Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szeptember 30-án azzal a céllal indították útjára a kerekasztalt, hogy a szakmai szervezetek vezetőit bevonva, közösen egyeztessenek és dolgozzák ki a kulturális alapellátás alapvető irányait.

Az államtitkár az ülésen bejelentette, hogy a kerekasztal titkári teendőit Cseri Miklós leköszönt kultúráért felelős helyettes államtitkár helyett utódja, Závogyán Magdolna vette át.

Hoppál Péter az elmúlt féléves munkát sikeresnek ítélte, mint mondta, az együttműködő szervezetek javaslataiból jól látszik, hogy az elgondolás értő fülekre talált.

kultkerekasztal1

?A kulturális lehetőségek kiterjesztése, bővítése, gyarapítása nemcsak a helyi közösségek újraszerveződésével járhat együtt, hanem azzal is, hogy a kulturális szokások ezzel párhuzamosan szélesebb körben is nyitottá válnak. Ha sokkal több embert tudunk minőségi kultúrával megörvendeztetni Magyarországon, annak egyértelmű következménye lehet, hogy növelni tudjuk az életszínvonalat?- fogalmazott.

Budapesten hatékony a kulturális elérés, de a cél az, hogy a kulturális alapellátás az országos hatókörű intézmények segítségével, a megyei jogú városoktól kezdve a legkisebb falvakig mindenki számára hozzáférhető legyen. A finanszírozást illetően pedig a 2015. évi költségvetés tervezésekor a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Belügyminisztérium támogatásával sikerült pozitív irányba elmozdulni.

kultkerekasztal2

Hoppál Péter fontos eredményként kiemelte, hogy az országos hatáskörrel rendelkező hálózatok, mint a közgyűjtemények vagy közművelődési hálózat mögé a kormány kulturális közfoglalkoztatottakat is tud rendelni. Több ezer településen immár 6100-an dolgoznak ilyen formában, de ezt a számot szeretnék tovább növelni.

?Kulcsüzenetünk, hogy a passzív tömegek helyett aktivizálható közösségeket hozzunk létre? ? mondta.

Hoppál Péter a Kultúra.hu-nak az esemény után beszámolt a Kulturális Alapellátás Kerekasztal második ülésének tapasztalatairól:

“Nagyon örültem annak, hogy a szakmai partnerek fél évvel a Kulturális Alapellátás Kerekasztal elindítása után egyre nagyobb lendülettel vetik bele magukat az együttműködésbe. Nagyon sok új ötletet adtak, együttműködési programokat vázoltak fel és hangsúlyokat fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy a kulturális alapellátás minél hatékonyabbá tétele érdekében milyen intézkedésekre volna szükség. Ez azért is fontos, mert a Kulturális Alapellátás nem egy minisztériumi program, hanem egy széleskörű társadalmi program, amelyben nyilvánvalóan azokat a partnereket tekintjük elsősorban fontosnak, akik rendelkeznek országos kitekintéssel, szakemberhálózattal. Kiemelten számítunk ezeknek a szakembereknek a véleményére, több évtizedes szakmai tapasztalatára.

A mai Kulturális Alapellátás Kerekasztalon résztvevők az általunk megfogalmazott célokat nemcsak üdvözölték és megerősítették, de új lendületet is adtak a párbeszédünk erősödésének.

kerekasztal3

Végkövetkeztetésként megfogalmaztuk azt, hogy a következő alkalommal ? amelyet akár a nyár elejére tervezünk, még tágabbra nyitjuk az egyeztetés kapuit, és részben a helyi közösségi aktivitást elérni képes partnereket, részben pedig helyi önkormányzatokat is bevonunk az egyeztetésbe, hogy a kiszélesedő kulturális alapellátással valóban azokat érjük el, akiket szeretnénk” – mondta el.