Más korszakot írunk, de fontos maradt nekünk ez a szellemi örökség. E felett nincs vita, innen ered a magyar szellem modernsége, annak is, akinek a modern, annak is, akinek a magyar lett azóta fontosabb. Más korszakot írunk abban is, ahogy a Petőfi Irodalmi Múzeum fel kell, hogy idézze ezt az örökséget. Évtizedekkel ezelőtt egy városmajori fiókintézmény vitrinjeiben volt néhány irat, könyv, plakát, meg folyóirat-példány, ez volt a Nyugat Emlékmúzeum, amely rég bezárt. Március 27. óta a Károlyi-palotában szívvel és lélekkel összeállított, változatos anyaggal hozzák közelebb a látogatóhoz minden idők legnagyobb presztízsű magyar irodalmi-kulturális folyóiratát, a szerkesztőségét, a szerkesztőket, és a demokratikus, nyitott, európai tájékozódású lap gondolkodásmódját. Amelynek igazi ereje az individuum szabadságát hirdető egységében volt.
A Nyugat első nemzedéke nem tagadta meg apáit, indulása inkább reform volt, ahogy Poszler György (a professzor betegsége miatt felolvasott) megnyitó beszéde is rámutatott. A tárlat kezdőpontja Rippl-Rónai, mert bár nem tekinthető lezárt ciklusnak, azért hallatlanul impozáns a különböző időkben készült Rippl-Rónai íróportrékat összegyűjtve (a Nemzeti Galéria és magángyűjtők is adtak kölcsön képet) látni, és szépen keretezi a tárlatot az utolsó terem képeinek sora. A második teremben a tárlatkalauz plexire írt szövege ugyan alig olvasható, de ezt hamar feledteti a hangulatos szerkesztőségi szoba, az írógépbe befűzve a fejléces papír, stb.
Ignotus
A könyvkiadó-ként is jelentős Nyugat talán teljes könyvtermése ott sorakozik a polcon, Tóth Árpádtól Weöres Sándorig. Az előtérben a kávéházi asztalon a márványra szénnel rajzolt karikatúrák. Itt és a következő teremben Major Henrik és mások fricskái azt sugallják, hogy az írók, költők és egyéb komédiások emelkedett gyülekezete egyszerre lehetett parnasszus és panoptikum. A félisteneknek alig volt kifogása az ellen, hogy Karinthy paródiái által váljanak még híresebbé. Ez a terem a legfontosabb alapítók, szerkesztők és meghatározó alkotók csarnoka, kereken 100 fotóval a falon. Az egyik legjelentősebb kiállított dokumentum a Fortissimo című Babits-vers gépirata - emiatt tiltották be a lapot. Persze, hogy a Nyugat tudott radikális lenni, például az első világháború tagadásában, igaz, nem rögtön, nem a kitörésétől kezdve.
A záró terem kimerítően él az audiovizuális technikai lehetőségekkel, például érintő képernyőn lapozható képzőművészeti albummal, amelyben a képek mellé tették a vonatkozó folyóiratcikkeket is (csak ismételten elírták a "Nyolcak" csoport nevét). Az igazi trouvaille, amely még a sietős látogatót is odaszögezi, a főleg húszas évekbeli részben hangos filmválogatás, olykor Móricz, Kosztolányi, Karinthy és Babits szereplésével.
Babits
A tárlat teljesíti kitűzött célját, hogy a tudományos igényesség a nagyközönség számára is követhető és vonzó formában valósuljon meg: ennek legjobb példája a tetszetős világirodalmi konkordátum-összesítés, arányosan felnagyított nevekkel (ebből kiderül, hogy Shakespeare a legtöbbet hivatkozott szerző a lapban). Kelevéz Ágnes irodalom-történész és munkatársai különösen abban jeleskedtek, hogy megmutatták: ez az elsősorban irodalmi lap hogyan tudott a képzőművészet, zene, színház, sőt a film és mozgásművészet számára is plurális, nagyhatású kritikai és szellemi központ lenni. A társművészeteket is bevonva az év végéig, amíg a kiállítás nyitva tart, változatos keretrendezvények; irodalmi pódium, kerekasztal és internetes játék igyekszenek felkelteni a tudásszomjat.
