Mikor érezted először úgy, hogy alkalmas lehetsz a színészi pályára?
A gimnázium alatt kezdődött, amikor öt éven keresztül a Kecskeméti Diákszínjátszó Műhelybe jártam. Remek közösség volt, élveztem az együttjátszást. Ott döntöttem el, hogy színésznő akarok lenni. Nagy szerencsém volt, hogy elsőre felvettek a Kaposvári Egyetemre. De ez egy folyamat része. Még nagyon sokszor elbizonytalanodom, hogy alkalmas vagyok-e a pályára, hogy jó helyen vagyok-e.
Cserhalmi György osztályába kerültél. Milyen volt a megismerkedés?
Eleinte mindannyian zavarban voltunk: „Te jó ég, ő Cserhalmi!” De az első pillanattól annyira közvetlen és szeretetteljes volt, hogy hamar elmúlt ez az érzés. Csodálatos ember, nagyszerű mester. Mindvégig a második apánk volt. Amikor a Nemzeti Színházban gyakorlatoztunk, reggelenként mindenkit megkávéztatott, elszívtunk egy cigit, és mentünk próbálni. Délben közösen ebédeltünk, majd folytattuk a munkát. Egészen estig velünk volt. Sokat foglalkozott velünk, sosem hagyott magunkra, bármivel megkereshettük.
Milyen szemléletet adott át számodra?
Az egyik legfontosabb, hogy ne csak jó színészek akarjunk lenni, hanem jó emberek is. Sose veszítsük el az emberségünket, mert az mindennél fontosabb. Szeretettel, alázattal, szorgalommal és bátran álljunk az anyaghoz, a munkához és egymáshoz. Megtanította számomra azt is, hogy a színpadon hogyan legyek bátor. Nagy szükségem volt erre.
Emlékszel arra a pillanatra, amikor áttört benned egy gát, és ez megtörtént?
Folyamatosan éreztem meg, mit jelent bátornak lenni.
És mit jelent?
Merj rossz lenni, őszintén önmagad lenni. Az őszinteség nagyon pofon tudja vágni az embert; az, ami kijön belőle. De muszáj abból dolgozni, mert attól lesz az alakítás emberi és igaz. De azt is Cserhalmitól tanultuk, hogy a magyar nyelv hasznos társunk a színpadon, és hogyan lehet jól használni. Itt meg kell említenem Kelemen Márta beszédtanárunkat is, neki is sok munkája volt ebben.
A Pesti Magyar Színház művészkávézójában beszélgetünk. 2019 óta vagy társulati tag. Mennyire érzed magad komfortosan, otthonosan itt?
Túl a covidos hónapokon, még csak most kezdem igazán érezni, hogy milyen színház ez, mik az irányvonalak. Pályakezdőként ugyanis nagyon rosszul éltem meg a járvány miatti karantént. A társulat ennek ellenére nagy szeretettel és nyitottan fogadott. Hálás vagyok, hogy a tapasztaltabb kollégákra lehet támaszkodni, hozzájuk tanácsért fordulni. Hogy nem hagynak elcsúszni. Van egyfajta családias hangulat, ami miatt szeretek a szemükbe nézni.
2019 decemberében mutattátok be a Pacsirtát, abban játszottad az első főszerepedet a Pesti Magyar Színházban. Hogyan élted meg a próbafolyamatot?
A dráma fő konfliktusa az, hogy a szülők miért nem vállalják csúnya lányukat. Paczolay Béla rendezőnek több ötlete támadt, hogy miként lehetne az arcomat minél életszerűbben csúnyává tenni. Számomra viszont az volt a legnagyobb kihívás, hogy belülről miként tudok megcsúnyulni. Számos maszkpróba volt: tűzfolttal és bőrkiütéssel is próbálkoztunk, de amikor kiválasztottuk a legmegfelelőbbet, Béla azt mondta nekem: „Ebben kellene hazamenned. Nézd meg, mi szólnak hozzá az utcán.”
És mit tapasztaltál hazafelé menet?
Az emberek megbámultak. A 4-es, 6-os villamos megállójában állva nem tudtam eldönteni, hogy az emberek tudják-e, hogy színpadi smink van rajtam vagy azt hiszik, furcsa testi hibával rendelkezem. A reakciók alapján többnyire az utóbbira gondolok. Volt egy fiú, aki elkezdett velem kötekedni. Megdöbbentem. Nem értettem, hogy miért váltok ki belőle ilyen reakciót.
Mit csinált?
Furcsa agressziót éreztem a részéről, de nem reagáltam, nem kommunikáltam vele. Igyekeztem Pacsirtaként viselkedni, aki szerintem visszahúzódóbb annál, mint hogy beleálljon egy ilyen helyzetbe.
Említetted, hogy belülről is meg kellett csúnyulnod. Ez alatt gonoszságra gondolsz?
Pacsirta nem gonosz, hanem megtört lélek. Sosem érezte, hogy szeretik. A szüleivel olyan rendszerben él, amelyet biztonságos közegnek gondol. Új, idegen emberekkel pedig nem találkozik, így nem kell szembenéznie a testi hibájával. Ehelyett kisajátítja, túlszereti, túlfélti a szüleit.
Ez pótcselekvés?
Igen, abból származik. Pacsirta fontos akar lenni, valaki akar lenni, ezért élete feladatául a szüleiről való gondoskodást jelöli meg. Bekattan: például bemagyarázza magának, hogy az édesapjának még az erős kávé is megárthat. Túlzó szeretetével fojtogatja a szüleit, de erről nem akar tudomást venni. Retteg elutazni, kényszeresen benne marad a kalitkában. Nekem viszont a szerethető oldalát is meg kell mutatnom, hiszen rengeteg szeretet van benne, és nagyon szeretne szeretve lenni.
Lehet, hogy a szülei nem tanították meg neki, hogyan kell szeretni.
Igen. A darab vége éppen arról szól, hogy vajon kinek a hibája lehet, hogy idáig jutottak.
A belvárosi séta mennyire volt hasznos a szerep megformálásához?
Az volt, adott hozzá. Meghökkentő volt, mert nem gondoltam volna, hogy még ma is ilyen erős reakciókat lehet kiváltani azzal, ha valakinek a kinézete eltér a megszokottól. Én már abban szocializálódtam, hogy ne a tökéletest keressük mindenben. Szerintem egy tűzfolt, egy heg vagy egy szeplős arc is lehet gyönyörű. De úgy látszik, hogy nem mindenki tart itt, és furcsán néz arra, aki más, aki nem sorolódik be vagy nem tud besorolódni az átlagosba.
Színészként mennyire tartod feladatodnak, hogy ezt szemléleted képviseld a színpadon?
Szerintem ennek a hivatásnak lehet célja, hogy utat mutasson a nyitottság felé. Nagyon jó lenne, ha ezt lehetne képviselni a színházakban.
Te játszod Csokonai Lilit Esterházy Péter Tizenhét hattyúk című monodrámájában, amelyet Cserhalmi György rendezett. Tudsz rá kollégaként tekinteni?
Igyekszem. Az egyetem alatt bizalom alakult ki köztünk, ezért jól tudok és merek dolgozni vele.
A próbafolyamat alatt mennyire tudtál kilépni a mester-tanítvány viszonyból?
Nehezen vetkőztem le. A főpróbahét felé közeledve többször is azt mondta: „Most már tényleg legyél szabad. Engedd át magadon azt a sok mindent, amit átadtam. De ne mindenáron az instrukciókat próbáld megvalósítani, mert hátul, az agyadban elraktároztad őket, és működni fognak. Engedd el magad, és legyél szabad.” Ezzel folyamatosan dolgozom. A mostani új helyzet, hisz már végzett színészként kell helytállnom egy rendezővel való munkában. Nem könnyű, idő kell hozzá, az előző, tanár-diák kapcsolatunkból azonban sok mindent magammal hoztam.
