 |
| Bede Fazekas Szabolcs és Fillár István |
A házasságszerzési jellemvígjáték Csiszár Imre színrevitelében mindössze három emberszabású figurát mozgat. Bede Fazekas Szabolcs kevés színnel, de egy dühödt lendületből festi fel a már a férji állapotot nyögő, ezért valaki másnak (a barátjának) hasonló rosszat akaró Kocskarjovot; Gyürki István a gazdája, Podkoljoszin ostoba nagyzásán soha meg nem lepődő, kritikusan szűkszavú, ám véletlenül sem lázadó szolgát, Sztyepant körvonalazza; Domareckaja Júlia a. n. pedig a rátarti Dunyaska cselédlányt. Utóbbi kettő együtt is alig pár percet tölt a színen. A további gogolikumok - egy-egy jó elképzelést, kezdeményezést felvillantva - szétszórt dramaturgiai munkába, következetlen és önkényeskedő rendezői akaratba futnak bele, s mint kontúrtalan vagy túljátszott alakok keverednek ki belőle. Őze Áron (Anucskin) artikulálni is alig képes, vörös szájú, roggyant térdű, kapáló karú majomember odaadó cirkalmazásában leli kedvét, Sipos Imre össze-vissza vonaglik és döng Csocsalovként, kitömött műágyékát böködi előre, folyton cunnilingusra készen kígyózik a nyelve (nagyjából ez a silány, serdülőktől is fantáziátlan malackodás a produkció erotikája). A harmadik kérő, Galuska szerepében a kétszáz kilósra hizlalt jelmezű ifj. Jászai László sokszor beszorul a teljesen felesleges tizennyolc lengőajtó egyikébe (farba rúgással vagy más trükkel lehet eltávolítani), máskor viszont úgy érkezik akadálytalanul, mint a fergeteg. Szűcs Sándor elbújhat a szerény nősülési esélyű, de kiadósan vigyorgó Sztarikov kereskedő szakállába.
 |
| Gregor Bernadett, Hámori Ildikó |
 |
| Csomor Csilla, Szűcs Sándor |
Semmi magyarázat nincs arra, hogy Gregor Bernadett tűrhetően jómódú világszép nádszálkisasszony Agafja Tyihonovnáját miért kerülték el huszonhét éves koráig a normálisabb férjjelöltek (így a vénlánykor küszöbére érve kirakati babává butult), és nagynénje, Arina Pantyelejmonovna, azaz Csomor Csilla törekvései miért az enyhe tájszólásban merülnek ki? Hámori Ildikónak (Fjokla Ivanovna) jól jön az örökös spiccesség: csipkés-feketén rebben házasságközvetítő kudarcai felett, és kuncog, ha más is pórul jár.
Miért nyomogat tévé-távkapcsolót - és miért egy trónnak is óriási összkomfortos karosszékben teszi ezt - a nősülési szándék fő szószólója, Ivan Kuzmics, ha Szakács Györgyinek kétszáz évvel ezelőtti ruhákat kellett terveznie? Minek lóg a magasban egy nagy tükör, ha tükör-szükségben egy másikat eresztenek le a zsinórpadlásról? Ha a cselédlány lakonikusan közli, hogy az imént még készségesnek tűnő vőlegény az ablakon kiugorva menekült a közeli nász kelepcéjéből, vajon miért nem pillant senki az emeleti ablakra: valóban megeshetett-e ez a képtelenség (egészen valószínűtlen történetben természetesen igen). Mi a csudának kellett egy (csupán említett) tengerész (Anton Ivanovics) nevének Joszif Visszarionovicsra változtatásával Sztálin-asszociációt rángatni ide? Szlávik István kopár, fémes díszletének tudatosan torz elrajzoltságai (halványan utalva az író "fantasztikus realizmusára") aligha a világbirodalmi vagy önkényuralmi leánykérés hazugságáról, a folyton távolodó, mindig csak verbalizált esküvőről rántják le a leplet.
 |
| Balról jobbra: ifj. Jászai László, Őze Áron, Sipos Imre, Fillár István |
Csiszár sokféle beszédmódba belekap. Torpedózik a színházi nyelvvel. Néha talált, süllyedt, néha egy negyedóra is mellé megy. Jó, hogy Agafja ezúttal nem pusztán álmodozik kérői eggyéolvasztásáról, hanem fotójukat szétvagdosva kollázsol is egy ideál-faliképet. Jó - Hámori mikrofonos konferálásával - a rémes küllemű férfiak sztárparádés felvonulása, valamelyest működik a "szerelmesek" egymásba habarodásának lefordítása a pattogatottkukorica-evés (-falás, -szétszórás) jelrendszerére. És rossz egy sereg részlet. Potyog ki Csiszár kezéből az előadás, mint üvegtálból, nejlontasakból a pattogatott csemege. A panoptikumi rátét-látomások nem nélkülözik a bumfordi humort - viszont a rendező rengetegszer túl hamar vagy túl későn hozza-viszi a sok ajtón át gépiesen futkorászó alakokat.
 |
| Sipos Imre |
 |
| Gregor Bernadett és Fillár István |
Fillár István megfelelően groteszk Podkoljoszin lehetne egy sokkal tempósabb, pontosabb Háztűznézőben. Tépelődő, halogató agglegénynek illúziókeltő. Ügyes a kettőse Kocskarjovval, amikor háta mögül a gonoszkodó barát mozgatja őt bábként. Fillár a tragikomikum felségterületére nem lép be. Sem ő, sem a bemutató nem ébreszt érdeklődő, tartalmasabb viszonyulást a látottak iránt, ezért annak sincs semmi értelme, hogy a reményei ellenére magára maradó, menyasszonyi ruhás arajelöltet pilinckázó hóesésben sajnáltatja meg a befejezés.
Ivan Kuzmics nincs meg! - hangzik el Morcsányi Géza fordításában, miután Podkoljoszin kereket oldott. Nem a főszereplő az egyetlen, aki nincs meg. Társai is hiányoznak, mert az egész előadás mindössze hiánya önnön ígéreteinek.
