Egy elkülönített sarokban a pásztortűz gyújtásához és a szabadtéri főzéshez szükséges eszközöket - kovaköveket, bográcsokat és üstöket - is bemutatják. Az érdeklődők pedig szeptember 26-án, a Szent Mihály napi juhszámadás alkalmából az Árpád utcai tájháznál egy hagyományos kovaköves pásztortűzgyújtáson is részt vehetnek.
A kiállítás különlegessége az az ostorgyűjtemény, amelyben vékonyabb, hat-nyolc szálból fonott és vastagabb, akár 24-26 szálból készült eszközöket is megcsodálhatnak az érdeklődők. A tárlaton bemutatandó - egykor mindennap használt, ma már azonban leginkább dísztárgyként kezelt - pásztoreszközök Perényi János hódmezővásárhelyi, Varga József biatorbágyi, Póka György gyulai, Dani János makói és Szőke Péter békéscsabai magángyűjtők tulajdonát képezik. A legrégebbi tárgyak a XVIII-XIX. század fordulójáról származnak, a legfiatalabbak hagyományos technikával napjainkban készültek.
A pásztorkodás a vadállatok háziasítása óta létező foglalkozás, amely szinte minden kultúrában fellelhető, és a magyarok életében különösen mély gyökerei vannak. Egy sajátos, belső tagozódás jellemző képviselőire. A különböző állatfajok őrzői más-más elnevezést kaptak, általános rangsorukban a sorrend a csikós, gulyás, juhász, kondás, kanász és csordás, csürhés volt.
Fontos szerepet töltöttek be mellettük még a számadók, akik anyagi felelősséggel tartoztak a gazdaságért és a bojtárok, akikhez tartoztak a felfogadott munkások. A magyar hitvilág a pásztor tudós, természetfeletti képességeit, a Biblia és a mesék pedig a becsületes, egyszerű, dolgos emberi tulajdonságait őrzik.
(Múlt-kor/MTI)
