Gázolaj, szilikon, műanyag, élelmiszer-tartósítószer. Csonka Veronika úgy tekint ezekre az alapanyagokra, mint más művész az akvarellre: inspirációt merít belőlük, és egyben kifejezi általuk a legmélyebb lélektani kérdéseit. Ezen a héten vele kultúrrandiztunk.
Mi volt az a pont, mikor eldöntötted, hogy képzőművészettel szeretnél foglalkozni?
Azokon a körökön túl, hogy az oviban és az általános iskolában minden kisgyerek rajzol, fest, alkot, nem igazán tudok egy konkrét eseményt kiemelni. Amióta élek, ez volt az irányvonal. Sosem volt kérdés.
Annak ellenére, hogy ha jól tudom, nincs más képzőművész a családodban.
Valóban nincs. A családban mindenki műkedvelő, de senki sem művész. A szüleim szerint a gólya hozott.
A művészet mely területei vonzottak eleinte?
Soha nem érdekelt különösebben a 2D-s alkotás, viszont az, hogy az ember milyen irányba halad a művészeti útján, szerintem a beállítottságon túl nagyban függ attól is, milyen eszköz, illetve anyagismeret birtokában van. Esetemben óriási fordulatot hozott, hogy textilszakra jártam. Ottani tanáraimtól nemcsak szabad kezet, de teljes támogatást is kaptam ahhoz, hogy kísérletezzek, matériákat ismerjek meg és fedezzek fel. Az ott szerzett tapasztalataimat alkotói habitusom miatt nem az iparművészet, hanem a képzőművészet területein szerettem volna kibontani.
Az sosem merült fel, hogy a textillel haladj tovább?
Minden, amit csinálok, onnan eredeztethető. Most is az ott megtanult eljárásokat használom, csak már nem textilen, hanem más anyagokon alkalmazom őket. Ezt egyébként úgy vettem észre, hogy egy régi tanárom egy kiállításomon rávilágított, hogy mennyire hasonló gondolkodás húzódik meg a fémjeim és a textilművészet között. De az iparművészet irányába nem volt semmilyen más vonzódásom.
Nem épp szokványos anyagokkal dolgozol, különböző vegyszerektől kezdve ételszínezőkig sok furcsa alapanyag felfedezhető a munkáidban. Miért döntöttél úgy, hogy eltérsz a megszokott anyaghasználattól?
Számomra a verbális kifejezésmód nagyon hasonló a vizuálishoz. Míg előbbinél a szavak, a hanglejtés az eszköz, a másik esetben anyagok, közegek, a lépték, a tér kommunikál. Úgy mondanám, hogy én így artikulálok a képzőművészetben. Kettőnél több dimenzióban, széles skálájú anyaghasználattal tudok leginkább kommunikálni. Ilyen a szókincsem.
Mi volt eddig a legfurcsább anyag, amivel dolgoztál?
Egyértelműen az élelmiszer-tartósító szerek! Egyrészt, mert eleve furcsa volt önmagában látni ezt az anyagot ahelyett, hogy valamelyik naponta fogyasztott élelmiszerembe rejtve találkoznék vele. Másrészt a szaga és az állagának a változása, alakulása is igen sajátos. Rettenetesen megundorodtam az egésztől.
Az alapanyagaid nagy része mérgező. Ezt a véletlen alakította így vagy valamilyen művészeti koncepció áll mögötte?
Ennek önmagában nincs funkciója a műveimen belül. Abban a kontextusban válik jelentőssé, amikor mindezek mellé olyan ellentétpárokat társítok, amelyek által élessé válik a pozitív és a negatív határa.
Mármint az, hogy egyszerre mérgező és gyönyörű a végeredmény? Hogyan békíthető ki ez az ambivalencia?
Nálam nem békül ki, legalábbis eddig nem. Mindig pengeélen táncol. Inkább próbálom elfogadni, megtanulni, hogy nincsenek csak pozitív dolgok. Ezzel minden nap szembesülök. Vívódom, bosszankodom, aztán valahogy megtárgyiasodnak ezek a gondolatok. Szerintem akkor lesz majd más témám, ha ezt sikerül megugranom. Addig tanulok.
