A jazz már önmagában életforma: számomra a szabadságot jelenti

Megnéztem a 2021-es Müpa Showcase-en készült koncertfelvételedet. Elképesztő, hogy már 18 évesen milyen átéléssel játszottál, és hogy a számaitok már akkor is mennyire kimunkáltak, igényesek voltak. Mióta gitározol? Sok zenész volt a családban?

A szüleim nem zenélnek, és bár a családunkban több muzsikus is van, nem miattuk kezdtem el, hanem mert 11 évesen kaptam egy gyerekgitárt apukámtól.

Azon tanultál? Mit játszottál rajta?

Rögtönöztem, és egyből elég jól ment. Otthon egész nap George Benson- és mindenféle jazzszámok szóltak, azokat próbáltam lejátszani. Aztán beiratkoztam zeneiskolába, és négy évig klasszikus gitár szakon tanultam.

Egyértelmű volt, hogy zenei pályára mész?

Egy ideig nem tudtam eldönteni, mert focizni is nagyon szerettem, és állítólag abban is elég tehetséges voltam. Aztán muszáj volt választanom. A zenét kicsit jobban szerettem, ezért amellett döntöttem. De továbbra is eljárok focizni a Városligetbe; most, hogy jó idő van, hetente többször is. Megmaradtak a gyerekkori barátaim; velük focizom, amikor csak tudok. Nem múlt el ez a szenvedélyem.

Korán kitűnt a tehetséged?

Egy év gitártanulás után, 2015-ben döntős voltam az országos gitárversenyen. Végül harmadik lettem, mert kicsi volt a kezem, és nem volt elég erős sem. Nem a korosztályommal, hanem 16–17 évesekkel versenyeztem. Később egy évig konziba jártam, aztán átiratkoztam „normál” gimnáziumba. A konzit nem szerettem igazán, főleg a zeneelmélettel volt problémám.

Ez nagyon nagy baj? Hiszen a gitározásodon nem hallatszik, és ezt nemrég rangos szakmai zsűri is igazolta.

Biztos, hogy a későbbiekben szükségem lesz rá, például ha big bandben játszanék, vagy ha egy híres zenész esetleg jammelni hívna. Mit csinálok, ha elém tesznek egy kottát, és pillanatok alatt le kell játszanom tíz számot? Most érettségizem, jövőre Berlinbe és a budapesti Zeneakadémiára szeretnék felvételizni. Berlinben nagyon erős a zenei élet, sokkal több koncertlehetőség van, mint itthon. Sokat kell majd készülnöm a felvételire, mert öt éve nem foglalkoztam a zeneelmélettel; és németül is meg kell tanulnom. A továbbtanulás nemcsak a fejlődés, hanem a kapcsolatok és a közeg érdekében is hasznos lenne. Muszáj bekerülni a körforgásba.

Jelenleg nincs is gitártanárod?

Öt éve nincs.

Ösztönösen zenélsz?

Igen, sokat improvizálok. Kizárólag a hangulatom határozza meg, hogy éppen hogyan játszom. Ha három egymást követő napon eljátszom ugyanazt a számot, biztos, hogy minden alkalommal másmilyen lesz. De a klasszikus gitárórákon nagyon jó „kezet”, technikát kaptam, ami megalapozta a játékomat.

A verseny után azt írták rólad, hogy te éltél együtt leginkább a zenekarral, és kezd kiforrni a stílusod. Hogyan élted meg a versenyt és az elismerést? Gondoltad volna, hogy nyerni fogsz? Ismerted Babos Gyulát?

Sajnos nem ismertem, de szerencsére hallottam élőben zenélni. A döntőbe tizenegyen kerültünk be, és két számot kellett eljátszani. Nagyon felkészülten érkeztem a versenyre, és sokat imádkoztam, hogy megnyerjem. Három-négy nappal előtte már tudtam, hogy meg fogom nyerni: éreztem legbelül. A nyeremény pénzdíj volt, de sokkal fontosabb és nagy dicsőség egy ilyen komoly zsűri, óriási zenészek (László Attila, Gyárfás István és Szakcsi Jr.) elismerése.

Csak jazzt játszol, vagy más műfajokat is kedvelsz?

Szeretem az R&B-t (rhytm and blues – a szerk.), és groove-os, popos zenéket is szívesen játszom. Mindent kipróbálok, amit meghallok.

Ki a kedvenc jazz-zenészed?

John Coltrane-t, Miles Davist, Charlie Parkert és Pat Methenyt hallgatom leginkább.

Sokat gyakorolsz?

