Bár a korábbi kultúrrandikban mindig egy adott művész személyiségét és munkásságát jártuk körbe, ezúttal rendhagyó módon „páros randit” szerveztünk. Herold János, azaz Yank és párja, Majdán Zsuzsanna folyamatos kölcsönhatásban alkotnak, a két párhuzamosan futó szál pedig olykor összeér. Velük beszélgettünk az alkotói folyamatokról, kooperációról és a meditáció hatásairól.

Meséljetek először külön-külön a pályátokról. Yank, hogy indult a zene, és Zsuzsi, hogy indult a festészet és a mozgásművészet?

Yank: Tinédzserkoromban baromi sok zenét hallgattam, de nem akartam zenéléssel foglalkozni eleinte. Az első élőzenés élményem egy punk-rock koncert volt, ahol nagyon lenyűgözött a hangerő, az energia, a lelkes, pogózó közönség. Kicsivel később beiratkoztam dobolni, és 10 évig különböző műfajú bandákban játszottam. Kábé 25 éves koromig kérdés volt, hogy mit szeretnék pontosan. A zenekarok nem értek el sikert, és kiderült, hogy nem tudok másokkal együtt dolgozni.

Aztán megismerkedtem egy sráccal, aki producerként elektronikus technikákat tanult. Azóta az elmúlt 8-10 évben egyedül dolgoztam elektronikus zenével, épp most fordult újra a zenekaros felállás felé az érdeklődésem. Nem végeztem klasszikus zenei iskolát, így féltem eleinte, de olyan alkotópartnereket találtam, akik mellett nincs mitől félnem.   

Zsuzsi: Általános iskolás korom óta érdekelnek a művészetek, jártam szakkörre, szívesen rajzoltam, agyagoztam, festettem mindig. Aztán beiratkoztam egy rajztanfolyamra, ahol kaptunk egy nagyon érdekes feladatot: volt egy modell, akit alkoholos filccel kellett leskiccelni, egy perc alatt, egy mozdulatból. A negyedik hónap végére nagyon megszerettem, hogy egy mozdulatból bárkit és bármit le tudok rajzolni absztrakt módon. Ezt követte a photoshop és a szitázás, majd a festés.

A munkáim során egy csomó hibát vétettem, és észrevettem, hogy ezek a hibák tök jók, lehet belőlük táplálkozni.

A mozgás mindig is része volt az életemnek. Általános iskolában aktívan sportoltam – akkor egy tánciskolába jártunk Yankkal, de ez csak utólag derült ki. Yank táncos akart lenni, én meg dobos eredetileg, aztán játszottunk egy punk-rock zenekarban is, de végül mindkettőnk új utat választott.

És hogy jött az, hogy újra összefonjátok a művészeteteket?

Yank: Igazából ez nem tudatos döntés volt, inkább egyfajta következmény. Hétvégente zongorázom, Zsuzsi fest, de egy-két alkalmat leszámítva nem terveztük meg ezeket az üléseket. Nagyon nehéz összehozni, hogy két ember ugyanabban a térben és időben azonos hangulatban tudjon alkotni. Inkább az van, hogy én tök sokat nézem Zsuzsi festményeit, ő hallgatja a zeném, és ezek hatnak egymásra. Emellett rengeteget beszélgetünk művészetről, művészlétről, inspirációról, így nyilván van köztünk egy nagyon erős kapcsolódás.

Zsuzsi: Jankó egyszer ránézett a festményemre, és azt mondta, ebből ő tudna kottát csinálni. Akkoriban még függőleges tájolású képeket festettem, ő elfordította, és közölte, hogy ez bizony egy kotta. Aztán a projektötlet vége egy koncert lett.

Yank: A grafikus kotta egy meglévő zenetechnológiai irány. A hagyományos exponenciális kottában vonalakat és hangokat látsz, meg van írva, melyik hangot milyen hosszan kell lefognod. Már a ’40-es évek felé elindult a törekvés, hogy

a kottát önmagában képzőművészeti alkotásként is értelmezzük, a játszó pedig nagyobb szabadságot kapjon abban, hogyan interpretálja az adott színt és formát.

Kiválasztottam Zsuzsi 8-9 festményét, ezeket bescanneltük és kinyomtattuk, majd berajzoltam rájuk formákat. A motívumokat megfeleltettük bizonyos hangszereknek, bejelöltük a perceket, a színeket. Játék közben egy videót néztünk, ahogy ezen a festményen megy végig egy függőleges vonal, és az alapján játszottunk.

Harmonikus dallam született?

Yank: Nyilván az egy zeneszerzési feladat, hogy úgy szabályozzam a dallamot, hogy ne legyen kaotikus. A kísérleti projekteknél is ragaszkodom ahhoz, hogy az összkép élményt nyújtson az experimentális zenét nem hallgató ember számára is. A meghatározott hangnemből nem lépünk ki, megtartom általában a hagyományos, tonális rendszert. Szeretem, ha az emberek tudnak érzelmileg kapcsolódni ahhoz, amit csinálok.

Említettétek, hogy hasonlóak az inspirációs források. Melyek ezek?

