Pénteki kultúrrandi Babcsán Bence zenésszel

A klarinét, a szaxofon és a furulyák mellett brácsatamburán is kimagaslóan játszik számos együttesben, amelyek közül leginkább az egyre népszerűbb Babcsán Projekt hordozza magában Bence saját alkotói elképzeléseit.

Mikor indítottad el a Babcsán Projekt nevű formációt?

Az ős-Babcsán Projekt már a gimnáziumi időkben is létezett. Akkor már klarinétoztam, az iskolában működő drámatagozat révén pedig a színházhoz is közel kerültem, emellett néptáncoltam is, így népzenét már akkor is hallgattam. Az akkori Babcsán Projektnek nevezhető formáció világa ezekből az élményekből tevődött össze. Aztán a Zeneakadémián folytattam a tanulmányaimat, ami alatt nem volt aktív ez az együttes. Csak az egyetem elvégzését követően szedtem össze a bátorságomat, hogy újra belevágjak.

Azt mondod, hogy össze kellett szedned a bátorságodat a zenekar újrakezdéséhez. Még mihez volt szükséged ez idáig extra adag merészségre?

Nem volt az életemben egy konkrét dolog, amihez hatalmas bátorság kellett volna, de a bennem lévő kisebbségi komplexus sosem könnyített meg számomra semmit. Szeretném hinni, hogy tudok valamit, de mindig közbeszól ez az alacsony önértékelés – „Ez nem is megy neked! Ez nem is így van!” Éppen ezért, amikor például felvételiztem a Zeneakadémiára, nehezen tudtam hinni benne, hogy sikerülhet. Elhinni, hogy van bárki, aki az én fejemből kipattant ötleteket komolyan veszi és még el is játssza velem, sőt, még tetszik is neki és szívesen csinál velem egy zenekart – akkor még nagyon távolinak tűnt. Nem így gondoltam magamra, pedig nagyon vágytam rá.

Ezzel visszatértem a Babcsán Projekt újjászületéséhez szükséges bátorságra. A mai napig szükségem van rá ahhoz, hogy ki merjem mondani a saját gondolataimat, és hogy bízni tudjak abban, hogy amit gondolok, azt elmondhatom. Ki tudja, lehet, hogy valakinek fontos lesz, amit megfogalmazok. Ez nemcsak a zenekarban, de a baráti társaságomban is érvényes. Legyen szó politikáról, történelmi folyamatok jelentőségéről vagy lelki dolgokról, bátorság kell ahhoz, hogy markánsan tudjam képviselni a véleményemet. Ennek „gyakorlását” egyébként mindenkinek nagyon ajánlom.

Kik játszanak veled, és mi az alapvető zenei koncepció?

A Babcsán Projekt folyamatosan formálódó csapat. Az aktuális felállásban csupa olyan muzsikus játszik, akinek a népzenéhez elég erős kötődése van, emellett más műfajokra is specializálódtak. Dobosunk, G. Szabó Hunor például Borbély Mihállyal is együtt játszik, akinek közismerten mind a magyar, mind a balkáni népzene kitüntetett helyen van a munkásságában. Hámori Máté többek között a Besh o droM zenekar gitárosa, ami mellesleg az egyik gyerekkori kedvencem volt. Varga Kornéllal több formációban is együtt játszom, például a Zűrös Bandában, emellett duózunk is. Ő a kelta, illetve az ír zenével kezdett el megismerkedni még kamaszkorában, és egyedülálló módon tudja visszaadni ezt a hangzásvilágot gitáron mind ritmikai, mind harmónia-kíséret szempontjából. Dénes Ábel gyerekkora óta játszik autentikus magyar népzenét nagybőgőn – jelenleg a Sárarany zenekarban –, emellett a balkáni és a délszláv zenében is otthonosan mozog, hiszen a Söndörgő együttesben is bőgőzik. Mindeközben kiemelkedő jazz-zenész is, tagja például a friss Artisjus-díjas Nagy Emma Quintetnek. Buzás Attila, aki arab lanton és tamburákon játszik nálunk, a Söndörgő előző bőgőseként bejárta az együttessel a világot. Végül, de nem utolsósorban a Babcsán Projekt sokoldalú énekese Bolyki Sára, aki amellett, hogy a Zeneakadémia népzene tanszékén végzett népi énekesként és jelenleg az intézmény tanára és doktorandusza, a Jazzation nevű acappella együttesben is énekel, tehát mind a jazzben, mind a népzenében otthonosan mozog.

