A Nyugat-Európában nagy népszerűségnek örvendő utcazene lassacskán kezdi meghódítani a budapesti utcákat, köztereket is. Ökrös Zoltán Sztojkával beszélgettünk különleges hangszeréről, zenei kihívásokról és egyéb érdekességekről.  

Hogyan találtál rá a zenére?

1999-ben, hétéves koromban a szüleim beírattak a tiszafüredi zenei iskolába, ahol billentyűzni kezdtem. A tanárom elektromos citerával is foglalkozott, velem is sikerült megkedveltetnie a hangszert, majd az iskolai tanulmányaim elvégzése után felajánlotta, játszhatok a zenekarában. A mai napig megmaradt a jó viszony és a közös zenélés.

Mi fogott meg a hangszerben?

Akkor hallottam először ezt a fajta hangot, és nagy hatást gyakorolt rám. Előzőleg pár növendék már mondta, hogy milyen klassz és univerzális hangszer, tökéletesen alkalmas arra, hogy a népzene mellett világzenei darabokat szólaltassunk meg rajta. Gondoltam, megpróbálom.

Azóta nem szabadulok  tőle.  

Tanulmányaid befejezése után milyen irányba mozdultál el?

Zeneiskolai keretek közt nem képeztem magam tovább. Ajánlották, jó lenne ezen az úton folytatnom az utam, de elvetettem mint megoldást, az érettségit választottam. Később autodidakta módon képeztem magam, zenészektől, nagyobb mesterektől tanultam. Bak Zoltán rengeteg tanáccsal látott el, sokat tanultam tőle.

Kezdetben milyen zenéket játszottál?

Elsőként gyerekdalokat tanultam és magyar népzenét, majd más országok népzenéit is elsajátítottam. Ha nincsenek úgynevezett népi gyökerek ezekben a zenészekben, akkor nagyon sok irányba el lehet menni, de a lényege valahogy elsikkad. Az egész gyökere a népzene, az ősi népek ránkhagyományozta zenét formáljuk tovább és tovább.

Bele lehet kényelmesedni a népzenébe?

Abszolút! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak népzenét játsszunk. Mi szeretnénk egyéb műfajok felé navigálni, beleérte a jazzt, a rockot vagy a klasszikus zenét.  Az elektromos citerát szeretnénk olyan közegbe helyezni, ahol rendes pódiumhangszerként funkcionál. Elvi akadálya ennek nincs, esetleg az lehet a buktató, hogy egyelőre annyira még nem ismeri az elektromos citerát a nagyközönség.

Nem népszerű a hangszer?

Ha kimondom, hogy citera, mindenki fejében a lúdtollal, sok húrral pengetett hangszer jelenik meg. A mai rohamosan fejlődő világunkban minden felveszi a maga kortárs alakzatát, tehát a citerának is alkalmazkodnia kell ehhez a változáshoz, különben alulmarad a többi hangszerrel szemben.

Folyamatosan kísérletezel?

Igen. A tanárom egyik elve az volt, hogy addig vagyunk zenészek, amíg a változtatás képessége és igénye megvan bennük. Ha a rutin vesz erőt rajtunk, onnantól az egy zenei szituáció halála is lehet. Az érdekesség megőrzéséhez az új dolgok felé elmozdulás elengedhetetlen.

Az utcazenélés honnan jött?

A saját zenekarommal az ország számos pontján felléptünk, majd 2016-ban belevágtam az utcazenélésbe. Akkor költöztem Budapestre. Előzőleg az egyik zenei tanítványom kipróbálta magát ebben a műfajban, és ez ösztönzött arra, hogy én is próbáljam meg.  Munka mellett kezdtem bele, kiegészítő foglalkozásként, majd ahogy egyre több tapasztalatot gyűjtöttem, jobban belemélyedtem. Idővel arra a döntésre jutottam, hogy főtevékenységként kötelezem el magam az utcazenélés mellett. Folyamatosan keresem, mi fogja meg az embereket, mi tetszik nekik. Izgalmas és inspiráló.

Az első alkalmat megelőzően nem féltél?

Furcsállottam, hogy létezik ez a műfaj, mindaddig, amig ki nem próbáltam. Ha a legjobb tudásod szerint állsz ki az emberek elé zenélni, értékelni fogják. Felismerik, hogy értük történik. Ha csak egy hüvelykujjfelmutatással jelzik, mennyire tetszett nekik a játékom, az is izgalmas élmény.

Nem teremt furcsa szituációt, hogy aprót dobnak neked az utcán? Nem érzed kényelmetlennek?

Különösebben nem zavar. Úgy érzem, attól minősülne ez koldulásnak, ha kéregetnék, de akkor és ott a zenét támogatják pénzzel, a zenéért dobnak aprót.  

Ahogy zenélés közben megfigyeled az embereket, mit tapasztalsz?

Rendkívül pozitív a tapasztalatom. Néha rossz hangulatban találok el valakkit, és emiatt a negatív véleményének ad hangot, de összességében ez ritka. Tudomásul veszem, hogy nincs két egyforma ember, nincs két egyforma hangulat. Az utcán rengeteget lehet tanulni az emberi jellemről.

A helyszín meghatározza a zeneválasztást?

A helyszín, az emberek, a hangulat, ezek mind-mind befolyásolják a repertoárt. Állandó, improvizált számokat játszom, alkalmanként az adott pillanatban kitalált darabokat adok elő.

Odett, Krasznai Tünde, Kettős Tamás, Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla, csak néhány név, akik az utcán akadtak rád.

Igen, játszottam egy helyen, ők meg azzal szólítottak meg, hogy tetszik nekik a játékom, csinálhatnánk valamit együtt. Ennek köszönhetően több zenekarban vendégszerepelhettem. A mai napig nyitott vagyok ezekre a felkérésekre.

Hogyan szoktál kikapcsolódni?
Gyerekkorom óta szenvedélyesen szeretek olvasni. Mostanában főleg az utcai emberektől kapott könyveket forgatom, amikor a család mellett jut rá időm. Nemrég megkaptam Ellen G. White Jézus élete című könyvét, nagyon nagy hatást tett rám.
Melyik a kedvenc filmed?
A Zajháborítók című filmet nagyon szeretem, meg a lányommal közösen nézünk a Jégvarázshoz hasonló filmeket, persze főleg az ő kedvéért.
Melyik a kedvenc zenekarod?
A kedvenc zenekarom az Európa Kiadó.  Közel negyven éve egyedi és minőségi zenét csinálnak kiemelkedő szövegekkel, és mégsem mainstream formáció. A külföldiek közül pedig a Pink Floydot szeretem.
Ha bárhol felléphetnél a Földön, hol játszanál?
Sok olyan hely van a világon, ahol szívesen kipróbálnám magam. Például Milánó, Los Angeles, Florida, Sydney, a kisebb helyek közül pedig Jemen, Erdély, Krakkó és Luxemburg.

Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond