Pénteki kultúrrandi Kocsis Eszter bábkészítővel

Ha bábokról, bábszínházról beszélünk, talán a legtöbb ember a gyerekeknek szánt előadásokra gondol, pedig valójában az egyik legösszetettebb művészeti ágról van szó. Amibe pedig talán még kevésbé gondolunk bele, hogy a bábok mögött alkotók is állnak, mégpedig saját „világgal”: a héten Kocsis Eszterrel randiztunk, hogy kicsit jobban belemélyedhessünk a bábkészítés rejtelmeibe.

Mikor, miért kezdett el érdekelni a bábkészítés?

A szobrászat érdekelt gyerekkorom óta, de nem találtam szobrásztanárt, akitől tanulhattam volna, így maradt a rajzolás. Nyíregyházán a Zrínyi Ilona Gimnáziumban tanultam, emellett a Művészeti Szakközépiskolába jártam Székhelyi Edit festőművész délutáni rajzóráira, otthon pedig készítettem agyagból a kisplasztikáimat.

Mik voltak az első lépések, állomások?

2005-ben megpróbáltam a felvételit a képző szobrász szakára, ahol azt mondták, hogy a tanulmányrajzaim rendben vannak, viszont a kisplasztikáim túlságosan groteszkek, ezeket nem lehet beadni a felvételire. Nem is próbálkoztam többet, mert közben már másodéves voltam az ELTE filozófia szakán, és azt mindenképpen szerettem volna végigcsinálni. 2007-ben láttam egy hirdetést, hogy a Budapest Bábszínház bábkészítő stúdiót indít. Sejtettem, hogy itt talán hasznát veszem a groteszk iránti vonzalmamnak. Ekkorra már készítettem néhány bábot magamnak, ezek azonban mechanikai szempontból teljesen rosszak voltak, és az anyagválasztás is katasztrofális volt. Szerencsére ide felvettek, és Magyarország legjobb bábkészítőitől tanulhattam. A mestereim Koryürek Vera és Lellei Pál voltak, akik a gyakorlati oktatás mellett a bábos szemlélet és esztétika alapvető szempontjait is megismertették velünk.

Hogyan képzeljük el a mindennapjaidat, hogy zajlik a munkád, az alkotófolyamat?

A bábkészítés alapvetően kivitelező szakma. A látványtervező/ bábtervező rajzai alapján készülnek el a bábok. Ilyenkor a látványterv és a bábtól elvárt mozgás a két fő szempont a készítés során, így bizonyos esetekben kompromisszumot kell kötni az egyik vagy a másik kárára. A bábkészítő – a fizika törvényeit figyelembe véve – javaslatokat tehet, de a rendező és a tervező dönt. Ha a bábkészítő saját ötletet valósít meg, a tervezésnél talán jobban figyelembe veszi a kivitelezhetőségi szempontokat, ez azonban azt a veszélyt rejtheti magában, hogy a fantázia nem szárnyal eléggé. A másik veszély, hogy szemet hunyok a hibáim felett, és azt mondom, hogy ezt eleve így akartam, pedig ez nem igaz. Nem könnyű a saját terveinkhez is olyan szigorúan tartani magunkat, mint a másokéihoz. Meg kell találni a középutat.

Mit kell tudni a bábozásról, a bábkészítésről?

Sajnos a mai napig széles körben elterjedt nézet, hogy a báb kizárólag gyerekműfaj. Ez nem így van. Számos nagyszerű felnőttelőadás is létrejön itthon és külföldön egyaránt. A bábszínház az egyik legösszetettebb művészeti ág, ahol az irodalom, színjátszás, képzőművészet és a zene összességéből egy különleges művészeti alkotás keletkezik. Azt, hogy ebben hol van a báb helye, mindig az adott előadás határozza meg.

Én azt gondolom, hogy a báb képzőművészeti alkotás.