Jól értem, hogy nem csak művészeti kontexusról beszélünk?
Pontosan. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hosszú éveken át nem találkoztam rossz dolgokkal, és amikor felnőttként először szembesültem az élet nehezebb oldalaival, nagyon arcul csapott. Valószínűleg azért foglalkozom ennyire ambivalens témákkal, mert így tudom elfogadni, hogy ez természetes, nem kell mindenbe belehalni, a jó és a rossz egyaránt az élet részei.
Az alkotásaidhoz nemcsak képzőművészeti, de biológiai tudásra is szükség van sokszor. Hogyan ugrod meg ezt az akadályt, milyen korábbi tanulmányok segítenek ebben?
Az alapvető érdeklődésemhez tartozik a biológia. Ha nem is direkten, de jelen van az életemben. Ez számomra különös matériákat, textúrákat, ismeretlen közegeket jelent, ami kíváncsivá tesz és lenyűgöz, éppúgy, mint bármelyik embert, aki rácsodálkozik a körülötte lévő világra. Ahogy kutatok, felfedezek újabbnál újabb témafelvetéseket, problémák fogalmazódnak meg bennem, amikhez aztán forrásokat, megoldásokat keresek.
Na, itt szoktam elakadni, itt jön be a képbe a férjem, aki orvos. Ha már eljutottam odáig, hogy tudjak kérdéseket feltenni, igyekszik megválaszolni azokat. Persze ő sem két lábon járó lexikon, de ha maga elé vesz egy szakszöveget, ki tudja bogozni, és képes elmagyarázni az adott témát úgy, hogy az alapvetéseken kívül az apróbb összefüggéseket is megérthessem. Ezt ezúton is köszönöm neki!
Ha nem képzőművész lennél, mivel foglalkoznál szerinted?
Szívem szerint mérnök lennék, aki a technológia és a tudomány témakörében kutat és fejleszt. Ehhez újra kellene születnem, sajnos tök béna vagyok a reál területekhez.
Milyen témák foglalkoztatnak jelenleg, és mit tervezel a jövőre nézve?
A tematikát tekintve haladok tovább az eddigi utamon, és azt vizsgálom, hogy a XXI. századi ember miként nyúl bele a természet körforgásába, hogyan formálja világát. Mindez végtelen lehetőségek tárháza számomra.
Emellett szeretném a a jövőbeni munkáimat is új anyagok, új technológiák bevonásával elkészíteni. Az alkotói folyamatom egyik katalizátora, hogy szinte mániákusan meg akarok tanulni új dolgokat. Rengeteg technikát szeretnék kipróbálni, és fejleszteni bennük a tudásom. A legutóbbi kihívás az aszfaltra kerülő gázolajfoltok tartósítása volt: hosszú időbe telt, míg rájöttem a megoldásra. És most végre kijelenthetem, hogy már több mint egy éve nem szublimálódott, ami nagy siker! Most újrahasznosított anyagok felhasználásával szeretnék alkotni. Egyre fontosabbnak gondolom ezt a kérdéskört, ezenkívül szándékom az is, hogy napjaink technológiai vívmányait is érintsem valamilyen módon.
Egy művészeti korszak, ami nagy hatást gyakorolt a stílusodra: Nem tudok egyet kiemelni, ami különösen hatott rám. Mindig éppen amerre az érdeklődésem és a saját utam tartott a képzőművészetben, annak a legprofibb művelőjétől próbáltam, próbálok tanulni.
Egy film, amit akárhányszor újra tudnál nézni: A Twin Peaks sorozat. Minden évben kötelező program az ősz beköszöntével, immár 17 éves korom óta.
A legfontosabb kulturális élményed 2021-ből: Othello, Székely Kriszta rendezése a Katonában.
A kedvenc helyed Budapesten: A kopogólépcső a II. kerületben.
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
