Pénteki kultúrrandi Börcsök Olivér színésszel

Olvastam egy öt évvel ezelőtti interjúdat, amiben arról
beszéltél, hogyan látod magad hat év múlva. A fő célkitűzésed a színészdiploma
megszerzése volt. Eszerint ott tartasz, ahová vágytál.

Nagyon szerencsés vagyok, hogy bár mellékutak közbeiktatásával, de már régóta a kijelölt csapáson haladok. Elsőre felvettek a színművészetire, aztán rögtön jött a Gothár-film, amit még az első évben kezdtünk el forgatni. Csupa szerencsés együttállás.

15 évesen játszottál először, A koldus és királyfi
című musicalben a székesfehérvári színházban. Gyerekkorodtól színésznek
készültél?

Nem egészen. Az alsó tagozatot elég rossz iskolai közösségben végeztem el, ezért ötödikben iskolát váltottam. Remek helyre kerültem, és édesanyámmal elkezdtünk hobbiközösségeket keresni. Kipróbáltam egy csomó mindent: karatéztam, kosaraztam, teniszeztem, de mindegyikben borzalmasan tehetségtelen voltam, így mindet hamar abbahagytam. Aztán rábukkantunk egy fehérvári színjátszókörre, amit Kozáry Ferenc tartott és egy táncstúdióra, ahol szintén a fehérvári színházban dolgozó Rovó Tamás oktatott. Mindkettő nagyon jó közösség volt, számos barátságom ered onnan, és valószínűleg ez is szerepet játszott abban, hogy úgy éreztem: ez számomra otthonos világ. Kilencedikes voltam, mikor a színház szereplőválogatást hirdetett A koldus és királyfira, és megkaptam az egyik főszerepet.

Mély víz volt?

Nagyon. Főleg, hogy korábban egyáltalán nem énekeltem, legfeljebb a zuhany alatt. Nagyon sokat fejlődtem a munka során. Gyöngyösi Tamás koreográfus azt mondta akkor: „Most eldől, hogy megfertőződsz-e ezzel az egésszel vagy egy életre megutálod.” 13 évesen pszichésen és fizikailag is embert próbáló volt a próbafolyamat, de

ott nyilvánvalóvá vált, hogy ezt szeretném csinálni.

Bár utána volt egy év kihagyás, akkor kicsit meginogtam.

Közben gimnáziumba jártál?

A középiskola négy évéből legalább másfelet magántanulóként végeztem el. Emiatt nem is mindig találtam a helyem a suliban. Tizenegyedikben Matuz János színpadra állította a János vitézt, amiben korombeli diákokkal dolgoztunk együtt. Nagyon egyívásúak voltunk, így különösen jól ment a munka, és ez ismét lendületet adott. Akkor találtam meg igazán a saját közösségemet.

A színművészetis felvételin segítettek ezek a tapasztalatok?

Talán inkább az egyetemi évek alatt segítettek. A felvételi megmérettetéséhez más képességekre van szükség, amikről akkor még nem volt tapasztalatom. Viszont a nagynéném, Börcsök Enikő (a Vígszínház nemrég elhunyt színművésze – a szerk.) a gimnázium utolsó két évében sokat foglalkozott velem. Amikor tizenegyedikben eltökéltem, hogy színész leszek, megígérte, hogy rajta nem fog múlni. Rengeteget segített a felkészülésben.

Akkoriban már tanított a színművészetin?

Igen, az első osztályát vitte. Éveken át klasszikusokat, drámákat, regényeket olvastatott velem, elemeztük őket, beszélgettünk róluk. Monológokat keresett, amikről úgy vélte, jól állnak nekem. A felvételi repertoárjának összeállításában is sokat segített, hetente-kéthetente jártam hozzá Pestre.

Így, hogy már volt egy színész a családban, nem is
igyekeztek lebeszélni erről?

Nem. Azt is elfogadták, hogy nem volt B terv, csak a színművészetire adtam be a jelentkezésemet, ami így visszagondolva ostobaság volt.

Magabiztos voltál?

Inkább meg voltam róla győződve, hogy ez az utam, és nem akartam, hogy ettől bármi eltérítsen.

Máté Gábor és Székely Kriszta osztályába kerültél. Mennyire
volt éles a váltás a korábbi színházi tapasztalataidhoz képest?

