Pénteki kultúrrandi Beleznai Márk forgatókönyvíróval, rendezővel

Mégsem érezhető rajta a fellengzés legkisebb szikrája sem. Energiáit és figyelmét inkább következő projektjére és tanulmányaira fordítja, emellett mozigépészként dolgozik, és olykor filmklubokat is szervez. Ezen a héten vele randiztunk.

Gyerekként is faltad a filmeket? Mely filmélményeid a legmeghatározóbbak?

Szerintem a korosztályom 99, sőt inkább 100%-ához tartozom, akiknek a gyerekkori filmélményeit a hollywoodi kulturális hegemónia határozta meg. Gyerekkoromban az 1998-as Godzilla és Robin Williams Jumanjija volt az a két film, amit hetente egyszer biztosan behelyeztem a DVD-lejátszóba. Szorosan követte ezeket a Vissza a jövőbe-sorozat. De igazából a szombat esti film az RTL Klubon az esetek többségében lekötött, csak legyen benne lövöldözés, verekedés, ufók, szörnyek, Jackie Chan, vagy valamiféle misztikum. Ha ezek közül kettő vagy több elem is megjelenik, annál jobb!

Nem filmes tanulmányokkal kezdtél, hanem egy közgáz diplomával, de végül videóklipes projektek tereltek a filmezés felé.

Üzleti diplomának mondanák külföldön, itthon valóban közgazdásznak számítok. Az akkori Budapesti Gazdasági Főiskola külkereskedelmi karán tanultam, de lassan kiderült, hogy nem nagyon motivál ez a közeg. Cserébe elmentem az Erasmus programmal Hollandiába egy fél évre, az nagyon meghatározó volt. Utána jött a videóklipkészítés, amit a teljes hozzá nem értés és a kíváncsiság megfelelő kombinációjának köszönhetően rendkívül szabadon és egy folyamatos flow-élményben műveltünk. Nem voltak munkakörök, szerepek, koncepció, csak ötletek és ezeknek a rapid megvalósítása. Ebben az időszakban kezdett el érdekelni a mozgókép – immár nem a befogadói szempontból.

A METU Képalkotás szak mozgóképkultúra és média szakirányára jártál. Rögtön tudtad, hogy a rendezés és a forgatókönyvírás érdekel a legjobban?

Igen, azt tudtam, hogy efelé szeretnék orientálódni. Azt nem tudtam, hogy bármi értékelhetőt is fogok-e készíteni. Mondjuk ez utóbbi kérdés máig napi szinten megfogalmazódik bennem.

Ha jól tudom, jelenleg az ELTE-n tanulsz. A Filmtudomány Tanszéken belül milyen szakon?

Az ELTE Filmtudomány Mesterszakán, filmkészítő szakirányon.

Sokan az Agapé című vizsgafilmed kapcsán jegyezték meg a neved, amivel elsőfilmesként szerepeltél a 2020-as Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában is. Visszaemlékezve melyik a legkedvencebb és melyik a legszürreálisabb momentumod ebből az időszakból?

Ez a két pillanat egybeesik. Amikor megkaptam az e-mailt, és nem voltam hajlandó elhinni, hogy valódi. De elég szürreális volt maga a Covid által rendesen megtépázott minifesztivál is, amit végül megtartottak 2020 októberében. Csak reggel 8 és este 8 között lehetett kint lenni az utcán a kijárási tilalom miatt – vicces, az ember már azt is elfelejti, hogy ez a szó valaha létezett. Ezért korán reggeltől estig filmeket néztünk, aztán futottunk vissza a hotelbe. Itt volt összezárva minden meghívott filmkészítő, és ez természetesen hajnalig tartó összejövetelekbe torkollott, különböző hotelszobákban tömöröltünk a többi meghívott filmkészítővel. Mint egy osztálykiránduláson.

Az Agapé, majd a Kakukkfióka című kisfilmed is több filmfesztiválon nyert. Melyek voltak a legemlékezetesebbek?

Az Agapénál Cannes, a Kakukkfiókánál a berlini Interfilm fesztivál.

Szerinted miben fejlődtél a legtöbbet a két film között?

Nem is tudom. Talán eggyel tudatosabban használom a formát, ki merek próbálni ezt-azt. De ebben rengeteget kell még fejlődnöm.

A stábod egy része azonos mindkét kisfilm esetében. Hogyan verbuválódott ez a csapat?

Barna Máté operatőr és Kőváry Dani vágó a METU-n voltak évfolyamtársaim. Mátéval rögtön, Danival a második évben találtunk egymásra. Náluk éreztem azt, hogy igazán a filmmel akarnak foglalkozni, nincs más választás, nincs B-terv. Obbágy Máté zeneszerzőt még gimnáziumból ismerem, akkor is zenélt már, jártam is sokat a koncertjeire. Értő módon, érzékenyen, intuitívan áll hozzá a zeneszerzéshez.

Az emberi történetek vonzanak a legjobban, és mindig egyfajta mély empátiával fogod meg a témákat, a nyugdíjas filmrajongó bácsiról forgatott portréfilmed is ezt tükrözi. Általában hol vagy mitől száll meg az ihlet?

Sosem akkor, amikor leülök írni. Sokkal inkább az utcán, a Lidlben, a 4–6-oson, a bringán ülve, moziban mások filmjeit nézve, wc-n, kádban, színházban, beszélgetés közben.

Mi a legnagyobb kihívás, amivel eddig szembesültél?

Mindig a következő film.

Kinek szoktad először megmutatni a forgatókönyvet vagy szinopszist?

Az eddigi filmötleteim mind diákként születtek, szóval a tanáraimnak.

Jelenleg min dolgozol, és milyen egyéb terveket szövögetsz?

Az ELTE-s diplomafilmemen. Fejlesztjük a könyvet, castingolunk, és nyáron forog.

Láttam, hogy a forgatókönyvek mellett filmkritikát is írtál már. Ez is egy szenvedélyed? Írsz más műfajban is?

Eddig egy filmkritikát írtam, nagyon élveztem, de inkább hobbi, mint komolyabb szenvedély. Ez, azt hiszem, egy 8–10 ezer karakter hosszú szöveg volt, szóval igyekeztem mélyebben elemezni az adott filmet a felszínes megfigyelések frappáns megfogalmazása helyett/mellett. Biztos lehet benne rutint szerezni, de sok időt felemésztett. Jelen pillanatban nem hiszem, hogy rendszeresen tudnám csinálni, de alkalmi jelleggel nagyon szívesen.

Van egyéb akkora „kattanásod”, mint a filmek világa?

Nincs sajnos. Kéne pedig. Hallgathatnék például több zenét.

Fotók: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu

#pénteki kultúrrandi