Pénteki kultúrrandi Ács Fruzsina humoristával

Sok idő után volt a múlt héten volt első, közönség előtt felvett Showder Klub-fellépésed. Milyen érzés volt újra a színpadon állni?

Nagyon érdekes és egyben különleges, hiszen kimaradt majdnem fél év. Az utolsó fellépésem is Showder klubos volt még tavaly novemberben. Most 130-an voltak a Dumaszínház 240 fős nézőtéren, mindenki tesztelve és maszkban. Kiss Ádám, Csenki Attila és a Szomszédnéni Produkciós Iroda mellett léptem fel.

Mindenki a járványból csinált viccet?

Persze, voltak poénok ebből az időszakból is. De azért a négy fal között ülve, igen korlátozott lehetőségek között úgy, hogy minden nap olyan, mint a másik, és a csúcsesemény az, amikor lemész vásárolni, na, ilyen körülmények között nehéz kreatívnak maradni. Én is írhattam volna akár háromestényi anyagot is, mert időm volt bőven, de ha nem történik semmi, akkor miből inspirálódjam?

Az, hogy pszichológusnak tanultál, segített ép ésszel átvészelni ezt az időszakot?

Tavaly, az első hullám idején rosszabb volt, mert akkor nagyon pörgött minden, lett volna erdélyi körút meg számos budapesti és vidéki fellépés is, havi tíz-tizenöt alkalom. Akkor az egyik pillanatról a másikra bezárt minden, az összes műsort törölték. Ősszel már jobban fel voltunk készülve, bár ilyen hosszú szünetre azért nem számítottunk. Volt egy-két munkám, például a Rádiókabaréban, de alapvetően ráértem.

Hobbikat találtam magamnak, például rengeteget kirakóztam, mert ott legalább látszott, hogy csinálok valamit. A pszichológusi végzettségem talán abban segít, hogy jobban megérzem és megértem, mire van szükségem, jók az önreflexiós képességeim. Elfogadtam, hogy ez most egy ilyen időszak, ráadásul nem is végleges. Sokan mondogatták, hogy semmi nem lesz már ugyanolyan, mint régen. A múlt hétvégi nyitás – bár nem értek egyet azzal a kiözönléssel, ami történt – azt mutatja, hogy gyorsan vissza fogunk tudunk rázódni a régi életünkbe, és ez mindenképpen pozitív.

Ha már a régi élet szóba került: hogyan indult a humorista karriered?

Öt éve jelentkeztem a Comedy Central és a Dumaszínház által szervezett, Magyarország, szereplek! című műsorba, de akkor még nem gondolkodtam humoristalétről, csak követtem a Miért is ne? attitűdömet. Tudtam, hogy jó a humorom, és van bennem némi exhibicionizmus is, ami a színpadi léthez kell, de nem volt egyértelmű, hogy ez lesz az utam. Az a fellépésem nem volt rossz, de ennyi idő távlatából jónak sem nevezném. Mindenesetre én jól szórakoztam. Aztán még volt egy-két műsorom, és végül ott ragadtam. Az akkor felfedezett csapatból mára heten maradtunk a Dumaszínháznál: rajtam kívül Ráskó Eszter, Elek Péter, Fülöp Viktor, Lakatos László, Musimbe Dávid Dennis és Szabó Balázs Máté is társulati tagok. Korábban még azt gondoltam, hogy író leszek, és humoros művekkel fogok befutni, de a színpadon állni sokkal jobb.

Ahol igen jól látszol is, hiszen szép magasra nőttél, ez állandó poénforrás is nálad. A magasságod és a humorod mennyiben segít vagy akadályoz például a párkapcsolatokban?

A magasságom miatt elég sokan kiesnek, így már eleve szűkített körből választhatok. Azt figyeltem meg egyébként, hogy a férfiak kényszeresen próbálnak viccesek lenni a randikon, és ez általában rosszul sül el. Olyan párt szeretnék, akinek jó humora van, vagy akit legalább jól ki tudok nevetni.

Gondolom, gyakran megkérdezik, hogy nőként mennyire nehéz a humoristalét. Unod már ezt a témát?

Valóban sokszor szóba kerül, de nem is értem, miért van így. Nem nő vagy férfi egy humorista, hanem jó vagy rossz. Azért, mert valakinek, mondjuk, nem tetszik egy előadásom, nem kellene úgy általánosítani, hogy a nőknek nincs humoruk. Lehet, hogy neki az én poénjaim nem jöttek be, de ez igaz lehet egy férfi előadó esetében is. Rengeteg vicces, szellemes nőt ismerek, és legalább annyi savanyú palit is. És hát tudjuk, hogy minden humortalan férfi mögött áll egy kínosan nevetgélő nő.

Érdekes, hogy míg egy zenésznek, színésznek számos, akár intézményi lehetősége is van, hogy megtanulja a szakmát, egy humoristának nincs. Te hogyan csiszolgatod a műsoraidat? Visszanézed, elemzed magad?

Amerikában van már ilyen képzés, pont mostanában olvastam róla. Amikor elkezdtük, és mi voltunk a fiatal, nullkilométeres humoristák, Litkai Gergelyék azért tanítgattak bennünket, igyekeztek az alapokat átadni. Például lehet, hogy egyszerűnek tűnik, de még egy felkonferálást is rendesen el lehet rontani. Ahogy az sem mindegy, milyen típusú poénok állnak jól valakinek, ezért a stílusunk kialakításában is segítettek. Egyébként muszáj visszanézni a fellépéseket, még ha sokszor nem is kellemes, mert csak úgy lehet javítani a produkción. Amúgy is előadásról előadásra alakul az anyag, attól függően, hogy mire hogyan reagált a közönség vagy ha éppen van valami aktualitás, ami jól beleillik a műsorba. 

A többi dumaszínházas vagy külföldi humoristától tudsz tanulni? Kiket kedvelsz a legjobban?

Az angolban van az a kifejezés, hogy script memory. Ez azt jelenti, hogy látsz, hallasz valahol egy jó jelenetet, aztán elfelejted, és három hónap múlva eszedbe jut egy poén. Azt hiszed, a te fejedből pattant ki, miközben nem, hiszen korábban hallottad már mástól. Ezért óvatosan kell bánni azzal, hogy mennyit nézel más fellépőket. A dumaszínházasoknál gyakorlatilag mindenkitől tudnék kiváló jeleneteket mondani, de talán Kőhalmi gondolkodása áll hozzám a legközelebb. Hadházi színpadi jelenléte is irigylésre méltó. A külföldiek közül Ali Wong, Iliza Shlesinger és Ricky Gervais azok, akiket nagyon kedvelek.

Hogyan látod a jövődet? Végleg beszippantott a humoristalét?

Igen, ezt már nem lehet levetkőzni. A héten végre újraindulhattak a fellépések a közönség előtt, a Dumaszínház és a Kompót klub is megnyitott, úgyhogy most izgatottan készülök az előadásokra. A DumaFüredet is nagyon várom, ami nemcsak munka, de nagyon jó szórakozás és nyaralás is lesz a társulattal. Július végén rendezik Balatonfüreden. Hosszabb távon önálló estet szeretnék, meg nyolcezer néző előtt fellépni a debreceni Főnix Csarnokban. Azt hiszem, azzal már nagyon elégedett lennék.

Nyitókép forrása: Dumaszínház.hu