Pénteki kultúrrandi ifj. Lendvai József hegedűművésszel

Édesanyád, Zámbó Judit hegedűművész, akárcsak édesapád, a Liszt-díjas Lendvay József és nagyapád, Lendvai Csócsi József, a 100 Tagú Cigányzenekar vezető prímása. Gondolom, ilyen felmenőkkel egyértelmű volt, hogy te is hegedűs leszel. Hány évesen került a hangszer a kezedbe?

Édesanyám sokszor magával vitt a próbáira, koncertjeire. Ezeknek az élményeknek a hatására néha már kisgyerekként is a kezembe vettem a hangszert, de csak 11 évesen kezdtem el hegedülni tanulni. Addig inkább fociztam, szertornáztam és Földessy Margit drámastúdiójába jártam.

Akkoriban hallottam egy hegedűórádat. Lehet, hogy azért
játszottál olyan lehengerlően, hogy minél előbb kijuss a focipályára?

Lehet benne igazság, mert olyan sok minden foglalkoztatott, hogy csak egy kis idő jutott a hegedülésre. Mert akkor még nem a zenélés volt a legfontosabb számomra. Szerepet kaptam az Operettszínházban, a Szépség és a Szörnyeteg című musicalben, később a Barátok köztben is játszottam. Nehéz volt a döntés, hogy merre menjek tovább, és nem a zenei pálya volt előtérben.

Hogyan kerültél mégis a Bartók konziba?

A hegedűtanárom, Biller István szerette volna, ha benevezek a Koncz János-hegedűversenyre. Máig sem értem, hogy miért, de rábólintottam. Ezután három hónapon át mindennap hegedültem, ő pedig hallgatott – szerintem ez az egyik legjobb pedagógiai módszer –, így folyamatos kontroll alatt gyakoroltam a műveket. A versenyen különdíjat kaptam, ez billentett át, hogy a konziba jelentkezzem.

Három és fél év alatt tanultad meg hat év anyagát?

Igen, de most nagyon örülnék, ha megkaphatnám azokat a plusz
éveket. Úgy talán előbb rájöttem volna, hogy zenész szeretnék lenni. Édesapám
négyévesen kezdett hegedülni, én hét évvel később.

Nem lehet, hogy inkább a hasznodra váltak a sokrétű
elfoglaltságaid? Talán nem veszett el a gyerekkorod úgy, mint általában a
zenészgyerekeknek, és az élményeidet be tudod építeni a hegedűjátékodba. Lehet,
hogy éppen azért vagy ennyire laza, mert „margitos” voltál, színházban és
sorozatban is szerepeltél.

Az biztos, hogy sokat tanultam ezekből, és most is a
segítségemre vannak, amikor a színpadra lépek. Érdekes, hogy amikor a
színházzal kétezer ember előtt léptem föl, sosem izgultam, sőt a közönség arra
inspirált, hogy mindent kiadjak magamból. De valamiért jóval stresszesebb
hangversenyen játszani. Hegedűsként már az feszültté tesz, hogy tökéletességre törekszem,
és hogy meg kell mutatnom magam. Ennek legyőzésében sokat segít a koncertezés,
a rutin, és biztos, hogy hasznát veszem a Margitnál tanult imprógyakorlatoknak
is.

Édesanyád nem tanított?

Nagyon makacs gyerek voltam: hárítottam, nem fogadtam el a
tanácsait. Mostanában viszont szoktunk együtt játszani, és néha már ő kér
segítséget tőlem. Három-négy évig Jozef Kopelman hegedűművész pozsonyi
kurzusára jártam ki anyukámmal, aki a régi orosz iskolát képviseli. Édesanyám gyakran
emlegeti, hogy mennyi mindent ellesett tőle ő is. 

Milyen volt a konziban?

Másfél évig Tuska Zoltán volt a hegedűtanárom, sokat tanultam tőle. Aztán átmentem Pichner Teréz tanárnőhöz, akinek nagyon hálás vagyok. Ha nem kapja el a nyakamat, akkor nem vesznek fel a Zeneakadémiára. Teri néninél szigorú feltételek voltak: gyakorolni kellett, kívülről tudni a darabokat, és nem tűrte a cigizést. Mivel sajnos nem vagyok elég szorgalmas, segítettek a szabályai: sikerült elérnie, hogy naponta négy-öt órát gyakoroljak. A metódusa végül idomult a személyiségemhez, ezért nekem kicsit viccesebb óráim voltak, mint a többieknek, és ez arra inspirált, hogy én is többet adjak.

Gondolom, innen már egyenes út vezetett a Zeneakadémiára.

Igen, Szenthelyi Miklós tanár úrnál kezdtem, aztán Baráti Kristóf növendéke lettem. Neki egyedülálló technikája van, amit megpróbált átadni, de nekem másmilyen az alkatom, emiatt azt nem tudtam teljesen elsajátítani. De rengeteget tanultam tőle. A Zeneakadémián töltött három év nagyon intenzív volt.

Mi volt a legnehezebb a tanulmányaid során?

Az érettségi időszaka volt a legstresszesebb, mert egy
időben kellett vizsgáznunk szakmai és a közismereti tárgyakból, és a felvételi
is ugyanakkor volt.

Melyik zeneszerző műveit szereted a legjobban játszani?

Mindegyikben van valami szépség, de Bach és Brahms számomra
különleges.

Mivel lehet a sok hegedűs közül kitűnni?

