Pénteki kultúrrandi Baumgartner Krisztina táncművésszel

Sok professzionális táncos a klasszikus balettel kezd, te viszont a hiphoppal szerettél bele a tánc világába.

Iskolásként egy véletlenül észrevett szórólapnak köszönhetően kezdődött el a táncoskarrierem, amikor barátnőimmel brahiból hiphop órákra mentünk egy bevásárlóközpont edzőtermébe. A mai napig rejtély számomra, hogyan beszéltek rá, mert soha nem voltam az a gyerek, aki játszi könnyedséggel szerepel. A hiphopban viszont valami megmagyarázhatatlan varázsnak köszönhetően azonnal otthonra találtam.

Érdekes módon életem következő fejezetét is egy hirdetés indította el, amely a Madách Musical Tánciskola felvételijét reklámozta. Eleinte nem voltam túl lelkes, de édesanyám kedvéért részt vettem a felvételin. Az égvilágon semmit nem tudtam sem a balettről, sem a musical- és a modern táncról, valamit mégis észrevettek bennem. Amikor felvettek, először teljesen összetörtem, mert nem akartam feladni a hiphopot, de végül a Madách mellett döntöttem. Ott igazi barátságaim köttettek, később pedig teljesen beleszerettem a modern táncba. Azt is fontos hangsúlyoznom, hogy a szüleim segítsége és támogatása nélkül nem lennék az, aki most vagyok.

Úgy tűnik, hogy a tánciskola szuperül megalapozta a jövőd. Mesélj még róla!

A Hunfalvy János szakgimnázium mellett jártam a Madáchba: heti háromszor musicalt, modern táncot, kontaktot, szteppet, néptáncot és balettot tanultam, és sok táncos darabban is szerepelhettem. A Bogármesében például főszerepet kaptam – amit nem teljesen értek, mert elég bénácska voltam –, imádtam csinálni. Az, hogy már olyan fiatalon színpadon állhattam, meghatározó volt a jövőm szempontjából. A gimnázium után az OKJ-s képzést is ott végeztem el színházi táncos szakon.

Mikor döntötted el, hogy a tánc lesz a hivatásod?

Számomra ez nem döntés eredménye volt. Szívvel-lélekkel szerettem ezt az egész világot, és ez volt az egyetlen út, amelyen valóban otthon éreztem magam: a mentsváram a gondolataim elől, az „énidőm”. Hasonlóan ahhoz, mint amit a japán kultúrában ikigainak, azaz az élet értelmére való rátalálásnak neveznek.

A Magyar Táncművészeti Egyetem modern tánc szakirányára is jártál. Mi az, amit a legjobban szeretsz a kortárs táncban?

Amikor felvettek a Magyar Táncművészeti Egyetemre, már három éve dolgoztam táncművészként a Budapest Táncszínháznál. Az előadóművészeti törvény előírásai miatt akkori mesterem, Földi Béla az egyetem elvégzésére ösztönzött. A szakmában tevékenykedő táncművészek számára speciális osztály indult, azonban még így is nagyon nehéz volt számomra az a három év, mert mindennap reggel kilenctől este kilencig bent voltam a Depóban, a Budapest Táncszínház próbatermében.

Hogy mit szeretek a kortárs táncban? A kreatív szabadságot, a testi kifejezőerőt, a mozgás sokszínűségét, valamint a folyamatos kihívást és fejlődést. És azt, hogy megannyi rétege van, beleértve az absztrakt mozdulatokat és az érzelmi mélységeket. Az idők során számos stílust és technikát integrált, így ezek a fúziók hatalmas változatosságot és gazdagságot hoztak a táncvilágba. Ez a dinamikus fejlődés és megújulás hihetetlenül izgalmas. A földtechnikát, az akrobatikát, a harcművészeteket és az urban stílusokat egyaránt imádom.

Nemcsak előadóként foglalkoztat a mozgás, hanem mozgás- és táncterápiás szakembernek is tanulsz.

A mozgás és a tánc számomra nem csupán fizikai aktivitást jelent, hanem egyfajta terápiát is. Hiszem, hogy a testünk és a szerveink hihetetlenül komplex és intelligens rendszerek, amelyek segíthetnek önmagunk megértésében és fejlesztésében. Szeretett nagymamám, aki mindig támogatott, egyszer azt mondta nekem, hogy szerinte nagyon illene hozzám a mozgásterápiás út. Testtudati szinten egyébként is szerettem volna jobban elmélyülni, és vonzott a csoportterápiás módszer, így ezek hatására csatlakoztam egy háromszáz órás pszichodinamikus mozgás- és táncterápiás önismereti csoportba. Az a két év tele volt hullámvölggyel, de testileg és lelkileg is gazdagabb lettem általa. Az érzéseimről és a kapcsolódásaimról tanultam, és közben felfedeztem a berögzült sémáimat. Újabb jel volt számomra, hogy amikor az önismereti csoport befejeződött, egyből elindult az első mozgás- és táncterápiás képzés az ELTE Bárczi Gusztáv gyógypedagógiai karán, amihez feltétel a saját élmény. Én pedig jelentkeztem. Az időmenedzsment ugyan még kihívások elé állít, de úgy érzem, nagyon jó helyen vagyok. A képzés befejeztével szeretnék mozgás- és táncterápiás csoportokat vezetni, belecsempészve a kortárs táncos látásmódomat és tapasztalataimat, hogy segíthessek másoknak felfedezni a testük és az érzelmeik világát.

