Lévai Zsófi két, látszólag összeférhetetlen területbe szeretett bele: a divat és a technológia egyaránt lenyűgözi, és ő bátran párosítja őket kreációiban. Az ötletből családi vállalkozás lett, édesanyjával és két fejlesztővel közösen alakítják ki a LED-ekkel, szenzorokkal átszőtt ruhadarabokat. Az art-tech térnyeréséről, az online-offline dilemmáról és legújabb kollekciójáról, a ROMP-ról is mesélt nekünk a tervező.
Hogy kezdődött? A technológia vagy a divat iránti érdeklődés született meg előbb benned?
Ez nálam egy párhuzamos és egymástól teljesen független folyamat volt. Érdekes, hogy ma a divat és a technológia még egymást kizáró fogalomként él.
Olyan családban nőttem fel, ahol az összes nő hatalmas kocka. Nagymamám villamosmérnök volt, aki a '80-as években összerakta nekünk az első PC-nket (személyi számítógép). Külföldre járkált a különböző alkatrészeket beszerezni. Anyukám programozó matematikus, aki jelenleg is egy nagy bank rendszer-architektúráját fejleszti.
Nálunk mindig ‘tech’ témák voltak központban.
A nyughatatlan kíváncsiságomat az újabb és újabb technológiák iránt is tőlük örököltem.
A divat ereje már nagyon kicsiként lenyűgözött. Nagycsoportos óvodás koromban a környezetem egyik napról a másikról hirtelen teljesen máshogy kezdett kezelni, pedig csak annyi történt, hogy egy nagyon erős dioptriás szemüveget kaptam. Egyszer csak egy furcsa, ufószerű kívülálló lettem. Mitől lesz valami vagy valaki elfogadott? Minden kornak megvan a szépségideáljai, formavilága, esztétikája, normái, ezek kezdtek el érdekelni. Meg akartam érteni ezeket a nagyon banális fogalmakat, hogy mi a szép, mi a csúnya, mi a normális. Ezért fordultam a művészet felé.
Az art-tech fogalma sokak számára ismeretlen még. Hogyan fonódott össze nálad ez a két terület?
Minden művész az adott korszak technológiai vívmányait használja fel a műve létrehozásához, így végül is minden alkotás az art-tech fogalma alá tartozik.
Amiben a jelenlegi art-tech továbbmutat ennél, az egyrészt az, hogy dinamikus interaktív alkotások születnek, így eltűnik a távolság a mű és a szemlélő között.
A statikus alkotásokkal szemben itt az érdeklődő aktív eleme lehet a mű létrehozásának.
A másik, hogy nagyon különböző tudományterületeknek kell összekapcsolódnia ahhoz, hogy ezek az alkotások megszülessenek. Ez egy nagyon izgalmas szinergia, és csapatmunka.
A családomban uralkodó mérnöki univerzum ellen tinédzserkoromba lázadtam fel, és hogy felbosszantsam anyukámat, a divattervezést választottam. Megcsináltam a saját divatmárkámat, ami sikeres volt, de egy idő után többre vágytam. Elkezdtem kísérletezni innovatív anyagokkal, mint például a reflektív matéria, majd jöttek a LED-ek. Az volt a kezdet.
Visszataláltam a gyökereimhez. Nagyon élvezem az új technológiákban rejlő tudást és lehetőségeket. Ekkor kezdtünk el együtt dolgozni anyukámmal: ő a rendszerarchitektje a munkáimnak. Mellette még két fejlesztő sráccal csinálják a software-fejlesztési részét a prototípusaimnak. A MOME-n a mesterdiplomámban is már ezzel foglalkoztam. Egy olyan öltözékkollekciót hoztam létre, ahol az elektronikát intergáltam az anyag szerkezetébe egy speciális kötési eljárással.
Mit jelent számodra a textil? Ha jól sejtem, bőven túlmutat a mindennapi használati tárgy, a ruha fogalmán.
A divatnak, öltöztödésünknek, a testünket takaró textileknek erős kommunikációs szerepe van. Klasszikus értelemben véve nagyon egyszerű tartalmakat tudtunk vele közvetíteni, mint például hogy mennyire vagyonos valaki, mennyire akar kívánatos lenni, vagy mennyire akar kitűnni vagy beilleszkedni valahova. Ezeket a kliséket a feminista mozgalmak szép lassan alakítják át, hogy bárki bármit viselhessen mindenféle megítélés nélkül. Mik kerülhetnének ezen kategóriák helyébe? Milyen információt lenne érdemes közvetíteni magunkról? Az online profiljainkat olyan nagy gondossággal építgetjük, komplex tartalmakat osztunk meg magunkról, érdeklődésünkről, személyiségünkről.
Számomra a textil ‘Soft Interface’-t jelent. Olyan matéria, ami egyrészt érzékeny különböző interakciókra (például mozgásra, hangra, vagy érintésre). Másrészt a különböző darabok képesek egymással kommunikálni, adatokat megosztani egymással. Harmadrészt flexibilisek, azaz a testet kényelmesen be tudják burkoni. Új csatorna az egymás közötti kommunikációra.
Az eddigi kreációid fő témája az emberek közti interakció offline térbe helyezése. Miért érzed fontosnak ez a témát?
Olyan világban élünk, ahol a fizikai, digitális és biológia szféra összeolvad. Megtanultunk zökkenőmentesen áramolni a virtuális és a fizikai terek között. Ebben nő fel egy új generáció, ahol a fiatalok online játékterekben és egyéb digitális platformokon élik a szociális életüket, mint például Instagram, Twitch, Fortnite. Az információ forrása már nem az ember, hanem a Google. A játék is, amelynek egyik alapdefiníciója a térbeli elkülönülés a szokásos élettől, újraértelmeződik.
Az online tér adta késleltetett/megszűrt/nem face-to-face jelenlét kihat a kapcsolatainkra, átalakítja jelrendszerünket.
Ebben az új életformában a fizikai jelenlét új jelentőséget nyer, luxustevékenységgé válik, a komfortos online térrel szemben.
Harari szerint egyrészt élünk egy objektív valóságban, ami a fizikai világot jelenti körülöttünk, másrészt pedig létrehoztunk olyan képzeletszülte, inter-szubjekív valóságokat, mint istenek, vállalatok, nemzetek. Erre azért volt szükség, hogy nagyobb mennyiségű, egymást nem ismerő embert lehessen mozgósítani úgy, hogy megbízzanak egymásban és hatékonyan tudjanak együttműködni. Eddig ez volt a túlélésünk kulcsa.
Hogy olvassuk és dekódoljuk egymás testbeszédét, ha azokat csak különböző médiumokon keresztül tapasztaljuk meg? Hogyan változik a kooperációs képességünk ezáltal? Mi alapján bízunk meg egy másik emberben? Milyen inter-szubjektív képzelet szülte valóságok tudnak megmozgatni minket? Milyen új impulzusok vannak ránk hatással?
Legújabb kollekciódban hat darab sál készült, amik képesek a viselő mozdulatait értelmezni. Hogy kell ezt elképzelni?
A ROMP egy olyan interaktív sál kollekció, ami értelmezi a viselői testbeszédét, azok egymásra gyakorolt hatását játékos formában megmutatja. Azt kutatom, hogy a korunkra egyre inkább jellemző, fizikai és digitális terek összeolvadása milyen hatással van az emberi kommunikációra. Az üzenetünk valódi jelentését metakommunikációval kódoljuk, amiből nagyon sok elveszik az új médiás csatornákon keresztül. Milyen közel állunk egymáshoz, milyen gesztusokat használunk, arckifejezés és intonáció, testbeszéd teszi az üzenetedet teljessé és igazzá. A szimpla tartalomnak nagyon sokféle jelentése lehet a megfelelő emoji nélkül. Engem ezek a nyers adatok érdekelnek. Hogyan tudom megőrizni, újraértelmezni őket és digitális világ számára jóval kompatibilissé tenni? Hálózatként működve megjeleníti a hálózat elemeinek egymásra gyakorolt hatását a beépített fénypontokon.