Az egyik módja a versenyen elért jó eredmény, és lehetőség
szerint külföldre kell menni, mert ott jóval több a lehetőség. Magyarországon
csak a Flesch Károly nemzetközi hegedűversenyre jelentkezhetünk, de a
világjárvány miatt most még sok online versenyre is lehet nevezni. Az egyetemi
éveim idején nemigen voltak szólókoncertjeim, és versenyen sem vettem részt, de
most megpróbálom ezt bepótolni, és kettőre is készülök: a Fleschre és a
Martinura. Ezenkívül érdemes kurzusokra járni, és kiaknázni az adódó
lehetőségeket, felkéréseket.

Játszottál már egy színpadon a szüleiddel?

Anyukámmal néhány éve, apukámmal pedig inkább az utóbbi időben játszottunk sokat együtt. Külföldön koncerteztünk, ő sokat vendégszerepel világszerte. A zenekarában is szoktam hegedülni; olyankor a ráadást gyakran nem egyedül, hanem velem együtt játssza.

Elfogadod tőle a kritikát?

Tőle már nem tudom nem elfogadni. Meglepően hasonló a
testfelépítésünk és a gondolkodásmódunk, már a hegedűjátékából is érzem a
technikát. Volt rá példa, hogy nála gyakoroltam, és egyszer csak felkiáltott,
hogy ez olyan volt, mintha ő játszotta volna. Különleges élmény együtt
muzsikálni vele, sokat segít, inspirál.

Más életet élsz, mint a mai fiatalok?

Az biztos, hogy sok elvonással jár a zenészéletforma, hiszen nagyon szoros az időbeosztásunk. Mindig előre kell gondolkodni, célt kitalálni és megvalósítani, ezért napi öt-hat órát kell gyakorolnunk, nem lehet napokat kihagyni.

Milyen jelzőkkel jellemeznéd magadat?

Kényelemszerető vagyok, viszont céltudatos is tudok lenni. Ha van célom, bármit megteszek érte. Az utóbbi időszakban minden hónapban legalább három koncerten játszottam. Ez sokat segített, hogy legyőzzem a lustaságomat: muszáj volt gyakorolni.

Tudsz-e ihletett lenni a színpadon? A koncerteken sikerül-e
az, hogy ne csak lejátszd a művet, hanem hozzáadj a személyiségedből, az
érzéseidből is?

Ha Csajkovszkij-szimfóniát hallgatok, leülök, megnyugszom,
és el tudom úgy engedni magam, hogy borsóddzon a hátam. Ez játék közben nem
lehetséges. Egy szint fölött az ember inkább már magának játszik, nem a
közönségnek. Azt vettem észre, hogy koncert közben más energiák mozognak. De az
jó, ha ott már el tudom engedni a darabot, és akár improvizatív frazeálások is
megszületnek játék közben.

Nehéz elérni, hogy azt, amit otthon, gyakorlás közben érzek, a színpadon is megvalósítsam. A konzi óta próbáltam azt a képességet fejleszteni magamban, hogy amikor kiállok a színpadra, minden más feszültséget elengedjek, és csak muzsikáljak. Ez annyira jól kifejlődte magát, hogy a diplomakoncertemen semmilyen izgatottság nem volt bennem, és ez sajnos nem volt jó. Az az állapot szülhet ihletett pillanatokat, amikor már színpadra lépés előtt felfokozott hangulatban vagyunk. Akkor voltak jó koncertjeim, amikor előtte el tudtam mélyülni, elképzeltem, hogy mit szeretnék majd hallani, és fejben már a függöny mögött is játszottam.

Otthon, a fotelben ülve milyen zenét hallgatsz?

Volt olyan korszakom, hogy sorra vettem a zeneszerzők
műveit, és tematikusan hallgattam klasszikus zenét, de azt mostanában inkább
csak utazás közben hallgatok. Nagyon szeretem a jazzt, főleg a bluesos-szvinges
vonalat. Apukámmal szoktunk érdekes felvételeket hallgatni. Próbálunk olyan
zenéket keresni, amelyek a jazzt a klasszikussal ötvözik. De szívesen hallgatok
popzenét is.

Van időd lazításra? Focizol még?

Nem focizom már. Közben a kosárlabdázást és az úszást is megszerettem, de sosincs rá elég időm. Nagyon szeretek biliárdozni, az jó kikapcsolódás, és a barátaimmal gyakran tartunk társasjátékos partikat is. De sajnos káros szenvedélyem is van: a videójáték. Esténként szoktam játszani. Ebben nem különbözöm a korosztályomtól.

Eszerint nagyon szeretsz játszani.

Igen, gondolkodom is rajta, hogy visszamegyek Földessy
Margit drámastúdiójába, mert az imprózás, a drámajáték megdolgoztatja az agyat,
és közben rengeteget fejleszt az emberen. És sakkozni is szeretnék megtanulni.

Hol hegedülsz most?

Tagja vagyok az Erkel Ferenc Kamarazenekarnak, és a Liszt Ferenc Kamarazenekarnál meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál szoktam kisegíteni.

Mi a legnagyobb szakmai álmod?

Az utóbbi évtizedekben nagyon magas lett a színvonal. Sok a jó hegedűs, ma nem elég csak a tehetség. A technikai felkészültség alapkövetelmény, abban tökéletesnek kell lenni, aztán ahhoz jön hozzá az egyéniség. Felvettek a Zeneakadémia mesterképzésére. Nagao Harukánál fogok tanulni, és szeretnék minél magasabb szintre eljutni. Nem akarom előre kitűzni, hogy koncertmester, kamarazenész vagy szólista lennék inkább, de természetesen a szólókarrier van az előtérben.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu

#pénteki kultúrrandi