Péntekenként megjelenő sorozatunkban izgalmas, sokszínű alkotókkal beszélgetünk.
Petrával egyetemista korunkban találkoztunk, csoporttársak voltunk az ELTE magyar szakán. Ő volt a nagyszemű, hosszú hajú lány, akinek fő ismertetőjegyei közé tartoztak a kedves mintájú ruhák, a kézben tartott könyvek és az, hogy őszinte élvezettel beszél az irodalomtudományról. Petra Instagram-oldalát figyelve aztán egyszer csak azt láttam, hogy Ausztráliában kötött ki, majd egyre több rendkívül magával ragadó, számomra meseszerű világot tükröző rajz miatt is a képernyőre tapadtam. A rajzokat nézve azt éreztem, hogy pontosan olyanok, mint amilyennek Petrát láttam. A héten vele beszélgettünk.
Gyerekkorodban mi volt a cél, mi szerettél volna lenni
leginkább?
Nagy álmom volt, hogy a legjobb ovis pajtásommal közösen festéssel töltsük felnőtt napjainkat, legalább 10 kutya társaságában. Valahol titkon még mindig erre vágyom, de sajnos nem hiszem, hogy ez valaha megtörténik.
Hogy jött a rajz, a rajzolás az életedbe?
Testvér nélkül felnőve sokszor nem akadt játszótársam a
szünidőben, így inkább az olyan magányos tevékenységek felé húzott a szívem,
mint az olvasás vagy a rajzolás. Gyerekként anyukám fiatalkori rajzai és az ő művészet
iránti szeretete keltette fel az alkotás iránti érdeklődésemet, bár akkoriban
inkább csak az alkotás, a bíbelődés folyamatából fakadó öröm volt meghatározó
számomra, mintsem annak a végeredménye. A gimnáziumi éveim közepén viszont
abszolút abbahagytam a rajzolást, nem láttam benne lehetőséget a magam számára.
Meg ugyebár akkoriban kezdett el komolyabban érdekelni az irodalom is.
Aztán az ELTE magyar szakán kötöttél ki, mi is innen ismerjük egymást. Irodalmi ambícióid nem voltak?
Ha írói ambíciókra gondolsz, sosem vonzott maga az írás, inkább az a fajta ember vagyok, aki mások írásait szereti darabokra szedni és közelebbről megvizsgálni. Így az első egyetemi évem alatt megfogalmazódott bennem a terv: szeretnék doktori fokozatot szerezni irodalomtudományból. Viszont mire eljutottam a mesterszak végére, magamnak sem mertem eleinte bevallani, hogy már nincs ehhez a pályához affinitásom.
Mesélj egy kicsit arról, hogy kerültél Ausztráliába!
Mindig is szerettem volna kicsit külföldön élni, de azt álmaimban sem gondoltam volna, hogy Ausztráliába sodor az élet, azt pedig végképp nem, hogy majd le is telepedek itt. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy 40 kg-ba sűrítve az életemet búcsúzkodom a reptéren a családomtól. Ennek pedig lassan 4 éve. Szóval igazán csak a véletlen műve, hogy itt kötöttem ki, de nagyon örülök, hogy így alakult.
Mi az, ami a legjobban hiányzik itthonról?
Hogy bármikor meglátogathassam a családomat.
Amennyire kívülállóként láttam – de javíts ki, ha
tévedek –, a kiköltözésed után egyszer csak „ellepték” az oldaladat a szebbnél
szebb rajzaid. Kicsit talán a honvágyadat is enyhítetted a rajzolással?
Az első néhány év érzelmileg nagyon megterhelő volt, ennek oka pedig mind a honvágy, mind pedig az a kultúrsokk volt, amire nem voltam felkészülve. Elveszettem az addig engem körülvevő szociális és kulturális kontextust, az új pedig még túl idegen volt. Ezt a két állomás közötti állapotot, ezt a „sehova nem tartozást” próbáltam feldolgozni a rajzokon keresztül, amiket eleinte igazából csak magamnak készítettem terápiás jelleggel. Aztán persze egy idő után mégis szükségét éreztem annak, hogy „hangosan” is kimondjam ezeket a gondolatokat, hátha valaki, aki hasonló problémával küzd, meghallja őket, így elkezdtem egyre gyakrabban megosztani a rajzaimat.