Egész nap zenélek otthon, de nem mondanám, hogy technikailag fejlesztem magam. Olyan már elég régen volt... A zenekarral sokat próbálunk, és fejben is állandóan gitározom. Autodidakta módon képzem magam, és három éve a Snétberger Zenei Tehetség Központ kurzusain is részt veszek tavasszal, nyáron és ősszel. Sűrű órarendet kapunk ott: jazz- és zeneelméletet tanulunk, zenekari és egyéni óráink is vannak. A táborban két-három héten keresztül intenzíven együtt zenélünk, sokat beszélgetünk, szinte észrevétlenül fejlődünk. Sokat tanultam Snétberger Feri bácsitól, Balogh Rolandtól és Tzumo Árpádtól.

Nem sok fiatal hallgat jazzt. Különös, hogy a zenekaroddal főleg jazzsztenderdeket játszotok. A ma divatos zenéket is kedveled? Bele lehet vinni a 21. századi életérzést a számaitokba?

A jazzt nagyon nehéz bevinni a mai világba, talán nem is lehet. Most mindenki az elektronikus zenéért rajong. (Bár van olyan elektronikus zene, ami kötődik a jazzhez.) Valóban nem sok fiatal zenekar játszik manapság mainstream jazzt. Nekünk viszont ez az életünk. Nem szeretnék csak a pénzért zenélni, pedig sok ilyen meghívásom volt már. Számomra sokkal fontosabb az, hogy jól érezzem magam. A jazzen belül viszont sok mindent kipróbáltunk, rengeteget kísérletezünk.

Egy TikTok-videó pár perc alatt elkészül, óriási a nézettsége, de aztán hamar elfelejtik. Örvendetes, hogy vannak még olyan fiatalok, akik mégsem ezt választják, hanem egy kevésbé trendi műfajt. Az életformátok is más, mint a korosztályotoké?

A jazz már önmagában életforma: számomra a szabadságot jelenti. Reggel megiszom a kávémat, elkezdek gitározni, és jönnek a gondolatok, hangulatok, érzések. A gitárom szinte egész nap a kezemben van. A spontán programok, zenélések hatnak rám a legjobban. Megesik, hogy este már az ágyban fekszem, amikor megcsörren a telefonom, és jammelni hívnak. Na, azt szeretem a legjobban! Olyankor összekapom magam, és másfél óra múlva már valamelyik klubban játszom random zenészekkel.

Már három éve nem bulizom, nagyon ritkán megyek el este otthonról szórakozni. A szabadidőmben inkább focizom, gitározom, a barátnőmmel találkozom, és éjjel-nappal zenét hallgatok. Balladákra alszom el, zene nélkül nem is tudok. Nagyon különös, hogy a fülemben akkor is szünet nélkül megy a zene, ha körülöttem nem szól. Amint felkelek, magától elindul a fülemben a saját hangszóróm, és mindig más szól benne. Ez nagyon furcsa, néha már idegesítő is.

A koncerteken csukott szemmel gitározol, kizárod a külvilágot.

Átadom magam a zenének, és a gitárszólóm alatt mindig elindulnak a gondolataim: emlékek, érzések jutnak eszembe. Ez nagyon érdekes, irányíthatatlan. Nem tudom, másnál is így van-e.

A Budapest Jazz Clubban tartott jammeléseden úgy érzékeltem, hogy különös kapcsolatod van a hangszereddel.

Ez tényleg így van. A jazzgitáromat soha nem fogom eladni vagy elcserélni, annyira hozzám nőtt. Ez az első komolyabb hangszerem, a szüleimtől kaptam a 17. születésnapomra, és aláírta John Scofield. Hálát adok a Jóistennek, hogy a szüleim tanulásra biztatnak, mindenben támogatnak, és nagyon büszkék rám. Sok tehetséges fiatalt ismerek, akik azért nem kerültek a pályára, mert napi 12 órát kellett dolgozniuk.

Mikor és hogyan alakult a zenekarod?

A trióm 2016-ban, de aztán két éve teljesen új tagokkal megalakult a Fehér Fábió Quartet: Tzumo Árpád zongorázik, Berki Dávid basszusgitározik és többnyire Fazekas Tamás dobol benne, de állandó dobosunk még nincs. Legközelebb a Margitszigeten fogunk játszani a Magyar Jazz Szövetség A csodálatos jazz – A jazz és bor ünnepe című eseményén. Ezt a koncertlehetőséget a gitárversenyen nyertem. Szeretnék az új formációval minél messzebb eljutni, lemezt készíteni.

Mi a legnagyobb szakmai vágyad?

Szeretnék olyan gitáros lenni, akire örökké emlékezni fognak; jó lenne mindenkivel játszani, akivel szeretnék, és Amerikában élni. Ez a legnagyobb álmom. De már akkor is boldog lennék, ha csak egy hétre eljuthatnék New Yorkba, és esténként a „nagyokat” hallgathatnám egy jazzklubban.

Fotók: Csákvári Zsigmond / Kultúra.hu