Számodra mi a tánc és a mozgás erejének, varázsának titka?

A tánc tényleg varázslatos, mivel nagyon mély és sokrétű hatást gyakorol az emberre. Aki nem táncol, nem tudja. A tánc szerintem az egyik legőszintébb és legszemélyesebb módja az érzéseink, gondolataink és történeteink elmesélésének. Elmélyíti az emberi kapcsolatokat, és akár szavak nélkül is közösségeket hoz létre, amelyekben összefoghatunk és megoszthatjuk az élményeinket. Szerintem az egyik legszebb és legtisztább dolog az életben. A másik pedig ezt a szemléletet átadni.

Jelenleg két helyen tanítok, a Bailart Művészeti Iskolában és a La Place Stúdióban. Az utóbbiban magánórákat tartok; leginkább azzal a fókusszal, hogy oldjam a feszültséget, és ezáltal lehetővé tegyem a tanítványaim számára az érzéseik megélését. A Bailartban kétéves táncművészképzésben veszek részt: fiatal felnőtteknek tartok kortárs órákat. Számomra a tanítás folyamatos eszmecsere: dinamikus, interaktív folyamat. Nemcsak arról van szó, hogy megosztom a tudásomat, hanem én is tanulok is a tanítványaimtól. Ezek az értékes pillanatok segítenek jobban megérteni magamat és az élet sokszínűségét.

Ha már oktatás: Kovács Enikővel többféle workshopot is tartottatok már.

Kovács Enikő fantasztikusan tehetséges, kreatív és érzékeny táncművész. Hihetetlenül inspirál, hogy house- és hiphop órákra is jár a kortárs tánc mellett. Mindkettőnknek az a küldetése, hogy megmutassuk, mennyire csodálatos érzés elveszni a tánc szépségében és szabadságában. Workshopsorozatot indítottunk, amit Contemporary-House Fusionnek neveztünk el, és az a tervünk, hogy minden hónapban több ilyen eseményt szervezzünk.

Som-Balogh Edina és Lábas Viki is volt már a tanítványod. Milyen volt velük dolgozni?

Az élet gyakran hoz össze embereket váratlan és lenyűgöző módon. Som-Balogh Edinával a La Place megalapítójának, Takács-Schmidt Ildikónak köszönhetően találkoztunk. Som Krisztián énekes felkért, hogy koreografáljak táncot az új dalához készülő videókliphez, amiben Edina fehér madarat alakít. A koncepció nagyon megtetszett, ezért kíváncsian és nyitott szívvel mentem bele az együttműködésbe. Edinával nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Érzékeny és rendkívül alázatos művész. Annyira szép volt látni, ahogyan a táncban kiteljesedett! Lábas Viki, a Margaret Island ultratehetséges énekesnője a Szegedi Kortárs Balettel közös produkciója, a Fénytörés turnéja kapcsán keresett meg, hogy az alapokat elsajátítsa. Példamutató ember, aki kitart a szenvedélye mellett. Annak ellenére, hogy a turnénak vége, ma is táncol, hetente jár hozzám. Nagyon intelligens, meg szeretné érteni az összefüggéseket, és magyarázatokat kér, ami elengedhetetlen a fejlődéshez.

Koreográfusként is alkotsz?

A koreografálás nem a fő fókuszom, de általában igent szoktam mondani, ha adódik ilyen lehetőség, és a Bailart táncosainak is készítek koreográfiákat az év végi vizsgaelőadásaikhoz. A pandémia idején Kovács Enikővel közösen megpályáztuk a Köszönjük, Magyarország! programját. Így jött létre a Dopamin című duett, az első koreográfiánk. Azt a kérdést feszegette, hogy kik vagyunk igazából; anélkül, hogy az énünket azonosítanánk a félelmeinkkel és a szorongásainkkal. A produkciónkkal sok vidéki iskolába eljutottunk, és volt alkalmunk beszélgetni fiatalokkal szakmáról és szorongásról. A kortárs tánc világában sok koreográfus dolgozik úgy, hogy a táncművészek részt vesznek az alkotói folyamatban, és a kreatív ötleteikkel hozzájárulhatnak az előadásokhoz. Számomra ez is rendkívül kielégítő.

Korábban a Budapest Táncszínház táncművésze voltál, jelenleg pedig a Gangaray Dance Company tagja vagy. Mely előadások álltak a legközelebb a szívedhez?