A Babcsán Projektben a különféle népzenei és könnyűzenei műfajok ötvözésén túl  verseket zenésítünk meg, és ezeknek a műveknek a hangulata határozza meg a zenei folyamatokat. Egyfajta fúziós zenét hozunk létre, amiben az akusztikus hangszerek nagy szerepet játszanak, de G. Szabó Hunor és a dob megjelenésével ezen a nyáron elindultunk egy újabb hangzásvilág felé, amit Hámori Máté gitárjátéka is erősít.

Az általam képviselt koncepcióban nincsenek évekkel előre kitalált formák. Hagyom, hogy magától, természetesen alakuljon, változzon minden. Egy ideje megragadott például az a varázslatos atmoszférateremtő hangzás, amit a gitáreffektekkel képesek vagyunk létrehozni, ezért döntöttem úgy, hogy ezt érdemes kipróbálni a Babcsán Projektben is.

Miért fontos neked a Babcsán Projekt? Mit szeretnél vele átadni, közvetíteni?

Összességében örömzenét szeretnénk alkotni, pozitív energiát szeretnénk sugározni. Ehhez nagyon intenzívnek kell lennünk a színpadon, amit a zenei folyamatok már alapból indokolnak. Mindeközben igyekszünk magunkra reflektálni, „póztalanul” jelen lenni. Emellett szándékunkban áll egyfajta kultúra-injekciót is „beadni” a hallgatóságnak: új formában, új zenei környezetben adunk elő József Attila-, Nemes Nagy Ágnes- vagy Szabó Lőrinc-verseket.

Miért olyan fontos manapság ez a „póztalanság” és természetesség a színpadi létben? Ez az élet minden területén egy képviselendő érték számodra?

Az a típusú ember vagyok, aki egy baráttal vagy akár egy idegennel történő beszélgetés alatt is szeret a lehető legrövidebb úton eljutni egy közösen fontosnak vélt témához, amelyben érintettek vagyunk. Én így szeretek beszélgetni, felesleges körök nélkül. Sok embernél érzem, hogy felvett pózokban vannak jelen, és nem lehet őket elérni, mert nem beszélnek magukról, az érzéseikről, és a beszélgetőtárs érzéseire sem igazán kíváncsiak. Mindez a zenélés során is meg tud jelenni, nem csak a mindennapokban. Mindkét „színtéren” fontosnak tartom, hogy őszintén meg tudjunk nyilvánulni. Amihez kell egy folyamatos önkritika, de soha nem vitathatjuk el magunktól a véleménynyilvánítás jogát. Közhelynek hangzik, hogy merjünk vitázni, merjük megosztani a gondolatainkat, mégis kevesen élnek így.

Szerencsés vagyok, mert az a közeg, amelyben mozgok, főleg eszerint az értékrend szerint gondolkodó emberekből áll. Biztosan előfordul, hogy a színpadon én is próbálok valamilyennek látszani. A „valamilyennek tűnni akarás” azonban abban a műfajban, amit mi csinálunk, egyértelműen és nagyon jól látszik, és nem válik előnyére az előadásnak.

A versek nagyon közel állnak hozzád. Mi az, ami megragad bennük? Miben áll egy vers ereje számodra?

Szerintem az a legnagyszerűbb érzés, amikor az ember egy verset olvasva rájön, hogy valójában önmagáról olvas. Én is ebbe az érzésbe szerettem bele. Amikor megtalálom leírva a saját érzéseimet, tisztán megfogalmazva mindazt, amit én magam nehezen tudok szavakba önteni, elfog egyfajta öröm és nyugalom. Az utóbbi időben Nemes Nagy Ágnes költészetéhez kerültem közelebb, az ő verseiben is gyönyörű képek vannak.

Mindemellett a versekben a zeneiséget szeretem igazán. Egyszerűen nem tudom megállni, hogy másodszorra már ne szinte énekelve olvassam a verseket. És ha azt érzem, hogy egy vers úgy kívánja, hogy megszülessen rá egy zene, akkor újra és újra elolvasom, leülök a zongorához, pötyögök, várom, hogy kialakuljon valami. Ha ez nem történik meg, az sem baj. Hagyom, hogy maguktól szülessenek meg a dallamok.

Milyen zenei tevékenységeid vannak még a Babcsán Projekt mellett?