Yank: Most így hirtelen két ember jut eszembe. Ganga egy idős néni, akinek a satsangjain vettünk részt többször is. Indiáról, vallásról, életfilozófiáról mesél, és lehet tőle kérdezni. Az ő nézőpontja megnyugtatott pár olyan alapvető kérdésben, ami minden művészt kísért: zenész vagyok-e, jó zenész vagyok-e, érdemes-e csinálnom egyáltalán. Ő segített abban, hogy elfogadjam a jelenlegi pozícióm, megbékéljek és szeressem azt, még ha mondjuk 20 év múlva nem is ezzel fogok foglalkozni. A másik Cuchira jóga- és táncmester, egy valódi tornádókarakter, akinek szintén az a fő üzenete, hogy merj önmagad lenni, teljesen mindegy, mit jelent ez. Nagyon felszabadító jelenség mindkét ember, és ezek az impulzusok mindkettőnket támogatnak.

Zsuzsi: Én megemlíteném még Satsuki Shibuyát, akinek a filozófiáját, a művészetét és az egész életfelfogását imádjuk, illetve R Beny ambient hangművészt. És ott van még a meditáció is, mint közös inspirációs forrás – csak éppen máshogy alkalmazzuk. Egyszer azt mondta Jankó, hogy

ő zenélés közben hasonló dolgokat él meg és gondol végig, mint én meditálás közben.

Yank: Igen, számomra abszolút meditációs állapot a zongorán való improvizáció. Minden apró rezdülésemmel a zenélésre koncentrálok, és nincs időm baromságokon szorongani. A két dolog fiziológiai hatása is ugyanaz egyébként.

Na igen, az improvizáció. Ha jól tudom, az is egy közös vonás. Zsuzsi, nálad mit jelent ez?

Zsuzsi: Gyakorlatilag minden improvizáció, amit csinálunk. Persze olykor van egy elképzelésem, hogy mit szeretnék megragadni, de általában lendületből, intuitív módon szeretek alkotni, ahogy a rajzórán tanultam a gyakorlatot. És a mozgás is hasonló, a joga flow például meditatív állapotot idéz elő.

Az is felmerült, hogy összekössétek Yank zenéjét és a te jógaóráidat.

Zsuzsi: Igen, nagyon szeretnék majd Jankó zenéire tartani joga flow órát. Viszont a jógagyakorlás egy igencsak intim, bensőséges gyakorlat, így valószínűleg nem lenne szerencsés, ha ő fizikailag is jelen lenne. Ezt a kérdést még át kell gondolnunk.

Yank: Az ambient nem egy konkrét zenei műfaj, inkább egy mindent körülvevő tér. Éppen ezért azt gondolom, hogy a zeném jó atmoszféra lehet a mozgás körül, és fel is merült már többször, hogy dolgozzak együtt Stern Lili táncossal. Jövő tavasszal valószínűleg lesz is ebből valami, de erről még nem mondhatok többet. Bízom benne, hogy ez a projekt engem is kilendít majd a komfortzónámból.

Szerintetek mitől lesz jó egy kooperáció?

Zsuzsi: Megértés és empátia. Ezek mindenképp kellenek. A mi esetünkben, úgy érzem, Yanknak több türelem kell felém, én nehezebben nyílok meg, nehezebben fogalmazom meg, pontosan mit szeretnék.

Yank: Az a nehéz, hogy a legtöbb művészben van egy elég erős énközpontúság, befelé figyelés, folyamatos önelemzés, amit hátrébb kell helyezni a kooperációhoz.

Teret kell engedni egymásnak, hogy egyenrangú kapcsolódás jöhessen létre.

Azt hiszem, ez a veleje, és erre meg kell érni. Én legalábbis nagyon nehezen küzdök meg ezzel. Zsuzsival persze könnyebb a helyzet, rengeteg ponton kapcsolódunk személyiségileg és művészetileg is.

Min dolgoztok jelenleg?

Zsuzsi: Nemrég megállapodtam egy jógastúdióval, ahol állandó órákat fogok tartani, és szeretnék valamilyen struktúrát kitalálni ahhoz is, hogy összehozzuk a mozgást Yank zenéjével. Szeretnék valamilyen belső plusz tartalmat adni az egésznek. Bár a keleti nézetek szerint a jógának zene nélkül kéne működnie, én azt gondolom, a mai, nagyvárosi embernek szüksége van erre a löketre a kapcsolódáshoz. Emellett már az is felmerült, hogy a mozgást és a festést összekapcsoljam valahogy, és a szitázásban is szeretnék újra elmerülni.

Yank: Én az első filmzenémen dolgozom, ami egy erdélyi magyar rendező nagyjátékfilmjéhez készül. Ez nagy mérföldkő egy zeneszerző életében, hatalmas kihívás. A film nem az a világ, amibe egyértelműen passzol a stílusom, de hittem a rendezőnek, és nagyon hálás vagyok a bizalmáért. A film zenéi majd Iamyank számonként is megjelennek.

Emellett fordulópontra értem, és most, hosszú évek után újra a nagyzenekaros felállás került a középpontba. Az elektronikus zenét nem éreztem elég humánnak. Hiányzik belőle az élőség, ezért kezdtem el újra hangszerekkel kísérletezni, vonósokkal dolgozni. A hétfős Iamyank Ensemble eléggé összeérett most, szeretnék jövő év elején felvenni egy lemezt. Ezen most kevés elektronika és utólagos effektelés lesz, az élő, két kézzel történő játékon a hangsúly.

Az év végi nagy megőrülés ellen arra gondoltam, hogy összegyűjtöm az összes videó hanganyagát, amit az Atreyu’s Horse ambient project alatt publikáltam és egy lemez formájában feldobom bandcampre. Hallgassátok egészséggel!

Képek és a videó: Kultúra.hu/Török Dániel.