Börcsök Olivér
Miskolcon A Nyugat császára
Ascher Tamás rendezésében mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház A Nyugat császára című rémbohózatot a Kamaraszínház színpadán október 5-én. A nem éppen felhőtlen viszonyban álló apa-fia párost Harsányi Attila és Börcsök Olivér alakítja.
Április 12-én történt
Az 1952-ben ezen a napon született Oszvald Marika esetében a kor valóban csak egy szám: az operettprimadonna színpadi jelenlétére ma is fiatalokat meghazudtoló elevenség jellemző. Nincs olyan tempós tánc vagy akrobatikus elem, amely kifogna rajta.
Megmentőre várva – készül a Kelj fel és járj
Börcsök Olivér, Schneider Zoltán, Bogdan Dumitrache és Keszég László főszereplésével forog a Kelj fel és járj című mozifilm. Főhőse egy tűzoltó, aki drámai események sorozatán át igyekszik újra közel kerülni fiához. Az apa-fiú történetet elmesélő, látványos filmben Cserhalmi György is játszik.
Pénteki kultúrrandi Börcsök Olivér színésszel
Gothár Péter új filmjében mutatkozott be a szélesebb közönségnek, ám már számos, főként zenés bemutatót tudhat a háta mögött. Különcségről, az egyetemi évekről és fogódzókról is beszélgettünk.