Párizsi elővárosban nyit közös központot a Pompidou Központ és a Picasso Múzeum

Egyéb

A párizsi Pompidou Központ és a Picasso Múzeum egy közös létesítményt hoz létre a francia főváros egyik elővárosában, Massyban – jelentette be kedden a két intézmény igazgatója a Pompidou Központban.

Az új létesítmény (Centre Pompidou Francilien – Fabrique de l’Art / Musée national Picasso-Paris – PomPicArt) a világ egyik legjelentősebb kortárs képzőművészeti gyűjteményével rendelkező Pompidou Központ 140 ezer műtárgyának és a Picasso Múzeum ötezer műből álló gyűjteményének raktáraként is szolgálni fog.

Massyban 2024 májusában kezdődnek el az építési munkálatok, a központ pedig 2026 nyarán nyitja meg kapuit, egy évvel azután, hogy a Pompidou Központ öt évig tartó felújítási munkálatokra bezár. A kedden bemutatott építészeti tervek szerint a két teljesen különböző oldallal rendelkező épület egy tó partján épül meg.

Philippe Chiambaretta tervező szerint az egyik oldal egy teljesen zárt építmény lesz, olyan, mint egy páncélszekrény, a műtárgyak optimális tárolására és megőrzésére, míg a tó felé néző része – amely a nagyközönség által ingyenesen lesz látogatható – egy három szinten nyitott terű és növényekkel beültetett, illetve üvegfelületű építmény lesz, a tetején egy háromezer négyzetméteres tetőterasszal.

A 31 ezer négyzetméter alapterületű, kétezer négyzetméternyi napelemmel és zöld felületekkel ellátott központ 105 millió euróba kerül. A hibrid létesítményben a raktáron kívül restaurációs műhelyek és szakmai irodák fognak működni, a két múzeum gyűjteményeiből összeállított kiállításokkal, könyvtárral, kávéházzal és számos kulturális programmal is várják majd az érdeklődőket.

A Párizstól 30 kilométerre délre található, 50 ezer lakosú kisvárost kilenc pályázó közül választotta ki a két állami múzeum. „Ez egy történelmi döntés két okból is. Ez az első alkalom, hogy egy nagy párizsi intézmény nem egy vidéki városban vagy külföldön, hanem a körgyűrű másik oldalán nyit fiókintézményt” – mondta Valérie Pécresse, a Párizs körüli Ile-de-France régió elnöke. „De a döntés a jövőnek is szól. Massy egy olyan hely, ahol Franciaország jövőjét építjük. A francia tudományos kutatások negyede a régióban koncentrálódik” – tette hozzá.

A PCA-STREAM építészeti iroda által tervezett központ északi bejárata 500 méterre lesz a még építés alatt álló 18. párizsi metróvonal Massy-Opéra nevű megállójától, amely várhatóan szintén 2026-ra készül el.

Látványtervek: PCA-STREAM