Pénteki kultúrrandi Kohut-Görömbei Luca üvegtervező művésszel

Kohut-Görömbei
Luca üvegtervező művész kelepcébe csalja a fényt, amelyet ékszereiben és
használati tárgyaiban tündököltet. Szakmai eltökéltség, játékos ötletek és
bravúros megoldások jellemzőek alkotásaira, melyeket egy különleges helyen, Üvegház
nevű üzletében mutat be. Család, galéria, műhely és baráti beszélgetések
központja ez a hely, ahol minden és mindig csillog. Randizzatok velünk, Lucával
ebben a szikrázó közegben!

Hogyan
jött létre az Üvegház, ami tulajdonképpen életed bázisa lett?

Mindig is szerettem volna egy központi helyet kialakítani tárgyaimnak, hogy folyamatosan jelen lehessek a piacon. Ezért nagyon sok kísérletezés előzte meg ennek az impozáns belvárosi kiállítóteremnek a megnyitását 2013 novemberében. Azóta itt töltöm a fél életemet – vagy még többet! 

Melyek
voltak eddigi pályád sarokkövei? Hogy jutottál el odáig, hogy megismerjék és
keressék munkáidat?

Nagyon hamar kezdtem a
pályát. Már 12 éves koromban kiterveltem, hogy üvegművész leszek. A szüleim
sokat segítettek kezdettől fogva. Debreceni vagyok, de ők lehetővé tették, hogy
Budapestre járjak rajzolni tanulni és felkészülni a felvételire. Az első sarokkövem
tehát a családi segítség. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre már elsőre
felvettek, ami szerencsés kezdésnek számított, és persze rengetek munka is volt
benne. Az egyetemi évek alatt az ösztöndíjjal Helsinkiben eltöltött négy hónap
nagyon termékeny időszak volt. A diplomámra formatervezési díjat kaptam. Ez nagy
lökést jelentett, ebből tudtam létrehozni a saját műhelyemet mindjárt az
egyetem elvégzése után.

Sokan az önálló életet egy saját lakással kezdik. Nekem a műhely volt az első. Igazából lakás helyett műhelyt vettem, amikor már ezt megtehettem, mert számomra ez jelentette a legfontosabb helyet ahhoz, hogy létezni tudjak. A következő sarokpont pedig az Üvegház megnyitása volt. Szerettem volna szerepelni a nyilvánosság előtt és felkerülni a térképre. A Moholy-ösztöndíj is fordulópont az életemben. Közben elvégeztem az ötvös iskolát is, hogy aranyműves is lehessek. Ezzel a tervezési munkafolyamatokon belül rengeteg lehetőség nyílt meg.

Folyamatosan alkotsz, működtetsz egy kiállítóhelyet és a családod is nagyon fontos szelete az életednek. Hogyan tudsz harmóniát teremteni az alkotói, az anyai és a galériaüzemeltető éned között?

Ez az igazi mission impossible! A világ legnehezebb feladata. A kislányom még csak másfél éves volt, amikor megnyitottuk az Üvegházat – nem is tudom már, hogyan csináltuk. Főleg az üzlet működtetése jelentett kihívást. Dolgozni kisgyerek mellett is tudtam: Emma még csak egyhetes volt, de már csiszoltam mellette, amikor épp megengedte. Van egy külön asztalkája, ahol ő is alkothat, és sokat van itt velem. De mindig az az első, ami vele történik. Az anyaságban az egyik legnagyobb kihívás, hogy reggel eldöntöd, hogy mit akarsz aznap csinálni, de ha a gyerekkel van valami, akkor azonnal borulnak a tervek. A kislányom egyébként rengeteg ötletet ad és inspirál. Valamint kialakított egy olyan készséget bennem, hogy jobban tervezzek, gyorsabban reagáljak helyzetekre. Sokkal hatékonyabban szervezem az időt, mert ez a fajta lét megtanított rá, hogy nem lehet elúszni.

Jól
látom, hogy egyfajta mániákusság is jelen van a tökéletes felületek megalkotásában?
Jellemző ez a munkavégzésedre?

Teljesen! Magammal szemben nagyok az elvárásaim, ez már az ésszerűség határán lévő maximalizmus. A tárgyaknak minden látószögből csillogniuk kell. Szerintem a szakmai profizmus kötelező. Muszáj megpróbálni kihozni a maximumot a tárgyakból. Van ennek egy izgalmas pszichológiája is, mert szó szerint bele lehet kattanni a tökéletességre való törekvésbe. Tudom, milyen a tökéletesen kidolgozott felület. Sokszor az apró hibák szabad szemmel nem láthatóak, vagy mások nem veszik észre, de mivel én tudom, hogy még nem tökéletes, képes vagyok napokig tovább dolgozni rajta. De ez az egész egy játék is egyben, hogy mikor hagyja abba az ember az egyes folyamatokat. Természetesen semmi sem tökéletes teljes mértékben, de én mindent megpróbálok, hogy technikailag az legyen.

A
Megfoglak ékszerkollekciód látszólag megkérdőjelezi a gravitációt. Van
bennük egyfajta játék a biztonság és a bizonytalanság között. Milyen élmény
inspirált erre?

Az ötvösiskolában ez volt a vizsgamunkám, melyben célom volt, hogy egy hidat alakítsak ki az üveg- és a fémművesség között. Az üveg anyagát a drágakövek szintjére szerettem volna emelni. Ebben a kollekcióban tulajdonképpen hagyományos ötvös foglalatok vannak, melyeket egy saját fejlesztéssel ötvöztem, ugyanis speciális módon az üveget is megolvasztottam ehhez.  A meglévő üveges tudásomat próbáltam összehozni az ötvös technikával.

Visszatérő
forma a tárgyaidon a gömb. Közvetít ez egyfajta elégedettséget, hogy kerek
minden?

Nekem az alkotás folyamata nagyon boldog érzés. Teljesen meditatív állapotban vagyok ilyenkor. Nekem ez nem munka, hanem életmód.  Elvonási tüneteim vannak, ha nem csiszolhatok. A gömbforma abszolút tükrözi ezt a fajta békeérzést, ami uralkodik ilyenkor bennem. A tárgyaimban mindig optikai játékok rejlenek, amiken én úgy szórakozom, mint a gyerekek. Szeretném megmutatni az embereknek az üvegben megbújó csodákat.

Az Üvegházon kívül hol
találkozhatunk a munkáiddal?

Rövidesen nyílik egy csoportos üvegművészeti kiállítás a szentendrei MANK Galériában, amelyen az én műveim is jelen lesznek.

Melyik
a legkedvesebb saját ékszered?

Bár nem én készítettem,
de a jegygyűrűm a legfontosabb ékszerem.

Mit
érzel, ha valakin megpillantod a saját ékszeredet?

Nagyon boldog vagyok, ilyenkor
néha megállítom az embereket az utcán.

Kinek
készítenél legszívesebben egyedi ékszert?

A lányomnak nagyon
szívesen készítenék fülbevalót. Nemrég csináltattuk meg neki az elsőt. 

Melyik
a kedvenc évszakod és miért?

Most már mindegyiket
szeretem. Eddig a nyár volt a kedvencem, de idén megtanultam megszeretni a
felkészülés időszakát, az év elejét is. Ez pedig rengeteg jó dolgot vonzott be!

Mi
a kedvenc zenéd?

Menthetetlenül U2-rajongó vagyok hatéves korom óta. Rengeteget segít, és sokat hallgatom munka közben is. Komolyzenében pedig Chopin- és Debussy-rajongó vagyok, de Bono mindent visz!

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond