Pénteki kultúrrandi Csermann Ádám grafikussal, basszusgitárossal

Csermann Ádámot gyerekkorunk óta ismerem, és bár sosem tette a kirakatba tehetségét, már kamaszként is egyértelműen kirajzolódott a vonal, amit képvisel. Már tizenévesen is inkább öltözött Salvador Dalínak farsangra, mintsem kalóznak, és amikor először kiszivárogtak basszusgitáros felvételei, az egész baráti kör hüledezett. Azóta rengeteg elismerést bezsebelt úgy grafikusként, mind zenészként, és ha minden jól megy, idén újabb kiállításait és koncertjeit látogathatjuk.

Mesélj pár szóban magadról! Hogy került a kezedbe először ceruza és gitár?

A ceruza már gyerekkorom óta ott
volt a kezem mellett, majd benne. 5 éves korom körül már tanárok segítettek, a
szüleimen túl. A Leitner Art képzőművészeti tehetséggondozóba jártam hetente,
ahol konkrét feladatokat kaphattam az új meglátások mellett. Ezt követte az
Együd Árpád Művelődési Központ művészeti csoportja Lieber Erzsébet vezetésével.
Így tulajdonképpen a rajz folyamatosan része volt az életemnek.  

A basszusgitár csak jóval később, egy véletlen szerencsének köszönhetően került a kezembe, úgy 12 éves korom körül. Egyből megtetszett. Utólag elképzelhetőnek tartom, hogy akkor bármilyen hangszer kiválthatta volna belőlem azt, hogy beleszeressek. Örülök, hogy a basszusgitár és zene ilyen erősen részese mostanra az életemnek.   

Apukád szintén grafikus – hogyan hatott ez a karrieredre?

Befolyásolta erősen, de mivel az az oldalam volt hangsúlyozva, amit amúgy is imádtam, minden meglátás és az azzal járó kritika pozitív megerősítésként hatott rám. Szóval a karrierem – amennyiben egyáltalán lehet ilyenről beszélni – fejlődésének alapjait az otthoni légkör adta meg. De ehhez a rajz mellett hangsúlyosan jött a zenehallgatás szeretete, az olvasás, a film és sok minden egyéb is. Mindez a pedagógus-logopédus szülői háttérből fakadt.     

Ha három szóval kellene jellemezned a rajzaidat, mik lennének azok? Mitől
lesz valami igazán „csermis”?

Hát, az igazán „csermis” az azt jelentené számomra, hogy megtaláltam a „hangom” a rajzban, ami szerintem az egyik legnagyobb kihívás egy alkotó számára. Örülnék, ha ezt elmondhatnám magamról. Ami most igazán „csermis”, abban még sok külső-belső hatás van, ami egy-egy művész imádatából fakad akarva-akaratlanul. Három szóban: Hova? Merre? Hogyan?

Autodidakta módon tanultál basszusgitározni, ehhez képest nívós eredményekkel büszkélkedhetsz. Felvettek a Snétberger Központba, és az Éter Plusz legjobb basszusgitárosának választottak 2016-ban. Volt, van olyan inspiráló személy, mérföldkő az életedben, ami nagyot lendített a zenei karriereden?

Eleinte a legjobban az motivált, hogy el tudjam játszani a kedvenc Queen-számaimat. Mivel mindegyik a kedvencem, ez jó időre lekötött. Györök András mutatta meg először, hogyan kell tab kottát olvasni. Onnantól kezdve internet kellett, meg idő iskola után. Később szintén András mutatta meg egy Victor Wooten videóval, hogy mi az a slap technika. Ezt mérföldkőnek tartom, mert azóta is a Wooten-féle hüvelykujjas-/ghost note technikát használom. Utána következett Richard Bona és Marcus Miller közel párhuzamosan, és meglepő módon csak legvégül Jaco Pastorius, mint a nagyok, akiket hallgattam és inspiráltak a basszusgitározásban. Ez tart a mai napig. „Intézményesített” formában Barcza Horváth Józsefnek tartozom köszönettel, aki a Snétberger Zenei Tehetség Központnál vezetett bele a jazz és a bepop alapjaiba, a walking bass-be és további zenei műfajok kíséretének megismerésébe. Az ottani tanárok mindegyikének sokat köszönhetek, mert tőlük kaphattam egyfajta zenei filozófiát is. 

Sosem szerettél volna zenei főiskolára menni?

Felmerült bennem, de a zeneelméleti tudásomat erősen fel kellett volna húznom, folyamatos tanulással. Eleve 20-21 évesen kerültem be a Snétberger Központba, akkor már a grafikusi alapszak biztos volt Kaposváron. A Központ előtt pedig nem volt részem zenei oktatásban. Később jött a MOME. Ez egy biztos cél volt számomra. A zene aktívan része az életemnek, de főiskolán nem bánom, hogy nem tanulom. Ott is jelen vannak azok a problémák, amik az egyetemeken általában, sajnos sokat hallok erről barátoktól, akik oda bekerültek…

Jelenleg design- és
művészetmenedzsmentet tanulsz. Miért döntöttél úgy, hogy az alkotás helyett
inkább a menedzsmenti feladatokkal foglalkozz?

Az alkotói oldalam gyerekkorom óta erősítve volt, ami aztán folytatódott a középiskolában, ahol OKJ-s alkalmazott grafikusi papírt szereztem, majd alapszakos éveim alatt is grafikusnak tanultam. Ez többnyire folyamatos alkotással, némi művészettörténettel és egy kevés beadandóval járt, egy halom mással együtt, aminek mostanra a nevét sem tudom. Úgy gondoltam, mesterszakos éveim alatt kicsit megnézném az érme másik oldalát is a művészeti szférának. A MOME design- és művészetmenedzsment szakja megfelelőnek tűnt ehhez. Szerencsésnek mondhatom magam, mert valóban egy olyan szakra kerültem, ahol nagyobb rálátásom lett arra, ami érdekelt. Milyen is a vállalkozásindítás, a brandépítés, a közösségi média fontossága és a többi. Mindezt a saját zenekaromra építve tehettem meg. Azt gondolom (és az utóbbi pár évem is ebben erősített meg Budapesten), hogy mára muszáj kicsit üzletiesen is gondolkoznia egy alkotónak, bármilyen borzasztóan is hangzik ez. A jövőben szeretnék kulturális területen elhelyezkedni, azt gondolom, ehhez ez is szorosan hozzátartozik.

Elképzelhető, hogy abbahagyod a rajzot és a basszusgitárt?

Nem, ezt biztosan ki merem jelenteni. Most hétvégén megyünk a Scast trióval Bécsbe zenélni, és 2020-ban már szeretném a feloszlott zenekarom helyén keletkezett űrt is betölteni. Több ötletem is van, de nem kapkodom el. A rajzi vonalamat meg szeretném feléleszteni. Idén úgy tűnik, június végétől augusztusig lehetőségem lesz kiállítani a Barabás Villában, Budapesten. Oda mindenképp szeretnék új képeket is vinni.

Hol látod magad 10 év múlva?

Ezt nehéz lenne most megmondani. Egyelőre szeretnék lediplomázni, aztán nagyobb hangsúlyt fektetni a tervezőgrafikai oldalamra. Szívesen elhelyezkednék egy nagyobb kulturális intézménynél vagy fesztiválnál, esetleg múzeumnál szervezőként. Remélem, 10 év múlva is fogom tudni tartani az egyensúlyt a grafika-zene-munka hármasában.  

A legmeghatározóbb zenekarok számodra: Queen, The Doors, Pink Floyd, Genesis
A kedvenc képzőművészed: Egon Schiele
Egy szám, amit rajzolás közben szoktál hallgatni: Cseh Tamás – Aluljáróérzés
Ha bárkivel jammelhetnél az egész világon, őt választanád: Jacob Collier