000_36FF99K (1)_169.jpg

Pedro Almodóvar-filmek a Cinego kínálatában

A szeptemberben hetvenötödik születésnapját betöltött filmkészítőt ünnepelve több Almodóvar-film is nézhető lesz a streaming felületen.

Szeptember 25-én ünnepelte 75. születésnapját a spanyol film fenegyereke, Pedro Almodóvar. Ebből az alkalomból az ősz folyamán tíz filmet tesznek elérhetővé az életműből a Cinegón. A válogatás a rendező korai időszakát öleli fel egészen a 2000-es évek végéig. Szeptemberben először három filmet nézhetünk meg az alkotótól, emellett 25% kedvezményt kaphatunk a havi előfizetésre.

Áldott mélységek (1983)

Yolanda, az egykori gimnáziumi tanár most bárokban énekel, így tartja el fiatal, drogos szeretőjét. Ám a fiú túladagolásban meghal Yolanda lakásán, és a rendőrség az énekesnőt gyanúsítja, aki pénz és cél nélkül menekül. Utolsó mentsvára a Megalázott Megváltó Nővérek közössége, ez a furcsa apácarend, amelyet nemrég alapított egy különc, gazdag arisztokrata. A nehéz anyagi helyzetben lévő rend befogadja a rászorulót, de ezzel Yolanda problémái még nem oldódtak meg…

Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? (1984)

Gloria Madrid külvárosában él a családjával. Az asszony takarít, a férje, Antonio taxizik és hamisítóként dolgozik. Képtelenek ötről a hatra jutni, az agyonhajszolt, gyógyszerfüggő anya, valamint az önző apa nem tudják összetartani a családot. A két tizenéves fiuk közül a nagyobbik droggal kereskedik, míg a kisebb homoszexuális. Gloriában egy nap megszakad valami, megelégeli a kilátástalan helyzetet, megöli a férjét, a homoszexuális Miguelt pedig eladja egy pedofil fogorvosnak.

A vágy törvénye (1987)

Pablo (Eusebio Poncela) és Tina (Carmen Maura) testvérek, szüleik korán elváltak. Tinát eredetileg Tinónak hívták, de mikor a válás után az apjához került, nemet változtatott, és a férfi szeretője lett. Szakításuk óta Tina gyűlöli a férfiakat, undorodik tőlük. Később egy női modellel költözik össze, aki szintén elhagyja, és Tinára hagyja alig tízéves lányát. A sikeres filmrendező, forgatókönyvíró Pablo szerelmes a fiatal Juanba (Miguel Molina), aki viszontszereti. Valami azonban hiányzik. Amikor Juan nyaralni utazik, Pablo megírja, milyen levelet szeretne tőle kapni, Juannak csak alá kell írnia. A helyzet egyértelmű: Pablo a fiú szinte kizárólagos szeretetét kéri, amit az nem tud neki megadni. A rendezőt az utcán leszólító Antonio (Antonio Banderas) viszont bármit megtenne a férfiért. Kapcsolatuk azonban nem működhet, hiszen Pablo mást szeret, amit Antonio nehezen vesz tudomásul. A reménytelenül szerelmes fiatalember úgy gondolja, szerelmük csak egyféleképpen teljesedhet be: ha megöli Juant. Amikor Pablo értesül kedvese haláláról, dühében nekihajt egy fának, és a baleset következtében amnéziás lesz. Tina ezalatt végre újra szerelmes lesz Antonióba…

A fenti filmeken túl a későbbiekben nézhető lesz a Cinego felületén a Tűsarok (1991), a Kika (1993), az Eleven hús (1997), a Beszélj hozzá! (2002), a Rossz nevelés (2004), a Volver (2006) és a Megtört ölelések (2009) is.

Ez is érdekelheti

Lázadás, ellenállás, forradalom

Forradalmi válogatás a kettős nemzeti ünnepünkre, az 1956-os forradalom kitörésének és a Magyar Köztársaság 1989-es kikiáltásának napjára a Cinegón.

Szeptember 25-én történt

„A színészeket azért fizetik, hogy önzőek és egocentrikusak legyenek” – fogalmazta a ma nyolcvanegy éves Oscar- és többszörös Golden Globe-díjas amerikai színész, producer, Michael Douglas, akit olyan feledhetetlen alkotásokban láthattunk, mint a Fekete eső, a Tőzsdecápák, a Végzetes vonzerő, az Elemi ösztön, az Összeomlás és a Rózsák háborúja.

Újdonságok és filmklasszikusok a Cinego áprilisi kínálatában

A művészmozik kínálatát az otthonunkba elhozó Cinego streamingfelületen áprilisban elérhető lesz számos magyar és európai újdonság, így például megnézhető a hazai készítésű Árni és A második felvonás című francia vígjáték is, de Coppola klasszikusa, az Apokalipszis most! is szerepel a kínálatban.

Először kapta megosztva két alkotás a spanyol filmakadémia fődíját

A spanyol filmakadémia által kiosztott Goya-díjak 39 éves történetében először kapta megosztva két alkotás a legjobb filmnek járó kitüntetést a Granadában rendezett, vasárnap hajnalig tartó gálán.