komi5686__copy_1_600x400.png
Fotó: Kőmíves András

Befejeződött ?A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélykert helyreállításának első üteme: A kastély környezete és a tó helyreállítása? című projekt, amely során hazánk egyik legszebb, de az elmúlt évtizedben méltatlan állapotba került tájképi kertjének jelentős része visszanyerte korábbi fényét. A rekonstrukció zárórendezvényének keretein belül sajtótájékoztatót tartottak dr. Halasi Tibor, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. Igazgatóságának elnöke, L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára valamint Károlyi Angelica, a Károlyi József Alapítvány kuratóriumának tagja részvételével.


komi5753__copy__600x518.png
Fotó: Kőmíves András

?Egyedi és példaértékű a kastély rekonstrukciója, hiszen ez a fejlesztés jó példa arra, hogy egy jelentős beruházás után, az annak eredményeképp létrejövő produktum önfenntartóvá tud válni, és működni képes, hogy megőrizze értékeit a jövő számára? ? mondta el Halasi Tibor. Ezt követően a mintegy 240 millió forintos beruházás legfőbb eredményeit is ismertette. ?Mi az MNV-nél ? támogatva a kormány ez irányú szándékait ? feladatunknak és művédelmi stratégiánkra alapozva célunknak tekintjük a ránk bízott állami műemlék-állomány fenntartását, fejlesztését, valamint az elveszett értékeket rekonstrukcióját? ? foglalta össze az MNV Zrt. igazgatóságának elnöke felhívva a figyelmet arra, hogy ezzel nem csak a hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is hozzájárulnak az oktatás, valamint a szemléletformálás fejlesztéséhez.


komi5793__copy__600x480.png
Fotó: Kőmíves András

L. Simon László elsősorban köszönetét fejezte ki mindazoknak az irányába, akik részt vettek a Károlyi-kastélykert helyrehozásában. ?Példaértékű együttműködésnek? nevezte a park felújítását, hiszen ?az egykori tulajdonos család tagja Franciaországból hazatérve magánalapítványán keresztül gazdája lett az ingatlannak ? nem kapta meg tulajdonba, de ő gondoskodott róla.? A Miniszterelnökség államtitkára számára ? mondta el ? ?a magánakarat, a tulajdonosi szemlélet és az elhivatottság? megnyilvánulása a Károlyi-kastélykert felújítása, amely meglátása szerint ?kell ahhoz, hogy egy ilyen jellegű ingatlan önállóan működni tudjon.?

Ezzel kapcsolatban osztotta meg nézetét, hogy módosítani szükséges a Nemzeti Vagyontörvényt, amely lehetővé teszi magánszemélyek és magánalapítványok számára, hogy átvegyék a gondozásra szoruló nemzeti műemlék-vagyon használati jogát. ?Két fontos elvárás kapcsolódna ehhez: egyrészről, hogy szakszerűen újítsák föl ezeket, tegyenek eleget a műemlékvédelmi szakmai elvárásoknak, az erre vonatkozó jogszabályoknak. Valamint tegyék őket látogathatóvá? ? mondta el. ?A legfontosabb, hogy le kell küzdenünk magunkban az irigységet, hogy ne féljünk attól, hogy odaadunk magán-vagyonkezelőknek jelentős műemlékeket képviselő ingatlanokat ? adott esetben ingyen? ? hívta fel rá a figyelmet a Miniszterelnökség államtitkára.


komi5860__copy__600x486.png
Fotó: Kőmíves András

Károlyi Angelica szintén köszönetet nyilvánított minden résztvevő számára, akik segítettek a kastélykert helyrehozásában, valamint ismertette az Alapítvány jövőbeni célkitűzéseit, amelyek a park még inkább otthonosabbá tételére irányulnak: padokat helyeznének el a sétányok mentén, botanikus kerteket és madáretetőket, madármegfigyelő-pontokat létesítenének a jövőben.


komi5678__copy__600x400.png
Fotó: Kőmíves András