A képeid sokszor hordoznak magukban történeteket. A
történetmesélés szerves része az alkotói stílusodnak?
Leginkább azokat az alkotókat érzem közel a szívemhez,
akiknek a munkája nem csak esztétikailag izgalmas, de betekintést is enged az
illető személyes világába. Nekem ezek a történetek segítenek kapcsolódni
másokkal és saját magammal is. Bár a saját rajzaimat illetően inkább úgy érzem,
hogy ezek csak történetfoszlányok, hangulatok, sosem valami egész.
Mit gondolsz, hogy lehetne elmesélni pár mondattal, milyen
a te rajzvilágod? Mitől lesz valami „petrás”? Számomra meseszerűek a képek.
Ez biztosan kliséként hangzik, de az ausztrál naplemente (ennyi gyönyörű naplementét sosem láttam!) az elsődleges forrása annak az alaphangulatnak, amit a képi világommal szeretnék tükrözni. A pasztellszínekben játszó felhőkben mindig ott van valamiféle álomszerű tűnődés, majd mielőtt végleg lebukna a Nap, még egy rövid időre élénk színekkel festi meg az ég alját, mintegy felkiáltás- vagy felszólításként. Ebbe a békét sugalló képbe mindig vegyül egy bizonyos mértékű melankólia is, hiszen valami mindig véget ér, ahogy a napkorongot az óceán horizontja elnyeli. Illetve alapvetően próbálom egyfajta játékos, gyermeki kíváncsisággal szemlélni a világot, így ez a perspektíva és a felfedezés iránti vágy sokszor megbújik a rajzaimban.
Többször láttam, hogy felhívod valamire a figyelmet a
rajzaiddal, ilyen például a körülöttünk lévő világ, a környezetünk védelme is.
Mik foglalkoztatnak még?
Rengeteg olyan téma van, amit fontosnak tartok és ami
mellett a való életben teljes mellszélességgel kiállok, többek között szívügyem
az állatjogi aktivizmus. Ugyanakkor még nem találtam meg a megfelelő módját
annak, hogy ezeket hogyan tudnám a saját képi világomon keresztül
interpretálni.
Hogy születnek a rajzok? Vannak alkotói „szeánszaid”, esetleg olyan körülmények, helyzetek, amik kellenek ahhoz, hogy nyugodtan tudj rajzolni?
Muszáj rendet raknom, mielőtt bármibe belekezdenék, illetve akkor tudok a legnyugodtabban rajzolni, ha tudom, hogy nem kell kitennem a lábam a házból.
Februárban kezdtél tanulni a Curtin Egyetemen. Mesélsz
egy kicsit az eddigi tapasztalataidról és arról, hogy mit tanulsz ott?
Digitális felhasználói élmény- és interakciótervezést tanulok, illetve minorként az illusztrációt vettem fel. Még mindig nem tértem magamhoz, hogy mennyire professzionális közegben folyik az oktatás, illetve a diploma részeként az egyetem gyakorlati helyet is biztosít helyi ügynökségeknél, emellett lehetőséget teremtenek arra is, hogy fizetett projektekben vehessünk részt. A hatalmas kampusz maga pedig gyönyörű környezetben helyezkedik el, telis-tele őshonos növényekkel.
Mik a tervek, hol látod magad mondjuk öt év múlva?
Szeretnék egy digitális ügynökségnél szebbnél szebb illusztrált honlapokon és applikációkon dolgozni, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján bármi történhet.
| Mit rajzoltál utoljára? Tove Jansson portréját az illusztrációs órámra. |
| Ha bárkit mondhatnál, kivel mennél el kávézni? Wes Anderson |
| Milyen szuperképességet választanál? Repülés |
| Mi a kedvenc könyved? Herta Müller Lélegzethintája marad az örök kedvenc. |
| Ki a kedvenc kortárs alkotód? Shaun Tan |