Nagyon megborított. Az első évem elég kaotikus volt. Felköltöztem Budapestre, koleszos lettem, csupa új arc. Korábban én voltam a különc; a srác, aki megint nem jár órákra, mert próbál. Itt viszont mindannyian hasonlóak voltunk. A munka is jóval megterhelőbb volt, mint egy próbafolyamat. Máté Gábor főleg az első két évben tesz komoly terhelést a tanítványaira, így trenírozza őket, hogy később bírják a színházi pörgést. Az is nehéz volt, hogy Gábor inkább rávezet arra, mit vár el tőled, de a megoldást magadnak kell megtalálnod. Akkoriban küszködtem ezzel, most viszont már hálás vagyok érte, mert kezd beérni ez a tudás, és jól tudom hasznosítani.

Az elmúlt egy évet két dolog határozta meg: egyrészt a
járvány miatt alig volt jelenléti oktatás, másrészt az SZFE átalakítása körüli
elhúzódó konfliktusok jellemezték.

Tavaly márciusban egyáltalán nem voltunk felkészülve a
helyzetre, amit a járvány okozott. Egészen abszurd volt reggel kilenckor a Zoom
előtt részt venni a mozgásórán a rendelkezésemre álló kábé három négyzetméteres
szabad lakrészben. Mindannyiunkat megviselt. Augusztusban elindultak
Szombathelyen A Pál utcai fiúk musical próbafolyamatai, amiben az
osztályból heten vettünk részt. Rendkívül nehéz volt az az időszak; a járvány
miatt az utolsó hetekben már hétvégén sem jártunk haza, nehogy valamelyikünk
megfertőződjön. Közben pedig Budapesten elkezdődött az egyetemfoglalás, amiben
így nem tudtunk részt venni. Teljesen eszköztelennek éreztük magunkat kétszáz
kilométerre innen. Itt lett volna a helyünk. A Máté Gábort búcsúztató közös
éneklésre viszont visszajöttünk. A Covidot pedig minden óvatosság ellenére sem
sikerült elkerülnünk: a premier másnapján lett pozitív a tesztem, ezért két
hétre le is kellett állnunk. Most rengeteg előadást kell pótolnunk.

A zenés produkciókban komoly gyakorlatot szereztél.

Igen, magabiztosabban mozgok zenés előadásokban, mint prózában. Hamarabb érzem a ritmusukat, a zeneiségüket, mivel e téren már van egy kis gyakorlatom. Éppen ezért szeretném most elsősorban a prózai képességeimet erősíteni.

Még van egy éved az SZFE-n.

Igen, de ez jórészt az említett szakmai gyakorlat, így bejárni nem nagyon fogunk. Az kiderült, hogy az új vezetés a mi oktatásunkba már nem akar belenyúlni, szóval úgy tűnik, zavartalanul dolgozhatunk. Hogy kitől kapja meg az ember a diplomáját, az felvet morális kérdéseket; még én sem döntöttem el, hogy maradok-e.

Májusban mutatták be Gothár Péter új filmjét, a Hét kis
véletlent, ebben az egyik főszerepet játszod. Hogyan kerültél elsőévesen az
alkotásba?

Mivel 17 éves forma fiút keresett, csak az első és második
évfolyam jöhetett szóba. Eljött megnézni a próbáinkat, aztán behívott
castingra, majd másfél hónap után engem választott.

A film apró epizódokból építkezik, nincs lineáris történet.
Színészként ez nehezebb feladat?

Péter igyekezett megkönnyíteni a dolgunkat, mert – bár a film nem teljesen kronologikus – mi időrendben forgattunk. Elhívott a helyszínbejárásokra, kikérte a véleményemet, és közben beszélgettünk. Igyekezett fogódzókat adni, hiszen zöldfülűként nehéz volt átlátnom és megértenem a forgatókönyv cselekményét. Eleinte nehezen követtem az instrukcióit, mert – ahogy a film is – inkább érzelmi, mint gyakorlati tartalmúak voltak, de aztán hamar megtanultam az általa beszélt nyelvet. Péter rendszeresen meghívott minket a musztervetítésekre, így láttam a készülő film anyagát. A rendezők általában nem szeretik, ha közben visszanézik magukat a színészek, mert akkor már a látottakhoz képest kezdenek el játszani. Nekem viszont sokat segített. Az első jeleneteken még érezni a színpadhoz szokott gesztusaimat, az emelt hangerőt, ám idővel igyekeztem visszavenni ezekből, és úgy érzem, a filmen is látszik ez a tanulási folyamat.

#pénteki kultúrrandi

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu