Azért ez egészen más, mint a szocializmusban Divatcsarnokká józanított áruház, ahonnan a műanyag úttörőnyakkendőt kaptuk (a nyári táborban aláírás-gyűjtésre használtuk, így mindig új kellett), meg a sötétkék ünnepi szoknyát, rövidnadrágot az aktuálisan kinőtt helyett. Jobb is így: vajon mit kezdett volna a hatvanas-hetvenes évek kispolgári mentalitása ezzel a grandőzzel?
Kívül-belül szépség, elegancia, méltóság fogad az eredeti formájában újjáépített, de kortárs elemekkel gazdagított Párizsi Nagyáruházban, ami hamarosan megnyílik ? az első két szintjét könyváruházként visszakapja a város, följebb pedig nagyterű irodák várják azokat a cégeket, akik ebben a példaszerűen rekonstruált, át- és továbbgondolt épületben bérlőként szóba jöhetnek.
Az Andrássy úti homlokzat szecessziós szépsége fémmázas, mély tüzű kerámiaburkolattal gazdagodott, ami szorosan követi azt, amilyen a Zsolnay-féle eredeti lehetett, de mégis mai. A homlokzat karcsú, felmagasodó íve az elefántokkal a régi. Belépve pedig elámulunk: ahol évtizedekig egy gagyi halacskás medencébe botlottunk, ott most fölséges arányú átriumos belső tér fogad, finom ritmusban egymás fölött ívelő lépcső-hidakkal, fehér testükön apró arany négyzetek ragyognak az üvegtetőn beeső napsütésben. A földszint és az első emelet nyitott, fölötte azonban meg-megtörő vonalú üvegfalak választják le a csarnok öt emeletnyi központi terét a leendő irodaszintekről.
Az építész, Tiba János az épület egykor hallatlanul progresszív jellegét mérte össze a mai fogalmakkal ? és bebizonyosodott, hogy ez a szépség száz év alatt sem avult el. A látszó vasbeton szerkezeti oszlopait álmennyezet mögé rejtő, arányaiban megcsúfolt, a fölséges átriumos belső teret szűk kasztnikra szabdaló 60-as évekbeli átépítésből a Paulay Ede utca felé kihámozta azt a kétszintes neoreneszánsz házat, ami 1885-től Terézvárosi Kaszinó volt ? és amit 1910-ben Goldberger építésze, Sziklai Zsigmond nagyvonalúan beépített a hátsó traktusba, a Lotz-freskókkal borított emeleti bálteremmel együtt. És kibontotta, szabadjára engedte a szecessziós áruház eredeti értékeit, a karcsú vasbeton oszlopokat, a fakeretes ablakokat, a nagyvonalú térkezelést. Végül a két történeti korszak visszanyert értékeire ? ha nem is az utcafronton, hanem csak belül, felül, hátul ? diszkréten ráfűzte a saját építészeti ideálját. Így nőtt az áruház tetejére, az eredeti szintre visszahelyezett üvegtető fölé egy szabálytalan üvegfalakkal határolt, kráterre emlékeztető negatív forma, amely tágra nyitja az ég látványát. És így került az üvegkráter fölé, a tetőre helyezett technikai egységek köré rozsdás fémlemez borítás, ami a szecessziós vaskorláttal kerített, körbefutó teraszon jól kommunikáló látványelem. Ez koronázza a városra innen nyíló pazar panorámát.
A legfelső szint Paulay utca felé eső oldalán egy rejtett kincs várja a látogatót: az emeletről a tetőteraszra kitüremkedő üvegbuborék, a Kristálypavilon, ami étteremként szolgál majd. Felületét ugyanaz a háromszögek variációiból álló véletlen sorozat dekorálja, mint ami a belső térben, az átrium felső szintjeit a központi tértől elzáró üvegfalakon is megjelenik.
Ez a játékos elem az ősi tangram kirakható formáit gondolja tovább, részint díszítményként, de feljebb és a Kristálypavilon felületén árnyékot ad a tűző nap ellen. Innen fentről lenézve olyan, mintha a háromszögek kis patakokban folynának végig az átrium üvegfalain.
A kortárs adalékok azonban a közönség számára nyitott terekből alig láthatók. Az üvegkrátert a földszintről csak érzékelni lehet, a Kristálypavilonba a jelek szerint csak a bérlők juthatnak be, a tetőteraszról is csak ők kémlelhetik a város titkait. A korábbi tervek ellenére sem pesti Guggenheim Múzeum, sem Építészet Háza, sem művészeti központ nem lett a házban. De a megújult szecessziós épület, az Andrássy út ismét kifényesedett gyöngyszeme azért még így is nagy ajándék, valljuk be.
