Eva_Presszo__Reszlet_a_Pauza_cimu_klipbol

A 2015-ben alakult Éva Presszó a 60-as évek életérzésével és a különböző modern stílusok ötvözetével lendületes, könnyen befogadható, kellemes zenét játszik. Egy év alatt nagy utat jártak be, hiszen a kezdeti teltházas, önálló kocsma-bulik után, már fesztiválokon és nagyobb koncerthelyszíneken is megfordultak. A zenekar nagy sikernek könyveli el, hogy olyan zenekarok előtt léphetett színpadra, mint a Hooligans, Hiperkarma, Szabó Balázs Bandája és a Belmondo.

 

Az Éva Presszó egyedi hangulatú saját dalait különböző szakmai zsűrik is pozitívan értékeltek, így került be az együttes a Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programjába is. A zenekar a programnak köszönhetően jelenleg első albumán dolgozik, amely várhatóan június elején jön ki. Ennek egyik dalához készült az első videoklip.

 

Eva_Presszo_s

?A Pauza című dal számunkra azért szerethető, mert részben azt fogalmazza meg, amit az emberek többsége nem enged meg magának: pihenni, kikapcsolni, elengedni a gyeplőt és hagyni, hogy a körülöttünk lévő világ elmenjen mellettünk? ? idézi fel Vigh Éva énekes. ?Ülni egy cseresznyefán és magot köpni az arra járókra, ha épp ahhoz van kedvünk, nézni a szerelmünket, szeretőnket, gyereknek lenni, tombolni, évszaktól, kortól függetlenül. Ebben a dalban nincs nagy világmegváltás (azt a lemezünk más dalaira hagyjuk) egyszerűen életszeretet van benne és szabadságvágy. A klipet egy mindannyiunk számára kedves közegben hoztuk létre ? így vagy úgy, de mind kötődünk a színház világához. A klip egy egyszerű geg, sunyi kis apróságokkal, felbukkanó, eltűnő részletekkel, visszafele énekelt refrénnel, tele földbedöngölő energiával.?

 

A dalt viszik Szegedre is, ahol április 9-én a VI. Amatours országos zenei tehetségkutató döntőjében három másik Éva Presszó számmal együtt mutatják be, de előtte már napvilágot lát a Pauza klipje, amelyet a zenekar tagjai együtt ünnepelnek a debreceni rajongóikkal.

 

Pauza ? Éva Presszó-klippremier

Időpont: 2016. április 8. 20:00

Helyszín: Incognito Club, Debrecen, Eötvös utca 11/a