Amellett, hogy vannak más, állandó zenekaraim – a Babra, a Fanfara Complexa, a Zűrös Banda vagy a Times New Román, amelyekben a balkáni zenei vonal a meghatározó –, a mindennapokban a gyakorlás az első számú zenei tevékenységem, azaz próbálom magam folyamatosan fejleszteni. Rendszeresen közreműködöm egyéb formációkban is, például a Poklade együttesben és a Besh o droMban, de gyakran játszom együtt Bognár Szilviával, Szirtes Edina Mókussal és Básits Brankával is. Két éve Lovasi Andrással is zenélek, az ő különböző formációiban veszek részt (Lovasi és barátai, Kispál és a Borz), ami egy meghatározó dolog lett az életemben, hiszen ezáltal egy olyan világba is bepillantást nyerhetek, ami eddig idegen közeg volt számomra. Ráadásul gyerekkorom kedvenc számait játszhatom. G. Szabó Hunorral, Kispál Andrással és Lovasi Andrással négyen alkotjuk jelenleg a Kispál és a Lovasi nevű zenekart, ahol bariton szaxofonon játszom, ami szintén egy újdonság az életemben. A koncertezés mellett már 9 éve tanítok a Kroó György Zeneiskolában, Kőbányán – épp a közelmúltban nyert az egyik tanítványom első díjat az egyik országos népzenei versenyen. De írtam már zenét is például Fekete Bori Drágán add az életem című József Attila-lemezéhez, amelynek Varga Kornél a társszerzője.

Mi motivál arra, hogy tanárként is dolgozz?

Az egyetem elvégzése után rögtön felajánlottak nekem egy zeneiskolai állást. Elvállaltam, mert örültem, hogy a munka által jobban bele tudok helyezkedni a felnőtt létbe. Lelkesen kezdtem bele, de be kell vallanom, hogy az első egy-két évben nem igazán élveztem a dolgot. Úgy éreztem, nem kivitelezhető, hogy hétfőtől péntekig tanítsak, miközben szeretnék aktív zenészként is megélni élményeket, koncertezni, kipróbálni magam különféle zenekarokban, plusz még gyakorolni is, amihez sok motiváció kell. Ráadásul könnyű belefásulni abba, hogy az ember évről évre ugyanazt tanítja. Véleményem szerint frissen végzett zenészként először érdemes kevesebb órát vállalni.

Én most, 9 évnyi tanítás után értem el oda, hogy csak 6–8 növendékkel dolgozom. Úgy érzem, így hatékonyan tudom elvégezni a feladatom, és magam is tudok fejlődni azáltal, hogy minden egyes tanítványomnál egyéni metodikát alkalmazok.

A tanítás során mi az, amit fontosnak tartasz átadni?

Elsősorban azt, hogy mi fontos és mi nem. Sok felesleges energia el tud menni a túlagyalás okozta stressz miatt, rengeteg tényező van, ami el tudja vinni valakinek a figyelmét. Igyekszem azt a szemléletet közvetíteni, hogy a dolgok egyszerre jelentősek és tét nélküliek. Ennek az egésznek leginkább arról kell szólnia, hogy jól érezze magát a gyermek, legyen távlati célja, miközben egészséges mederben tartjuk a felkészülés és a szereplés okozta izgalmat, és nem árasztjuk el őt mérhetetlen mennyiségű információval.

A legfontosabb, hogy a tanóra vagy a hangverseny élmény legyen a gyereknek. Hogy ha valami jót kell kiemelni az egész napból, akkor a zeneórát említse; ez ne csak egy legyen a sok szakkör közül. A zene ennél sokkal mélyebb dolog, aminek a viszonyrendszerein, szabályain keresztül a társas kapcsolatokat is le lehet képezni, illetve lehet gyakorolni.

Mit tartogat a Babcsán Projekt számára ez a nyár?

Július elején fog megjelenni a Vigasztaló című EP-nk, amelyre Nemes Nagy Ágnes-versekre épülő dalok kerültek. A négy számból, illetve versből álló kiadvány utolsó darabja egyben az EP címadója. Nagyon sok tervem és ötletem van, például szeretnék közös anyagot létrehozni bolgár zenészekkel, hiszen nagy kedvencem ez a zene is. Valamint igyekszünk minél több támogatást szerezni, hogy további lemezeket vehessünk fel, és tematikus műsorokat, akár színházi koprodukciókat tudjunk megvalósítani.

A Babcsán Projekt július 24-án lép fel a Művészetek Völgye Világzenei udvarában.

Fotók: Bach Máté / Kultúra.hu

#pénteki kultúrrandi