Egy képzőművész tervező a darab rendezőjével együttműködve megálmodja a látványvilágot, amit a bábkészítők és a díszletkészítők „képzőművészeti technikusként” létrehoznak. Ez ahhoz hasonló alkotási folyamat, ahogyan például a reneszánsz idején a híres festők, szobrászok munkáin segédek dolgoztak. Ha kellően komplex és nagyszabású egy művészeti alkotás, akkor egy ember nehezen tudja létrehozni azt. A színpadon ennek megfelelően színművészek animálnak képzőművészeti alkotásokat. A báb bizonyos esetekben műalkotás, persze ehhez jónak kell lennie. Ez akkor is így van, ha ugyanaz a személy tervezi, készíti és adott esetben játszik is a bábbal.

Rá lehet ismerni az általad készített bábokra?

A szélsőséges naturalista csúnyaságok és a szépelgés közötti intervallumban próbálom elhelyezni az ötleteimet. Az tény, hogy valamivel sötétebb hangulatokat találok otthonosnak, mint az megszokott. Volt olyan, aki gratulált a Plüssinvázióhoz, de hozzátette, hogy ugye, ez azért nem gyerekeknek készült. Nem vagyunk egyformák, és a gyerekek sem azok.

Ha már megemlítetted: a Plüssinvázió című könyvhöz készült illusztrációd elnyerte a japán JIA Illustration Award nemzetközi zsűrijének 2018. évi különdíját. Mesélnél erről?

A mesét Ken Derby amerikai szerző írta, aki húsz évig Magyarországon élt. A történet először Türkmenisztánban jelent meg, teljesen más jellegű illusztrációval. Amennyire én tudom, a hetvenes években volt az ilyen típusú, bábos, fotózott illusztrációnak a virágkora. Főleg japán és német szerzők készítettek ilyen könyveket, de Magyarországon is készült néhány, például a Tévémaciról pár kötet. Szerettem volna ilyen könyvet lapozgatni, ezért gondoltam rá, hogy ezt a mesét így is lehetne illusztrálni.

A nehézség az volt, hogy nagyon sokáig tart egy ilyet elkészíteni. Én öt évig dolgoztam rajta, igaz, nem kizárólag ezt csináltam. És itt merül fel újra az, amiről korábban beszéltem, hogy az ember mennyire elégedett a munkájával. Az első év után az összes elkészült díszletet kidobtam a kukába és újrakezdtem. Amikor már nagyjából összeállt a látvány, akkor kértem Lukács Dávid segítségét, aki a könyvet fotózta, és Jeli András művészeti vezetőét. Ők elmondták a véleményüket, és ahhoz képest módosítottam a dolgokat. Maga a fotózás 15-16 órán keresztül tartott és egy közös alkotófolyamat volt, sok rögtönzéssel. Mindketten a filmes világból jönnek, az ő koncepciójuk volt a filmes látványvilág és a formátum. Amikor láttam a JIA felhívását, elküldtem egy képet, de aztán nem foglalkoztam a dologgal. Aztán jött az üzenet egy hónap múlva, hogy megkaptuk a díjat. A legviccesebb az volt, hogy a díj elnyerésével tagja lettem a Japán Illusztrátorok Társaságának, pedig sem japán, sem illusztrátor nem vagyok. A könyv bekerült az Év Gyerekkönyve Díj innováció kategóriájának döntősei közé, ősszel pedig beválogatták a képeket az 1. Budapesti Illusztrációs Fesztivál kiállítására a Képzőművészeti Egyetemre.

Mivel foglalkozol most? Vannak „bakancslistás” bábos terveid?

Ovidius Átváltozások című műve alapján szeretném illusztrálni a Minótaurosz történetét drótplasztikával készült bábokkal. Már egy éve kísérletezem a technológiával, a bábok készen vannak, de még nem tudom, hogy mikor lesz belőle valami.

Ez most megint valami új, ki kell találni, hogy működik-e egyáltalán,

vagy ez is mehet a kukába. Ezen kívül, ha minden jól megy, jövőre diplomázom mechatronikai mérnökként az Óbudai Egyetemen. Érdekelnek az animatronikus bábok, valamint a robotszínház mind gyakorlati, mind pedig elméleti szempontból. Nagyon érdekes kérdés, hogy színpadon – vagy akár filmen – mi a különbség báb és robot között. Vannak már ötleteim, de ez egy hosszú távú dolog lesz szerintem.