A kétlemezes Kontraszt 2020-ban a debreceni Fülesbagoly tehetségkutatón, majd az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjén is győzedelmeskedett. Harcsa Veronikát annyira meghatotta az egyik koncertjük, hogy utána meghívta őket a Művészetek Völgyébe, az udvarába fellépni. Mirtse Korinna duóból zenekarrá bővülésükről, a terveiről és arról mesél, milyen érzés megtudni: egyik rajongójuk tíz órát vonatozott a koncertjükre.
Mikor vált a szenvedélyeddé az éneklés, a zene?
Régóta állok színpadon, mivel kiskoromban sok népdaléneklési versenyen vettem részt, de azt hiszem, akkor kaptam rá igazán az ízére, amikor először zenéltem zenekarral. Ez a gimnáziumi éveim alatt történt. Addig mindig csak vagy a capella, vagy zenei alapra énekeltem. Sosem fogom elfelejteni, milyen érzés volt, amikor először tehettem úgy, hogy mellettem szólt a dob, a gitár, a zongora – egészen új, addig nem ismert energiáim, érzelmeim szabadultak fel akkor. Ettől könnyű gyorsan függővé válni.
Anyukád (Mirtse Zsuzsa író, költő) is művészlélek, író és költő, ez nyilván inspirálóan hatott rád: például szeretsz dalszövegeket írni. Az írott szöveg más formában is jelen volt az életedben?
Nagyon szeretem az irodalmat és a nyelvtant (az utóbbi sokak által meg nem értett szenvedély, de én nagyon élvezem a magyar nyelv logikáját, megfejtéseit), és kiskoromban sok vers- és prózamondó versenyen vettem részt. Sokáig azon is gondolkoztam, hogy a színművészet felé fordulok, de végül úgy döntöttem, hogy elég nekem az, ha csak a saját érzelmeimet viszem fel a színpadra. Néha még azokat elég is nehéz irányítani.
A népzene felől érkeztél. Mivel fogott meg magának és később hogyan „váltotta le” a könnyűzene?
A gimnáziumban megkeresett egy jazz-zenekar, hogy volna-e kedvem velük énekelni, és persze volt. Örülök, hogy a népzenével indult számomra az éneklés: a népdalokban gyönyörű és tiszta érzelmek vannak. De úgy gondolom, hogy a könnyűzenében még jobban ki tudok teljesedni, ezért most már azzal foglalkozom. Ettől függetlenül a mai napig szeretem a népzenét, és dúdolgatni is szoktam magamban a kedvenc népdalaimat.
Egyértelmű szerelem számodra a zene, középiskola után mégis a filmek felé fordultál.
A középiskola után számomra nem volt kérdés, hogy egyetemre szeretnék menni, de semmilyen szakon nem tudtam magam elképzelni. Hiába győzködtek sokan, hogy úgymond „rendes” szakma után kellene néznem, én úgy működöm, hogy ha valami érdekel, azt nagyon csinálom, de ha valami nem, azt nagyon nem, és tudtam, hogy az egyetem már nem játszótér. Őszintén szólva fogalmam sem volt, hogy mit szeretnék kezdeni a szabadbölcsész-diplomámmal, de tudtam, hogy érdekel a filozófia, az esztétika és a filmek világa, ezért oda felvételiztem.
Ha jól tudom, videóklipekkel a mai napig foglalkozol, többet vágtál és rendeztél is. Hogyan jött ez a vonal, és tervezed-e folytatni?
A rendezésbe egy saját videóklippel csak belekóstoltam, vágni viszont rendszeresen szoktam. Az egész úgy alakult ki, hogy én vágtam a zenekarunk videóklipjeit, amikhez Bikali Sándor barátom forgatta a nyersanyagot. Pár klip után ő felvetette, hogy mi lenne, ha nemcsak a saját klipjeinket vágnám, hanem más zenekarokét is, és azóta együtt dolgozunk. Szeretem ezt a munkát, rengeteg kreativitásnak ad teret, és mindig nagyon szép élmény számomra, amikor valaki megkapja azt a klipet a zenéjéhez, amit megálmodott.
Kiknek a klipjein dolgoztál?
A legtöbb klipet feltörekvő zenekaroknak csináljuk, de nagyobb nevekkel is dolgoztunk már, nemrégiben például Bereczki Zoltánnak készítettünk egy klipet.
Az egyetem után visszakanyarodtál a zenéhez, és felvételiztél a Kőbányai Zenei Stúdióba. Hogyan született meg ez a döntés?
Nagyon nehéz volt, de úgy gondolom, néha bele kell ugrani ilyenekbe. Az egyetem szép emlék számomra, szuper dolgokat tanultam ott, de vonzott a színpad, a zenélés, ezért nem tudtam annyira elmélyülni a témában, mint kellett volna. Egyszer egy tanárom a beadandóm értékelésekor azt mondta, hogy teljesen korrekt az egész, teljesítettem a feladatot, de nem látja benne a szenvedélyt, azt, hogy kutattam és beleástam magam a témába. Igaza volt. Tudtam, hogy bár nagyon érdekel, nem ez az, amiben most el tudok mélyülni. Úgy gondolom, hogy amíg van rá lehetőség, azzal érdemes foglalkozni, amit őszinte szenvedéllyel tudunk csinálni. Emiatt felvételiztem a Kőbányai Zenei Stúdióba, és ott, ének szakon tanultam tovább.
Milyen hangszereken játszol?
Sajnos egyik hangszernek sem vagyok a mestere, pedig ez mindig nagy vágyam volt. Ismerkedni viszont imádok velük: alapszinten játszom zongorán, gitáron és ukulelén, ezt-azt tudok szájharmonikán, és egy ideig csellózni is tanultam, de azt inkább senkinek nem javasolnám, hogy meghallgassa.
Kőbányán ismerted meg a duóként indult Kontraszt „másik felét”, Csizmazia Zsoltot. Hogyan érkeztek a képbe a többiek?
Csizmazia Zsolttal sokáig kényelmesen elvoltunk a Kontraszt duófelállásában, de úgy éreztük, elértük a határait. Úgy éltük meg, hogy a dalok életre keltek, és zenekari hangzást követelnek. Választhattuk volna az „egyszerűbb” utat, és használhattunk volna rengeteg előre elkészített hanganyagot a koncerteken, de mindketten az élő zene hívei vagyunk, ezért zenekart szerveztünk magunk köré. Így jött a képbe Balázs Misi (billentyű), Molnár Péter (basszusgitár) és Holdosi Attila (dob).
Hogyan néz ki a munkamegosztás? Úgy tudom, hogy a dalszerzés és a szövegírás is fontos számodra.
Az új dalok vázait továbbra is ketten hozzuk létre. Szeretem, ha egy dal teljesen lemeztelenítve, egy szál akusztikus gitáron is megállja a helyét, ezért ez egyfajta próbatételként funkcionál számomra. A hangszerelésben nagy szerepük van a srácoknak: a stúdióhangzást már az előző lemezünkön is Balázs Misi segítségével raktuk össze, az élő zenekari hangzás pedig a próbateremben születik meg. Sok ötletünk támad már a dalok születésekor is, ezeket olyankor feljegyezzük, aztán a közös próbákon visszatérünk rájuk. Egyébként szeretünk a már meglévő dalokon is folyamatosan dolgozni: fejlesztgetni, alakítgatni a hangzást vagy akár a szerkezetet koncertről koncertre. Ez a folyamatos alakítgatás életben tartja a dalokat, mi pedig vagyunk annyira maximalisták, hogy soha semmit ne érezzünk véglegesen késznek.
Mikre vagytok a legbüszkébbek a Kontraszt eddigi pályafutásából?
Nagy meglepetés és büszkeség volt számunkra az Öröm a Zene tehetségkutatón szerzett első hely. Ez egy többfordulós verseny, amelyre országszerte jobbnál jobb zenekarok jelentkeznek. Egyáltalán nem számítottunk rá, hogy nekünk ítélik az első helyet, ráadásul több egyéb díjjal együtt: külön örültünk a legjobb dalszövegíró díjának, és a legjobb női énekesnek járó díj is nagyon megtisztelő volt.