Novák Esztertől, aki a főpróbahéten megnézte az egyik próbát, a bemutató napján nagyon jó tanácsot kaptam. Azt kérte, hogy a színpadon teljesen adjam át magam Csokonai Lilinek. Csokonai Lili irodalmi nagyságához nem lehet felérni: egyszerűen csak engedjem őket szabadon magamban. Esterházy Péter zseni volt, hogy ilyen világot és nyelvezetet képes volt megalkotni. Imádom az életigenlését, a humorát. Fantasztikus.
Csokonai Lilit rengeteg borzalom érte az élete során. Miből tudtál merítkezni, hogy hitelesen alakíthasd?
Nekem szerencsére nem volt ennyire tragikus sorsom, de nem véletlenül választottam ezt a művet: valaminek a feldolgozása miatt nyúltam hozzá. 2017 őszén egészségügyi probléma miatt több mint egy hónapig kiestem az egyetemről. Akkoriban telefonon naponta beszéltünk Cserhalmival. Elmondta, hogy a tavaszi félév anyagaként mindenki szabadon választhat, hogy párba állva csinál valamit vagy pedig monodrámát ad elő. Már egy hónapos kiesés is nagyon sok, és van, aki szerint nem lehet behozni a lemaradást. Olyan lelkiállapotban voltam, hogy úgy gondoltam: erőt meríthetek Csokonai Lili életigenléséből, pozitivitásából. És az Esterházy által írt színmű hősének megformálása megfelelően erős visszatérés lehet.
Egyfajta „visszatérek és megmutatom” dac is volt benned?
Igen, bár ez nem volt tudatos. Igenis ezt a pályát, szakmát, hivatást akarom csinálni. Dacos voltam. Magamnak is be kellett bizonyítanom, hogy egy hónap kihagyás nem a világ vége: vissza tudok állni, be tudom hozni a lemaradást.
Esterházy Péter 17. századi, barokkos nyelvezetben írta meg a művet. Mekkora kihívás volt a szöveggel való munka?
Először 16 éves koromban olvastam ezt a művet. Akkor nem mindent értettem meg belőle. Majd az egyetem alatt elővettem, és az egyik vizsgám ebből készült. Többször elolvastam, addig, amíg teljesen meg nem értettem. A szöveghalmazban azt kerestem, ami engem érdekel, megfog, és amit színpadra akarok vinni. Amikor eldöntöttük, hogy a Pesti Magyar Színházban ezt a színművet állítjuk színpadra, jócskán meghúztuk a szöveget. Cserhalmi György felkérte Szegő Jánost, a Magvető Kiadó szerkesztőjét, hogy nézze át a rövidített változatot. Tőle nagyon jó javaslatokat kaptam arra vonatkozóan, hogy mik azok a mondatok-félmondatok, amelyek Esterházy Péternél megkerülhetetlenek.
Annak a nézőnek, aki nem ismeri a szöveget, biztosan nehéz dolga van: elsőre megakadhat a szavakon, a ragozáson. De ha rááll a füle erre a nyelvre, élvezhetővé válik a darab. Nem arra kell törekednem, hogy minden egyes mondatot megértessek a nézővel, hanem Csokonai Lili irodalmi nagyságát kell hangsúlyoznom, a világát, az üzenetét kell közvetítenem.
Milyen könyv van az éjjeliszekrényeden?
Most éppen Tóth Krisztina Hazaviszlek, jó? című novelláskötete
Ha hazavihetnél egy műalkotást bármelyik múzeumból, melyiket választanád?
John William Waterhouse: Shalott kisasszonya, Rossetti: Angyali üdvözlet vagy bármelyik Egon Schiele-festmény.
Melyik legendás művészt (bármelyik korból) hívnád meg vacsorára?
Leonardo da Vincit.
Milyen filmek hatnak rád inspirálóan?
Túl sok jó film van szerencsére, nem tudnék egyet kiemelni.
Melyik városban élnél a legszívesebben?
Bármelyikben, amelyik befogad és élni hagy.
Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu
