Hogy kerültél kapcsolatba a varrással?
Marketing szakot végeztem, és az utolsó évben egy moodboardot kellett összerakni arról, hol látom magam 10 év múlva. Újságokból készítettem kollázst hozzá, és rengeteg divattal, különböző textúrákkal kapcsolatos dolog került bele. Akkoriban azt gondoltam, hogy dizájnmarketinggel foglalkozom majd, de aztán egyre inkább elkezdett érdekelni a ruhakészítés. Mindig szerettem a kézzel készített tárgyakat, és imádtam alkotni. Nagymamám varrónő volt fiatalabb korában, és sokat varrt otthon is, kiskoromban mindig szerettem nézni, ahogy dolgozik, és csodáltam a ruhakészítés folyamatait. Nekem is sokszor varrt. Közben egyre több ötletem és ruhatervem volt, amit nem találtam meg a boltokban. Akkoriban még nem gondoltam, hogy ezzel fogok foglalkozni, de eltelt húsz év, és vettem egy varrógépet.
Először autodidakta módon kezdtem el varrni, de a sok próbálkozás ellenére sem sikerült megvalósítani az elképzeléseimet. Akkor döntöttem el, hogy szeretném megtanulni rendesen, és talán ezzel foglalkozni, így végül divat- és stílustervező szakra mentem, ahol sok dolgot tanultam meg a divat művészeti oldaláról és a varrásról is. De csalódás is ért, mert rá kellett jönnöm, hogy nagyon összetett és nehéz szakma ez. Nem éreztem elégnek az iskolát, ezért gyakornokként egyre több munkát vállaltam, többek között dolgoztam nagy ruhamárkáknál és forgatásokon, valamint színházakban öltöztetőként.
Közben az otthoni műhelyemben egyre több megrendelést vállaltam, és szépen lassan vettem új és jobb gépeket is, majd a Keleti Blokkban barátaimmal kibéreltünk egy közös termet. Ekkor már egy színházi jelmezkészítő műhelyben voltam varrónő és asszisztens, talán itt fejlődtem legtöbbet szakmailag. Végül pár éve elvégeztem a női szabó képzést is, ami megadta a tökéletes alapot.
És miért éppen a kimonókba szerettél bele végül?
Az első ruhadarab, amit ajándékba varrtam valakinek, egy kimonószerű kardigán volt. Azóta sokszor kerültem már kapcsolatba kimonóval a színházban, a varrodában, illetve amikor gyerekeknek tartottam varró-workshopot. Egyszerű és nagyszerű, csodás történetű ruhadarab, van benne valami misztikus és művészi.
A japán kultúra pedig egyre inkább lenyűgöz, minél többet tanulok róla.
Sok évvel ezelőtt turkáltunk anyukámmal egy japán mintás kimonót, amit aztán felvettem egy karácsonyi családi ünnepségre. Mindenki azt kérdezgette, hogy miért köntösben megyek, én viszont nem tudtam betelni vele, hogy milyen jó érzés ez a viselet, mennyire kényelmes. Ápol, eltakar, elbújhatsz benne, és mégis tündökölhetsz. Ráadásul azt a darabot anyuval közösen hordtuk, holott teljesen más a méretünk, és mégis jó volt mindkettőnkre. One size magic.
A következő nagy lépés akkor jött el, amikor az Agavoid frontembere, Puskás Dalma megkért, hogy varrjak neki valami szép darabot egy klipforgatásra. Mivel lenge, nőies darabra vágyott, felmerült a kimonó ötlete, ami aztán annyira bevált, hogy varrtam egy teljes kollekciót, aminek nagy sikere lett. Egy ideig mellékállásként, hobbiként foglalkoztam vele, de mára ez a főállású álommunkám.
Azóta egy második kollekciód is elkészült, miben más a kettő?
Az elsőben a kedvenc pasztellszíneim szerepeltek, és véletlenszerűen választottam ki hozzá anyagokat, szinte komolyan sem vettem az egészet. Ezzel szemben a másodiknak komoly üzenete van, hiszen a Keleti Blokk inspirálta, ahol az egykori műhelyem volt, és amit sajnálatos módon megszüntettek azóta. Sok dolog miatt sajnáltam, hogy bezár ez a hely, de a sok ottani barátom mellett különösen sokat jelentett nekem a hely kultusza, légköre, hogy mennyi különleges festés díszítette a falakat, és mennyi különböző matériából állt össze az egész épület. 100 évnyi élet! Márvány, csempe, beton, mindent úgy egészítettek ki, ahogy sikerült. Tudtam, hogy nagyon hiányozni fog, és úgy éreztem, hogy nem elég ezt lefotózni, hanem szeretném megörökíteni, megismertetni az emberekkel, felhívni a figyelmet a részletekre. Így jött, hogy saját mintát készítsek belőle a kimonókhoz: a fotókból minta lett, és megszületett a Keleti Blokk kollekcióim.
Ha jól tudom, többek között Kiss Tibinek, a Quimby frontemberének is volt ott festménye.
Igen, és ilyeneket nem szabad veszni hagyni! Tibinek egy ikonikus Joker-fej festménye díszítette az egyik falat. Amikor először megláttam, azonnal tudtam, hogy ez az ő műve, és még a Neonradír című művészeti albumában is van egy fénykép, ami Tibiről készült a Keleti Blokkban. Ez volt az első, ami bevillant, amikor kiderült, hogy zár a Blokk.
A másik híres alkotó pedig Void Gergely, akinek több graffitije is volt a Blokkban. A kedvencemből lett minta, ami mellett minden nap elmentem. Aztán volt egy életnagyságú Albrecht Dürer Ádám és Éva-replika is, rendhagyó módon Ádám szájából egy buborék jön ki, amiben japán írásjelek vannak. Ez különösen összeillik a kimonók koncepciójával. Aztán van egy kimonó, amin három emelet lépcsőkorlátai köszönnek vissza – fehér kovácsoltvas és márvány – , illetve készült egy csempés darab, amin több mint hatféle textúra látható.
Összesen hét kimonó készült, és mindegyik másik hangulathoz passzol.
Erősek és látványosak – nem mindennapi viselet egyik sem, megfelelő hangulat kell hozzájuk. Valamelyik este az egyikben támadt kedvem hazamenni, de másnap már másikhoz volt kedvem. Nem egy „kis fekete”, de tökéletes, ha valaki valami különlegesre vágyik.
És mi lett a kimonók sorsa?
A legelső darabokat, amiket a blokkos záróbuli előtti napon készítettem el, örökre megtartom. Szívesen kölcsönadom őket forgatásokra, fotózásokra, stylistoknak, de soha sem szeretnék megválni tőlük. Nincs raktárkészlet belőlük, viszont megrendelésre, személyre szabottan készítek, ha szeretne valaki.
Szoktál kimonón kívül mást is varrni?
Igen, az elmúlt 1-2 évben varrtam két menyasszonyi ruhát, és készítettem egyedi megrendelésre is ruhákat. Például most készül egy shaolin nadrág fiúknak. Emellett épp egy új kimonófelsőn és nadrágon dolgozom.
És ha jól tudom, a kooperációkra is nyitott vagy.
Igen, a legújabb kollekció is egy kooperációból született Marosi Panni kortárs festőművésszel. Első pillantásra megtetszettek a munkái, felvettem vele a kapcsolatot, és megkérdeztem, hogy lenne-e kedve viszontlátni őket a kimonókon. Ő azonnal igent mondott, és belevágtunk, közben összebarátkoztunk, és nagyon örülök, hogy megismertük egymást. A kollekció bemutatója a Szabad bisztróban volt július 27-én, a finisszázs pedig július 31-én, szombaton lesz. Mindenkit szeretettel várunk, addig is meg lehet tekinteni a kiállítást, ahol Panni képei, a kimonók és a sálak is láthatók.
Augusztustól pedig két boltban is megvehetők lesznek a das fanni KIMONÓK és ruhák: a The Garden Studióban és a Retrockban.
Emellett hosszú távú tervem összekötni a képzőművészetet és a ruhatervezést. Szeretnék még több festővel kollaborációt, és a saját festményeimet is szeretném kimonón látni.
Szerinted hogyan illeszthető be a magyar divatvilágba a kimonók hagyománya?
Amikor beleástam magam a témába, kiderült, hogy valójában nem is kimonónak nevezik azt, amit készítek, hanem jukatának. A kimonó ujja sokkal hosszabb, más a szabása, előkelőbb, kevésbé kényelmes a mindennapokra, a jukata viszont tökéletes hétköznapi viselet.
Szerintem a divat nem ismer országhatárokat, ugyanúgy viselhet egy magyar nő kimonót, jukatát, mint egy japán nő kalocsai mintás szoknyát. Szerintem fontos lenne, hogy ez ne jelentsen korlátot, és éltethessük azokat a mintákat, formákat, amiknek jelentősége és története van. A fast fashion boltokat sem érdekli, hogy a mintáik honnan erednek. De egyébként nagy gondot fordítok arra, hogy a japán hagyományt kövessük: a ruha bal oldalát lapoljuk a jobb oldal fölé, ellentétben a női ruhák lapolásával, és így kötjük meg az övvel.
Ennek van bármi jelentősége, vagy csak kényelmi szempont?
Igen. Fordítva csak a halottak felravatalozásán szokás, élő személynek balszerencsét hozhat.
Te milyen ruhákat viselsz legszívesebben a hétköznapokban?
Nyáron főleg a lenge, kényelmes, praktikus darabokat szeretem. Szeretek rétegesen öltözködni, keverni a színeket, mintákat, de az is előfordul, hogy csak felkapok egy kimonóruhát vagy egy farmer-top kombót, és kész. Korábban sok feketét hordtam, most a kimonóknak köszönhetően beleszerettem a színekbe. Legnagyobb kedvenceim a zöld, a kék és a rózsaszín, de ez is folyamatos változásban van, mint minden.
Az utóbbi időben több híresség is megfordult a műhelyedben. Kire vagy a legbüszkébb?
Az első keleti blokkos kimonóvásárlóm, aki a korlátmintás darabot vette meg, egy elismert berlini művészettörténész. Egy véletlen ismeretség következtében talált rá a darabjaimra, és végül vett is egyet. Őt látva vásárolt tőlem egy németországi múzeumvezető, majd Csepelyi Adrienn író és Csalár Bence is. Nagyon jó érzés volt, hogy elnyerte a tetszésüket a kollekcióm.
Mit gondolsz, hol lesz tíz év múlva a das fanni?
Nagy álmom, hogy csak újrahasznosított textilből készüljenek ruhadarabok, amik alkalmazkodnak az emberi testhez.
Egy méretű, de mégis csinos, kényelmes és divatos szetteket szeretnék, amiket a lehető legkörnyezetbarátabb módon valósítok meg. Egyébként ez utóbbi már nem csak távoli terv: most sincs felesleges anyaghulladék, mert mindent újra felhasználok, de ebben szeretnék még fejlődni. A REmono is egy ilyen projekt, amiben használt ruhákból varrok kimonókat.
Valaki, akinek nagyon szívesen terveznél kimonót: Oltai Katának és a családjának szívesen készítenék egy családi szettet. És nagyon remélem, hogy Kiss Tibinek is tetszene az a darab, amin az ő festménye szerepel.
Egy festmény, amit kitennél az ágyad fölé: Sok képet kitennék, szeretem halmozni a szépet, de ha egyet kell választani: Csontváry – Taormina.
A kedvenc helyed Budapesten: aA Vittula és a Gellért-hegy. Meg persze anno a Keleti Blokk.
Ezt csinálnád, ha nem kimonókat varrnál: Énekelnék, zenélnék és festenék. De biztosan lenne valami funkcionális része is a művészetemnek. Grafikus is szívesen lennék, de ahhoz nincs elég türelmem.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
