Pátzay Pál (1896-1979) magyar szobrászművész, éremművész, kétszeres Kossuth-díjas, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze (1952), az MTA levelező tagja. 1912 és 1914 között Radnai Béla növendéke volt a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Mivel a főiskoláról eltanácsolta, autodidakta módon képezte magát. Huzamosabb ideig a Ferenczy családnál lakott Nagybányán. Megismerkedett Kassák Lajossal, akinek a köréhez kapcsolódott 1915-ben. Első kiállítása 1917-ben volt a Ma kiállítóhelyiségében, ahol Bohacsek Ede festő művei mellett Pátzay nyolc szobra volt látható. Mivel a Tanácsköztársaság alatt a direktórium munkáját segítette, a Tanácsköztársaság bukása után másfél évre bebörtönözték. Az 1920-as évek végén több tanulmányutat tett külföldön: 1927-ben Párizsban, Miklós Andornak, Az Est-lapok tulajdonosának támogatásával, majd 1928 és 1930 között a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként. 1942 márciusában ő készítette el a Petőfi-plakettet, amely a tüntetés résztvevőinek jelvénye lett. A
világháború alatt kőbányai műtermében üldözötteket bújtatott, amiért később megkapta a Világ Igaza kitüntetést. 1945-ben a Művészeti Tanács tagjává választották. 1945 és 1975 között a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, főiskolai pályafutása alatt a professzori kinevezést is megkapta. Több egymást követő művésznemzedéket oktatott, tanítványai közé olyan későbbi hírességek tartoztak, mint Varga Imre. Munkásságát különböző díjakkal ismerték el. 1945-ben a nemzetgyűlés tíz (később tizenkettő) meghívott képviselőinek egyike lett, mandátuma lejárta után (előtte sem) indult választásokon és egyetlen párt tagja sem volt, vagy lett.
Művészetszemléletében, és alkotásaiban a római iskola egyik legkövetkezetesebb képviselője volt. Neoklasszicista alkotásai harmóniát sugároznak, és barokkos lendületet. A robusztus Kenyérszegő című szobrán, amikor a néző szeme a szobor arcával találkozik, szembetűnnek az arc finom görögös vonásai. A székesfehérvári huszárszobron nemcsak az arányos forma, hanem a lendület is magával ragadó.
A mai Lajos utca 158. számú épület a XVIII. század elején sörházként szerepel az okiratokban, a század végén lakóházzá alakították át, a XIX. században további toldalékkal bővítették. Ez az épület ma a Budapest Galéria Kiállítóháza, amely a Budapest Galéria céljainak és feladatainak megfelelően kortárs képzőművészeti kiállításoknak.
