatt Párizs központjában, 2026. szeptember 23-án. Fotó: Simon Wohlfahrt / AFP

Ez is érdekelheti

Elhunyt a székesfehérvári színház színművésze

A Jászai Mari- és Aase-díjas Kuna Károly a Vörösmarty Színház társulatának tagja volt. Halálhírét a teátrum közölte közösségi oldalán.

Tíz éve megjósolt csillagászati jelenség bizonyítékait találták meg az ELTE kutatói

A tudósok mintegy százezer kvazár adatainak elemzésével bizonyítékot találtak arra, hogy a galaxisok közepében található szupernagy tömegű fekete lyukak egy része a keletkezésük után kilökődött a helyéről.

Alapjaiban írhatja felül a Jagellókról alkotott képünket a Nemzeti Múzeum kiállítása

A 2026. november 24. és 2027. április 4. között látogatható Fény/Törés – A Jagellók Mohácsig (1490–1526) című időszaki kiállítás egy gazdaságilag gyarapodó, kulturálisan virágzó és az európai vérkeringésbe szorosan integrált Magyarországot mutat be 53 különböző külföldi és hazai intézménytől kölcsönzött 330 tárgyon keresztül.

Hírmozaik – október 16.

Nyugatra menekült ötvenhatos diákok rajzaiból készült kiállítás a Nemzeti Múzeumban, a békési kosárfonás, a budapesti kötényes gyógyfürdőzés, a nemezkészítés mestersége és az élő palóc népviselet is felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére, lengyel művész koncertjével zárul az I. Kőbányai Nemzetközi Orgonaestek-sorozat – hírösszefoglalónk.