Hét évig voltam a Budapest Táncszínház tagja. Nagyon sokat köszönhetek a társulat vezetőjének, Földi Bélának, mert megalapozta a pályafutásom, és a szakmai tapasztalatom nagy részét is az ő vezetésével szereztem. A társulattal számos helyre eljutottam Olaszországtól a Reunion-szigeten át Mexikóig. Földi Béla koreográfiáinak, mint például a Kislányom, az Anne Frank, a Száz év magány és Sághy Alexandra Három nővér című darabjának próbafolyamatai révén rengeteget tanultam.

A Gangaray Dance Companyvel, amely projektalapon működő társulat, hat kreációs folyamaton mentem már keresztül, Hámor József zsenialitása mégis mindmáig képes meglepni. A Gangaray-darabok egytől egyig összművészeti alkotások: a zene, a hangulat, a fény, a színpadkép tökéletes harmóniában van bennük. Kedvenc darabjaim közé tartozik az Agora I és az Agora II, valamint a társulat legújabb bemutatója, az Up. Ezek során azonnali lelkiállapot- és minőségbeli változásokat lehet megélni, melyek magukban hordozzák az előadások esszenciáját.

Szabadúszó táncosként mely projektekre vagy a legbüszkébb?

2019 óta dolgozom szabadúszó táncművészként, és rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy változatos felkéréseket kapok. Tóth Laura, az „örvényagyú zseni” 2021-ben kért fel a Follia című darabjára, ami az őrületről, a megküzdési stratégiák végtelen soráról és a világ rendszerének megkérdőjelezéséről szól. Életem egyik legemlékezetesebb próbafolyamata volt, és hálás vagyok azért, hogy részese lehetek az előadásnak, mivel lehetőséget kínál, hogy új perspektívából lássam önmagam és a világot. Maday Tímea, a fantasztikus koreográfus és előadóművész Luna és Rising Sun című darabjai is kihívások elé állítottak és gazdagítottak. A Budafoki Dohnányi Zenekarral minden évben van lehetőségem fellépni – ezeknek az Albert Réka által koreografált hatalmas show-knak mindig nagy élmény részese lenni.

Miből meríted az energiát a rengeteg mozgáshoz? Vagy éppen a tánc az, ami igazán feltölt?

A sok növényi fehérjéből! Na jó, én tényleg minden apró rezdülésével együtt szeretem a hivatásom, hisz ez teszi teljessé az életem. Bár sokszor nehéz, és vannak mélypontok, a tánc szeretete napról napra erőt és inspirációt ad. Amikor nyáron leállok, mentálisan nemegyszer sokkal mélyebbre kerülök, mint egy túlvállalt hajtásban. A produktivitás hajtóerejéből szívom az energiát.

Milyen terveid vannak?

Korábban nem voltam előrelátó, és nem tartottam fontosnak a tervezést. Azt hittem, hogy minden a véletlen műve, és semmi sem úgy lesz, mint ahogy az ember eltervezi. Ám az idő előrehaladtával egyre nagyobb hangsúlyt kapott számomra az időbeosztás. Sokszor hagyatkozom az intuíciómra, azonban most már egyre határozottabb elképzeléseim vannak a jövőre nézve. Az egyik rövid távú tervem a szakmai fejlődés, hiszen érzem, hogy bár húsz éve táncolok, a szakma mélysége még mindig felfedezésre vár. Szeretnék új táncstílusokat (például a house-t) kipróbálni, és az önismeret folyamatos mélyítése is a terveim között szerepel, hogy hiteles, autentikus és önazonos legyek mind előadóművészként, mind terapeutaként. Szeretném sikeresen befejezni az egyetemi tanulmányaimat, és továbbra is nagyon fontos számomra a workshopsorozatunk Encivel. A tanítás és a színpadi jelenlét, ameddig a testem és a lelkem is képes rá. Ami a közelebbi és távolabbi jövőt illeti: a karrier hajszolása mellett fontosnak érzem azt is, hogy ne feledkezzem meg a pihenésről, az utazásról, és minél több időt tudjak szakítani a családomra és a barátaimra.

Van olyan hobbid, ami még nem került szóba?

Amikor csak tehetem, a festészet világába merülök. A jelenben maradáshoz az a legfőbb stratégiám, hogy ecsetet ragadok és játszom a színekkel. Ezenkívül imádok a mikrobiomról (a velünk, bennünk, rajtunk élő mikrobák összességéről – a szerk.) és az önismeretről szóló cikkeket olvasni és videókat nézni. Életem fontos részei még a férjem és Oliver, a kutyám, akik színessé varázsolják napjaimat. Amikor akad egy-egy szabad óránk, felkerekedünk és kirándulunk, labdázunk, töltődünk a Hármashatárhegyen.

Fotók: Bach Máté / Kultúra.hu

#pénteki kultúrrandi