Jelenleg ez a munka Szentendrén az ÚjMűhely Galériába van kiállítva, november 15-től pedig az Budapesten a Zipernowsky Galériába látható.
Nem ez az első alkalom, hogy táncosok segítségével mutatod be a ruháidat. Hozzád is közel áll a mozgásművészet, vagy ez csupán egy praktikus szempont volt?
Minden munkám csak az emberi test kontextusában értelmezhető.Emellett még interaktívak is, tehát valamilyen ingerre reagálnak. Ezért akkor lehet őket leginkább értelmezni, ha mozgásban vannak. A tánc univerzális metakommunikációs nyelv, ami még jobban felerősíti a mondanivalómat. A mostani kollekcióhoz is készítettünk egy új performanszot a Szentendrei Kortárs & Balett Tánccsoporttal és Mákó Rozi zeneszerzővel. Hamarosan készül belőle videodokumentáció.
Mit gondolsz, a kreációid bekerülhetnek a ruhatárunkba egy szép napon? Lehetséges, hogy a mindennapjaink részévé váljanak?
Jelenleg ez a terület ott tart, mint amikor Steve Jobs a garázsában forrasztgatta össze az első prototípusait. Most már a többségnek mobilja van, amit majdnem mindig a zsebünkben tartunk, a hozzá tartozó wireless Airpod pedig ott lóg folyamatosan a fülünkben. Innen szerintem már nem nagy logikai ugrás, hogy ugyanez a tudás a ruha matériájába kerüljön.
Mik azok a témák, akár művészetileg, akár globálisan, amik leginkább foglalkoztatnak az utóbbi időben?
A 21. századot olyan új fogalmak határozzák meg, mint a “technicity”, ami az identitás azon aspektusa, amelyet az egyén és a technológia kapcsolata fejez ki. Klaus Schwab szerint a 4. ipari forradalom közepén vagyunk, ahol elmosódnak a határok a fizikai, digitális és biológia szférák között. Holly Herndon képzőművész ezt a folyamatot úgy fogalmazza meg, hogy sokféle új érzetet és érzelmet tapasztalunk meg, ami korábban nem volt lehetséges, mivel teljesen új módokon kapcsolódunk egymáshoz.
Nem tudjuk megállítani ezt az átalakulást. Folyamatosan két világban kell léteznünk. Életünk online és offline szférákban zajlik párhuzamosan nap mint nap.
A COVID vírus
miatt ez pedig már nemcsak döntés kérdése, hanem kényszerűség is. Hogyan adaptálódunk ehhez az új helyzethez?
Egy magyar művész, akinek a munkássága nagyon inspirálóan hat rád:
Mauer Dóra, a progresszív nők nagyon inspirálnak.
Egy technikai kütyü, ami nélkül nem tudnád elképzelni az életed:
A legjobb beruházásom eddig egy Sony WH-1000XM2 Noise Cancelling Headphones volt. Fantasztikus csöndet tud teremteni körülöttem, ami home office és család mellett az életemet menti meg.
Egy film, amit bárhányszor újra tudnál nézni:
Mátrix. Nagy sci-fi rajongó vagyok. De már alig várom, hogy az új Dune adaptáció kijöjjön.
Egy divattervező, akinek a kollekcióit szívesen viseled:
Samsoe Samsoe
A fotók forrása Lévai Zsófia hivatalos oldala.
ROMP fotó, videó: Designer: ZSÓFI LÉVAI System Architect: SAROLTA SETÉT Software Developer: MÁTÉ LENCSÉS Software Developer: DÁVID FEHÉR Media Designer: GÁBOR KARCIS Supported By: Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíj VIDEO Director: Declan Hannigan Designer: Zsófia Lévai DOP: Priszcilla Varga Editor: Declan Hannigan, Anna Buczó Production Manager: Blanka Titkos-Lévai Art Director: Zsófia Lévai Styling: Zsófia Anna Kormos Music: Jérome Li-Thiao-Té / WATCHA STUDIOS Model: Flóra Csesznok Model: Míra Mészáros Production Assistant: Krisztina Heckler Make-up: Kürti Nanett Clothes: Nimfa Graphic Design: Compact Studio