A Dalfutár legutóbbi évadában is találkozhattunk veled. Milyen élmény volt a forgatás?
Talán a Dalfutár a másik, amire a legbüszkébb vagyok. Régóta szeretem a műsort, hiánypótló. A képernyőről is átjön, hogy mennyire szerethető emberek dolgoznak rajta, de a való életben ezt fokozottan érezni lehet. Egy csodacsapat, amely minden szereplőre egyesével odafigyel, és ami nagyon fontos: olyanként akarja őket bemutatni a nézőknek, amilyenek valójában. Nem erőltetnek semmi olyat, ami nem önazonos. Hiába nézne ki jól a képernyőn, fontosabb az alkotók személyisége.
Azt is kiemelném, hogy epizódról epizódra felhívják a figyelmet olyan jótékony szervezetekre, amelyekkel magunktól nem találkoznánk. Ez szerintem nagyon szép dolog. Persze izgultam a feladat miatt, de a forgatáson nagyon klasszul éreztem magam. Az alkotói csapat és a stáb is a szívemhez nőtt.
Hozott a műsor neked és a zenekarodnak népszerűséget?
Sokan találtak meg a Dalfutár után, aminek persze nagyon örülünk. Volt, aki tíz órát vonatozott azért, hogy meghallgassa a koncertünket, és az pláne nagyon jólesett, hogy utána üzenetet küldött nekem, hogy teljesen megérte. Sok üzenetet kaptam azzal kapcsolatban, hogy kiből mit váltott ki egy-egy dalunk. Ilyenkor mindig nagyon hálás vagyok, hiszen alapvetően ez a cél: érzelmeket ébreszteni, elgondolkodtatni. Egészen különleges érzés lelkeket megérinteni a zenénkkel. Hálás vagyok, hogy ezt újra és újra átélhetem.
Milyen közelebbi és távolabbi terveitek vannak a Kontraszttal?
A nyár a koncertezésről szólt, most pedig, hogy kicsit lecsendesedett a zsongás, szeretnénk a dalszerzésre koncentrálni. Ettől függetlenül persze lesznek koncertek, legközelebb október 27-én tartunk egyet az Esernyősben. Távoli terv rengeteg van. Jelenleg nagy cukorkabolt a jövő, és most igyekszünk annak a sorrendjét meghatározni, hogy mit mikor szeretnénk ott megenni.
Van még olyan hobbid, tevékenységed, ami annyira közel áll a szívedhez, mint a már említettek?
Szeretek fotózni, de csak hobbiszinten. Szívesen továbbfejleszteném a tudásom, de sajnos egyelőre így is túl kevés órából állnak a napok, néha pedig túl is csordulnak a dolgok. Olyankor próbálok tudatosan kikapcsolni, a szeretteimmel lenni vagy kirándulni egyet.
A zenekaros dolgok mellett milyen egyéb terveket szövögetsz?
A megvalósítandó tervek listámon főleg a zenekaros dolgok szerepelnek, de nagyon szeretnék minél többet utazni. Eléggé bosszant, hogy mennyi mindent nem láttam még.
Aktuális dallamtapadás(ok):
Most épp új dalon dolgozunk, és ilyenkor megállás nélkül effélék járnak a fejemben, de a Blahalousiana Éllek túl és Sokat bír című dalai is sokszor beragadnak mostanában.
A legmeghatározóbb zenék az életedben:
Elég sok volt, nehéz így kiemelni párat. Főleg a Beatlesen és Bob Dylanen nőttem fel.
Példakép a dalszövegírás terén:
Nincs példaképem, de a kortárs magyarok közül nagyon szeretem Hujber Szabolcs és Tariska Szabolcs munkáit.
A hely, ahova most szívesen elteleportálnál:
Írország.
Kedvenc klipek:
Ez nagyon nehéz kérdés, mert összehasonlíthatatlanok. Ha ki kell emelni egyet, akkor a Katy Perry The One That Got Away című dalához készült klipet nagyon-nagyon szeretem, már meg sem merem nézni, mert mindig megkönnyezem.
Fotók: Kultúra.hu/Bach Máté
